181038. lajstromszámú szabadalom • Berendezés lejtős területek talajvédelmére
3 181038 4 való gazdálkodás, a minimális talajművelési rendszerek alkalmazása, az altalqlazítás és az ehhez kötődő agrotechnikai eljárások elsősorban a talajpusztulás kialakulását akadályozzák, de a vízvisszatartásban is jelentős szerepük van. Amíg az ormos szántás, skatulyázás, tehát a talajfelszín mesterséges érdesítése csupán kisebb, de nem elhanyagolható művelési többletköltséget, nehézséget okoz, addig a tarlómaradványokkal való gazdálkodás, a minimális talajművelési rendszerek alkalmazása már fokozottabb agronómiái problémákat vet fel A tarlómaradványokkal való gazdálkodás általában szükségessé teszi a szántás műveletének kihagyását, amely előfordul a minimális talajművelési rendszerek alkalmazásánál is. Ez talajvédelmi hatás szempontjából jelentős, de ugyanakkor azt tapasztalták, hogy az érés utolsó fázisában a növények visszaestek, depresszió keletkezett és ez jelentős terméscsökkenéshez, illetve gazdálkodási eredményromláshoz vezetett, összefoglalóan megállapítható, hogy bár az agrotechnikai eljárások a talajfelszín érdesítésével a talajpusztulást nagymértékben gátolják, a felszíni víz tárolásával a talaj vízbefogadó képességének növelésével a felszíni lefolyást is mérséklik, mégis számos olyan hátránnyal rendelkeznek, mint pl. a termelési költségek emelkedése, a technológiai idő szűkítése, a vetés után, a tényészidőszak elején, a talajvédő hatás csökkentése, amelyek miatt ezek az agrotechnikai talajvédelmi eljárások lassan terjednek és lényegében véve nem jutottak tül a kísérleti stádiumon. Külön meg kell említeni, hogy ezeknél az agrotechnikai eljárásoknál általában nem alkalmaznak felszíni lefolyást megszakító műveket, amelyek azt eredményezik, hogy a barázdás, árkos, vízmosásos erózió változatlanul pusztít. A legújabbkori talajvédelmi eljárások közül a leginkább biztatóak azok voltak, amelyek a talaj vízbefogadó képességének növelésével egyidejűleg, a talaj felszínének állandó növényi vagy tarlómaradvány borítást biztosítanak, ami által mind a felszíni lefolyást, mind pedig a réteg eróziót hathatósan mérsékelték. Ilyen eljárás volt pl. a magyar űn. „Melioráló talajművelési eljárás”. Ez a módszer a talajszelvény vízbefogadó képességének javítására szárnyas lazítót alkalmaz. A tarlómaradványokat, valamint a kikelő gyomokat egynyári vegyszerrel (pl. Gramoxon) elölik és a maradványokat a felszínen hagyják védőrétegként. A vetést tárcsás vetőgéppel a védőrétegbe (mules) végzik. Az eljárás talajvédelmi szempontból kifogástalan, agronómiái vonatkozásban azonban számos probléma állt elő. Legdöntőbb hibájának az bizonyult, hogy a minimális talajművelési eljárásokhoz hasonlóan az érés szakaszában depresszió jelentkezett, amely miatt kisebb terméshozamok álltak elő. A talaj előkészítésben igen nagy figyelmet és gondosságot igényelt az eljárás, amelyet a szerint kellett meghatározni, hogy milyen volt a talaj pillanatnyi kondíciója, (pl. ha gyomosodás erős volt, úgy a magágy előkészítéséhez kevés volt a tárcsa, sőt a diszktiller is, ha nem, sekély szántás is szükségessé vált, amely után teljes talajelőkészítést kellett végezni. Bizonyos időszakonként, kb. 3-4 évenként a szántás nem hagyható ki a technológiai folyamatból. Ha a talaj túlságosan nedves, sáros, akkor a vetéssel, illetve az altalaj lazítással adódtak problémák). A váz cdt nehézségek miatt a kezdeti biztató sikerek után az eljárás visszaszorult. Az eddig alkalmazott legsikeresebb agronómíai jellegű talaj védő eljárásokat összefoglalóan értékelve megállapítható, hogy bár mindegyik eljárás a maga technológiai keretei között jelentős talajvédelmi hatást eredményezett, mégis számos agronómiái, gazdálkodási megoldatlanságot hordozott magában, a legújabb időkben pedig az igen kényes, iparszerű mezőgazdasági termelési rendszerek termesztési és talajművelés-technológiai viszonyaiba egyáltalán nem sikerült ezeket beilleszteni. A talajvédelem másik, műszaki jellegű lehetősége a felszíni lefolyási hosszak mérséklése sáncokkal, teraszsáncokkal, teraszokkal, árkokkal, amelyek a lejtőre keresztirányban helyezkednek el. A lejtőirányú vízelvezetés ezeknél gyepes vagy burkolt vízlevezetőkkel a felszínen vagy zárt csővezetékkel a felszín alatt történik. A felszíni lefolyás megszakítása elsősorban a barázdás, vízmosásos erózió kifejlő dése ellen véd, míg a felszíni rétegeróziót agronó miai, esetleg kémiai módszerekkel kell mérsékelni. Az állandóra telepített felszíni lefolyást megszakító művek hibája, illetve nagy hátránya, hogy a terület 5-6%-át kikapcsolják a művelésből, amely jelentős jövedelemcsökkenést okoz, ugyanakkor ezeken a területeken fokozott gyomosodás indul meg, és a talajművelést is akadályozzák az állandó jellegű felszíni lefolyást megszakító művek. Éppen ezért a gyakorlatban alig tudott ez a módszer elterjedni és inkább csak álló kultúrákban (gyep, szőlő, gyümölcsös, erdő) alkalmazták őket. Egyébként a legkülönbözőbb berendezési tárgyak ismeretesek, a drénezési és vízelvezetési feladatok megoldására. Műanyagból készülő drénlemezt ismertet pl. a 2 502 227 sz. NSZK szabadalmi leírás. Porózus szűrővel, szűrőszövettel borított, elasztikus spirál fémdrótvázból álló dréncső ismerhető meg a 2 332 545 sz. NSZK szabadalmi leírásból. Ezek önmagukban jó drénezést biztosítanak, azonban nem oldják meg a lejtős területek komplex talajvédelmét. A 337 104 sz. osztrák szabadalmi leírásból kombinált altalaj öntöző és víztelenítő berendezés ismerhető meg, amely azonban főleg sportpályák, növényházak esetén alkalmazható. Nagyobb területek talajvédelmére ez a kialakítás nem nyújt megoldást. A találmány célja olyan berendezés létesítése lejtős területek talajvédelmére, amely az eróziót a kívánt mértéken tartja, a területen lefolyó vizek visszatartását és/vagy elvezetését megfelelően elvégzi, de ugyanakkor a növénytermesztést, a talajművelést nem akadályozza, továbbá, amely biztosítja, hogy a berendezés a területen termesztett különböző növényfajtákhoz könnyen alkalmazkodni tud, illetve a berendezést könnyen hozzá lehet igazítani a változó körülményekhez. A találmánynak tehát többcélú, kombinált feladatot kell tudni ellátnia. A találmány tehát berendezés lejtős területek talajvédelmére, területek, táblák talajpusztulásának és a felszíni vízlefolyás csökkentésére. A találmány szerinti berendezés lényege, hogy a védendő területen a lejtő irányához legalább megközelítőleg merőlegesen talajjavított sávok, a sávok nyomvonalában, alattuk megközelítően függőleges szivárgásgátló fóliák vagy 5 10 15 20 25 30 35 40 45 50 55 60 65 2
