180381. lajstromszámú szabadalom • Boncasztal
180.381 ségü csatornák vannak, amelyek a lefolyónyilásba torkollnak. E csatornák szerepe, hogy a boncolás során elhasznált viz, valamint a képződött váladék folyamatos távozását az asztallapról lehetővé tegyék. A boncoláshoz folyamatos vízellátás szükséges, mivel egyrészt a szervek boncolását végző orvos, másrészt a szervek kiemelését végző boncmester a kezét folyamatosan tisztit ja, illetve az üreges szerveket kimossa, a kiemelt szervek felszínéről a vért, vagy egyéb szennyeződést eltávolítja. A vízellátást az asztallapnak a bélmosó medence felőli peremére szerelt labor állványcsap és két gumicső biztosítja; az egyiket a boncoló orvos, a másikat a boncmester használja. Hátrányos tényező, hogy az asztal hasznos felületéből jelentős helyet vesz el a két vaskos gumicső; az egyiket a boncoló orvos, a másikat a boncraester használja. A gumicsövön át egyetlen sugárban ömlő viz az egymással szemben, de egymáshoz közel álló boncolókat, illetve a boncolást figyelőket állandó szennyezésnek, fertőző váladékkal való lefröcskölésnek teszi ki. A hideg-raeleg-kevertviz ellátás ritkán megoldott, ha igen, akkor is az asztaltól független vizesblokk segítségével, tehát nehézkesen; kezelése nem hygiénikus, az asztal telepítését nehezíti. Közös fali keverőtelepről a viz szétosztása egy boncteremben több asztalhoz igen költséges. A vizelvezetés süllyesztett leeresztőszürőn és U-alaku büzelzárón keresztül történik, külön az asztalról és külön a bélmosó medencéből,' tehát egymástól függetlenül. A jelenleg ismert boncasztalok további hátránya, hogy amennyiben a. lapjuk márványból készül, jel tisztántartható ugyan, de - a nagy súly miatt - nehezen 'tovább te lep it he tő, a könnyen megrepedő márványlap csak igen óvatosan mozgatható, ha megreped, a repedésen át vizet enged. A .'nehéz lap vizszintbe állítása komoly technikai felkészültségei igényel, emellett ára is túlságosan magas. Amennyiben az :hsztallap anyaga kő- vagy mükőlemez, ez hygiénés szempontból el^ytelen, mert sem a fizikai, sem a vegyi tisztítási módokkal szemben nem ellenálló, a felszíne sérülékeny, és az egyenetlen ,'faiszin a veszélyes, fertőző szennyezés eltávolítását tovább nehezíti. A hagyományos méretű /215 x x95 cm/ asztallapon ugyan,a tetem elhelyezhető, nem nyújt azonban kielégítő lehetőséget á tetem boncolására. A tetemből kiemelt szervek boncolása jelenleg 5-8 cm vastag fatálcákon történik, amelyek többnyire a tetem lábán nyernek elhelyezést. A felboncolt szervek részére csak a tetem melletti keskeny asztallap-sáv marad, igy az ott elhelyezett szervek a folyadék távozását az asztal felszínéről gátolják, gyakran tulcsorgást okozva, miközben a folyadékban ázó szervben olyan szövetkárosodás is keletkezhet, amely a későbbi mikroszkópos vizsgálat eredményességét kétségessé teszi. Az egy-szűrőbetétes lefolyó nem biztosit megfelelő vízelvezetést, igy a csekély peremma^asság /asztallap-mélység/ és lejtés mellett mindennapos probléma, hogy a szennyes lé az asztal élperemén túlfolyik, átömlik. Másik hiba, hogy amikor - a most leirt túlfolyást elhárítandó - a lefolyó szűrőjét tisztítják, a szűrés nélkül a lefolyóba kerülő véralvadék és egyéb szennyezés dugulást okozhat. További hátrányt jelent, hogy a bélraosómedence általában túlságosan kisméretű, és a vizesblokk jelenléte miatt csak nehézkesen használható. Éles műszerek elhelyezésére nincs mód, finom műszerek /pl. szonda/ gyakran a lefolyóba kerülnek. Szükségmegoldásként az éles műszereket a leggyakrabban a tetemen helyezik el, ott viszont felfekvésük bizonytalan, a folyamatos
