179856. lajstromszámú szabadalom • Berendezés bányászati termeléshez, főleg vastag telepek kitermeléséhez

3 179856 4 sítást nyújtson a főte és a homlok síkja mentén, ha a jövesztőgép az előírt vagy megfelelő távolságra el­haladt. A találmány szerinti berendezés a kitűzött célt az­által éri el, hogy a talphoz kapcsolt bak csuklós közbe­jöttével olyan kombinált szerkezeti részben folytatódik, amelynek elülső szakaszát a tető képezi, míg ennek foly­tatását a tetővel erőközvetítő kapcsolatban álló hát­elemek alkotják, és a hátelemek között az omlás felőli oldalon levő csukló körül elfordítható vagy elbillenthető olyan elem van alkalmazva, amely terelő-elzáró elem gyanánt szolgál. Ez a terelő-elzáró a lebillentett hely­zetében csúszdát képez a leomlasztott szén számára és ferdesége valamint hossza úgy van megválasztva, hogy róla a szén a már említett szállítószerkezetre jusson. A tető és a vele erőközvetítő kapcsolatban álló hátele­mek hidraulikus tám vagy tárnok révén kapcsolódnak a talphoz és a terelő-elzáró elem is célszerűen a talp és à terelő-elzáró elem közé iktatott ugyancsak hidraulikus egy vagy több támmal mozgatható. A berendezés fölötti főte alátámasztására szolgáló tetőhöz előre kitolható főtetartó van csatlakoztatva és ehhez a kitolható főte­­tartóhoz homlokelfogó van kapcsolva, amelynek moz­gatása szintén hidraulikus hengerrel eszközölhető. Főleg laza kőzetek esetében előnyös, ha a berendezés talp részéhez bölcső van kapcsolva és erre a bölcsőre van szerelve a szállítószerkezet, valamint a jövesztőgép vezetését szolgáló pályarészek. A hátelemek között lebillenthetően szerelt terelő­elzáró abban a helyzetében, amikor a hátelemekkel együtt zárt hátat képez, részt vesz a tető által a talp felé közvetített terhelés viselésében is. Ezt azáltal tudja biz­tosítani, mert a szállítószerkezet felőli végénél olyan felület van alkalmazva, amely a tetőben kiképzett ellen­felületnek támaszkodik és így e felület mentén a tetőre háruló terhelés egy részét átveszi és a saját, támjain keresztül közvetíti a talpra. A találmány szerinti berendezés kialakítható bármi­lyen rendszerű pajzs alapul vételével. A szabadalmi leírásban végigvonuló pajzsszerkezet csak példakénti megoldásnak tekintendő. Más rendszerű — például az úgynevezett lemniszkáta — pajzs alapul vételével érte­lemszerűen kell figyelembe venni a szabadalmi leírás szerkezeti meghatározásait, az egyes szerkezeti elemek elnevezéseit. A találmány szerinti berendezéshez — az ismert be­rendezésekhez hasonlóan — szállítószerkezet és a jö­vesztőgép vezetésére szolgáló pályaelemek tartoznak. A talp omlás felőli részéhez van kapcsolva a bak. A tető és a bak közé iktatott, a bakhoz képest elbillenthetően szerelt háttal is rendelkezik a találmány szerinti beren­dezés, ahol a hát tárnok révén áll kapcsolatban a talppal. Az ilyen, önmagukban ismert szerkezeti részletekkel rendelkező, találmány szerinti berendezés lényege, hogy a háthoz a tetővel erőközvetítő egységet képező hát­elemek és a hátelemekhez képest a szállítószerkezet felé lejtő helyzetbe billenthető terelő-elzáró tartoznak. A találmány szerinti berendezés egy célszerű kiviteli alakját képezi az a megoldás, amelynél a terelő-elzáró szállítószerkezet fölötti végénél ütköző felülete és a tetőnek erre — a terelő-elzáró alaphelyzetében — tá­maszkodó ellenfelülete van. A találmány szerinti berendezésnél szereplő terelő­elzáró és a talp közé tám van iktatva. Tekintettel arra, hogy a találmány szerinti berendezé­sek egymás mellé helyezve, sorozatban kerülnek alkal­mazásra, így szükséges, hogy egyrészt az egymás mellett álló berendezések között ne alakuljanak ki olyan ré­sek, amelyeken keresztül vagy a berendezésre vagy a be­rendezést kezelő személyekre veszélyes áthullás történ­het, másrészt, hogy az omlás felőli oldalnál sem marad­janak ilyen rések. Ezért mind a hátelemek mind a bak külső felületeinél réselzárók vannak. A tetőhöz homlokírányban kitolható főtetartóval és ez utóbbihoz kapcsolt homlokelfogóval ellátott berende­zés is egy célszerű kiviteli alakját jelenti a találmánynak. A találmány szerinti berendezést részletesebben a csa­tolt rajzmellékleten bemutatott példakénti kiviteli alak segítségével magyarázzuk. A rajzokon az 1. ábra a példakénti berendezést oldalnézetben szemlélteti, míg a 2. ábra az 1. ábrának megfelelő felülnézet. A példakénti kiviteli alaknál a 7 talphoz van csatla­koztatva a 8 bölcső. A 8 bölcső vezetését szolgálják a 9 vezetőékek. Mint látható, a 8 bölcsőre van szerelve a 17 szállítószerkezet, ami általában kaparóláncos szerkezet szokott lenni. Ugyancsak a 8 bölcsőre van rögzítve a 18 jövesztőgép vezetésére szolgáló sínrendszer is. A 7 talp omlás felőli végéhez van kapcsolva az 5 bak és ennek felső részéhez all csap vagy csapok révén kap­csolódik az a kombinált elem, vagy szerkezeti részlet, amely magába foglalja a tetőt és a hátat. A hát a 21 tetővel merev kapcsolatban álló 22 hátelemekből és a 22 hátelemek között, ezekhez a hátelemekhez képest a 10 csap, illetve tengely körül elbillenthető 2 terelő-elzáróból áll. Mint az 1. ábrából látható a 21 tető fölső része tá­maszkodik üzemközben a főtének, míg a hát a 21 tető támaszkodó vízszintes alakjától mélyebben helyezkedik el. így a tető és a fölötte levő kőzetfelület között meg­lehetősen bő tér van. A 22 hátelemekhez csatlakoznak a 12 tárnok felső végei, amely tárnok alsó részei a 7 talphoz vannak csatlakoztatva. A példakénti kiviteli alaknál — amint az a 2. ábrát képező felülnézeten jól szemlélhető — a 22 hátelemekhez külön-külön tartozik egy-egy 12 tám. A 2 terelő-elzáró szintén két 13 támmal kapcsolódik a talp hátsó, vagyis omlás felőli részéhez. Ezekhez a 13 tárnoknak a segítségével lebillenthető a 2 terelő-elzáró a vázlaton szaggatott vonallal jelzett ferde helyzetébe. E ferde helyzet esetén a 2 terelő-elzáró mint surrantó szerepel és lejtése a 17 szállítószerkezet felé irányul. Az 1. ábrán jól látható, hogy a 2 terelő-elzáró baloldali részénél, vagyis a szállítószerkezet feletti végénél, egy olyan ferde 20 felület van kialakítva, amely a hát alap­síkjához képest hegyesszöget zár be. Ehhez a 20 felület­hez támaszkodik a 21 tetőben kiképzett ellenfelület. Ezek az egymásnak támaszkodó felületek biztosítják azt, hogy a 2 terelő-elzáró alaphelyzetében a 21 tetőre eső terhelés egy része a 2 terelő-elzárón keresztül a 13 tá­rnokra és ezek révén a talpra átadódjék. A 2 terelő-elzáró lényegében tehát suurrantóként ki­képzett, elbillenthető szerkezeti elem, amely ha úgy tetszik nyílászárónak is felfogható, minthogy a hát­elemek között kiképzett nyílásnak az elzárására is szol­gál. A 2 terelő-elzáró zárt helyzetében a 22 hátelemekkel együtt alkotja tulajdonképpen a hátat. A 21 tető elülső részénél baloldali irányban, vagyis a termelés irányában, a szénhomlok felé a 15 mozgató hengerekkel kitolható a 3 főtetartó. A 3 főtetartóhoz 5 10 15 20 25 30 35 40 45 50 55 60 65 2

Next

/
Thumbnails
Contents