179790. lajstromszámú szabadalom • Síkbeli rácsos szerkezet

7 179790 8 és általában az elemek magasságának harmadában van­nak. A 6 átmenőfurat magassági helyzete mindig az al­kalmazandó 12 kitöltőelem vastagsági méreteitől függ. A szerkezeti 4 vak-, illetve 5 átmenőfurat belső átmérője általában megegyező, ugyanígy megegyezőek a 7, illetve 8 kapcsolótüskék átmérői is. Az 1 kiegészítő gerenda­elem anyaga célszerűen vasbeton, de lehet beton, fa, mű­anyag, esetleg fém is. A 3. ábrán a 2 gerendaelemet áb­rázoljuk axonometrikusan, ahol jól látható az elem nyúj­tott, téglányalapú egyenes hasábalakja, a homlok és véglapi, rugalmas anyaggal perselyezett szerkezeti 4 vak­furat, melyek tengelye egybeesik és párhuzamos a hossztengellyel, s melyből a rugalmas 7, illetve 8 kapcso­lótüske áll ki, valamint az oldallapi, annak közepén levő szerkezeti 5 átmenőfurat, mely szintén rugalmas anyag­gal perselyezett, és magassági pozíciója egyező a szerke­zeti 4 vakfuratok magasságával, de tengelyirányú a hossztengelyre merőleges, s melyből a rugalmas 8 kap­csolótüske áll ki. Ábrázoltuk az oldallapi 6 átmenőfura­tokat, melyekbe az esetleg elhelyezendő 12 kitöltőelem 11 rögzítőtüskéje kerül, s melyek tengelyiránya a hossz­­tengelyre merőleges és magassági pozíciójuk az alkalma­zott 12 kitöliőelem vastagsági méretétől függ. A szerke­zeti 4 vak-, illetve 5 átmenőfuratok belső átmérője álta­lában megegyező és azonos az 1 kiegészítő gerendaelcm azonos szerkezeti 4 vak-, illetve 5 átmenőfuratának át­mérőjével, valamint egybevág a szerkezeti 4 vak-, illetve 5 átmenőfuratok iengelymagassága is az 1 kiegészítő­gerendaelemnél és a 2 gerendaelemnél, mivel a pontö's csatlakoztatás és kapcsolás csak így érhető el. A szer­kezeti 4 vak-, illetve 5 átmenőfuratok magassága általá­ban itt is, mint az 1 kiegészítő-gerendaelemnél, a ma­gasság harmadában van, A 2 gerendaelem anyaga cél­szerűen vasbeton, de lehet beton, fa, műanyag, esetleg fém is. A 4. ábra a 3 kőcsavaros-gerendaelemet mutatja be axonometrikus képével, mely elem mindenben megegye­ző az előzőekben ismertetett 2 gerendaelemmel, csak a homloklapi szerkezeti 4 vakfuratába, rugalmas, célsze­rűen rozsdamentes acélból készült 9 menetes kőcsavart rögzítettük, elhagyva a szerkezeti 4 vakfurat rugalmas anyagú perselyezését, helyette kibélelve azt rugalmas, műgyantaragasztóanyaggal, mely körbefogja az elhelye­zett 9 menetes kőcsavart a beragasztott szakaszán, ki­töltve a szerkezeti 4 vakfuratot. A továbbiakban a 3 kő­­csavaros-gerendaelem mint mondottuk mindenben megegyező a 2 gerendaelemmel, tehát alakja, mérete, furatszáma és furatelhelyezése, azok kiképzése egybevá­gó úgy a 2 gerendaelemnél, mint a 3-kőcsavaros-geren­­daelemnél. A 3 kőcsavaros-gerendaelem anyaga célsze­rűen vasbeton, de lehet beton, fa, műanyag, esetleg fém is. Az 5. ábra két 3 kőcsavaros-gerendaelem csatlakozá­sát és egymáshoz-rögzítését mutatja be axonometriku­san. Jól látható a rugalmas anyaggal perselyezett szerke­zeti 4 vak-, illetve 5 átmenőfuratok helye és helyzete, a bennük elhelyezett rugalmas 7, illetve 8 kapcsolótüs­ke, valamint a 3 kőcsavaros-gerendaelem homloklapjá­ból kiálló 9 menetes kőcsavar, mely áthatol a csatlakoz­tatott 3 kőcsavaros-gerendaelem oldallapi szerkezeti 5 átmenőfuratán, s melynek még kiálló menetes végére, a szükség szerinti alátétek felhelyezése után a 10 csavar­anya kerül, mely meghúzva az ütköztetett felületeket egymáshoz szorítva meggátolja azok egymáshoz viszo­nyított elmozdulását. Ezt a megoldást akkor alkalmaz­zuk, ha különösen előreszerelt rácsmezőt készítünk és annak szállítása és beemelésekor a rácsozat szétcsúszá­sát akarjuk megelőzni. A 7. ábra egy előreszerelt rácsmező axonometrikus képe, ahol a rácsmezőt az 1 kiegészítő-gerendaelem, a 2 gerendaelem és a 3 kőcsavaros-gerendaelem alkotja. Jól látható a kontúrsori kialakítás, melynél az 1 kiegé­szítő-gerendaelem és a 3 kőcsavaros-gerendaelem a 10 csavaranyás rögzítéssel kapcsolódik egymáshoz, vala­mint a kontúrsorban levő 3 kőcsavaros-gerendaelem és a mezőben levő, szintén 3 kőcsavaros-gerendaelem a 10 csavaranyás rögzítéssel kapcsolódik. A 8. ábra a találmány szerinti síkbeli rácsos szerkezet egyik kiviteli alakját mutatja be felül nézetben, amikor is a rácsozat, mint alapszerkezet síkra felfekvő szerkezet­ként működik és a rácsközök kitöltésével, melyet a 12 ki­töltőelem elhelyezésével érünk el, lényegében egy zárt, egysíkú felső felületet nyerünk, mely szerkezet a várható terhelésekre méretezve számos funkciót láthat el. Pél­dául lehet a kialakított földmű profilbiztosító és profil­állandósító műve, a felületi védelmet biztosító, lényegé­ben zárt szőnyegburkolat alkotó és tartószerkezete, le­het térburkolatok, rakodó és parkolótérségek, üzemi padozatok szerkezete, de lehet sík födémek szerkezeté is, mely esetben a szerkezet alsó, látható felülete kazettás mennyezetet ad. Ez utóbbi esetben a szerkezet, mint általános rácsszerkezet méretezendő, mivel vonalak men­tén alátámasztott. JiC Az ábrán jól látható a rácsozat fejlesztése, kötési­­kapcsolási rendszere valamint az. 1 kiegészítő-gerenda­elem és a 2 gerendaelemek oldallapi 6 átmenőfuratain átvezetett 11 rögzítőtüskék helye és helyzete, melyek a rájuk fekvő 12 kitöltőelemek helyét és helyzetét biztosít­ják, kialakítva az alapszerkezet és a segédszerkezetegy­­síkúságát. .. * A 9. ábra a 8. ábra általános szerkezeti metszete, ahol jól látható a 11 rögzítőtüskék magassági pozíciója, me­lyet mindig az alkalmazott 12 kitöltőelem vastagsági mérete határoz meg, biztosítva a felületek egy síkba esését. Bár nem ábrázoltuk, a találmány szerinti síkbeli rá­csos szerkezetet előnyösen alkalmazhatjuk a magasépí­tésben is nyeregtetők szerkezeti kialakításánál, amikor is a rácsozat alkotóelemeit célszerűen fából készítjük és azokat az ismertetett kötési-kapcsolási rendszerrel rög­zítjük egymáshoz. Ebben az esetben természetesen el­marad az 1 kiegészítő-gerendaelem és a 2 gerendaelem szerkezeti 4 vak-, illetve 5 átmenőfuratának rugalmas műanyagperselyezése, mivel a fa anyagánál fogva bizto­sítja a rugalmas 7, illetve 8 kapcsolótüskék rugalmas ágyazását. Ugyancsak elmaradnak az oldallapi 6 átme­nőfuratok, ha a rácsközöket nem kívánjuk kitölteni. A rácsozat 1 kiegészítő-gerendaclemeinek és a 2 geren­daelemeinek a mérete úgy is megválasztható, hogy a héjazat paláit közvetlenül a rácsozatra szegeljük, így elhagyva a pala alá készítendő zsaluzatot, vagy sűrű lé­cezést. A viszonylag rövid gerendahosszak lehetővé te­szik, hogy akár „rövid-anyagból” esetleg hulladékfából szabjuk ki a rácsozat alkotóelemeit, az 1 kiegészítő­gerendaelemet és a 2 gerendaelemet. így lényeges anyag­­költség takarítható meg. A rácsozat alkalmazásával épült „üres” tetőszerkezet jól hasznosítható a tetőtér esetleges beépítésénél. 5 10 S5 20 25 30 35 40 45 50 55 60 65 4

Next

/
Thumbnails
Contents