179672. lajstromszámú szabadalom • Eljárás liposzómák vizes oldatának előállítására
7 179672 8 kát tartalmazza. Adott esetben előnyös lehet, ha az eljárás utolsó szakaszában az XY vegyülettől eltérő ZW lipidet vagy felületaktív anyagot használunk, különösen akkor, ha az Y és Z hidrofób-Iipofil csoportok egymáshoz való affinitása nagyobb, mint a két Y csoport vagy a két W csoport egymáshoz való affinitása. Ekkor (például abban az esetben, ha XY inkább jó lipofil diszpergálószer és ZW inkább jó hidrofil diszpergálószer) olyan liposzómák képződnek, amelyek egy (2) képletü héjjal vannak körülvéve, és amelyek ezért igen stabilak. A találmány szerinti eljárást tehát jóval egyszerűbben végre lehet hajtani, mint a technika állásából ismert eljárásokat. Az eljárás nagy, mintegy 50—80% hozamot biztosít. Egyszerre nagy mennyiségű anyagot lehet feldolgozni az eljárással, és lehet hozzá víznél nehezebb oldószereket is használni. Szélesebb körből választhatjuk meg tehát a találmány szerinti eljáráshoz használható oldószereket, mint a 25 32 317 számú NSZK közrebocsátási iratban említett eljárásnál. így lehetővé válik, hogy igen sokféle felületaktív anyagot alkalmazzunk, például olyan lipideket is, amelyek szobahőmérsékleten szilárdak, és amelyeket egyébként fel kell melegíteni és meg kell olvasztani, ha a korábbi eljárásokban használjuk őket, aminek következtében a bekapszulázandó anyagokra gyakran káros hőmérsékleten kellett dolgozni. Az oldószereknek ez a szélesebb választéka megkönynyíti olyan oldószer kiválasztását, amely közömbös a bekapszulázandó anyaggal szemben. Megjegyezzük, hogy a fent említett emulziókészítéshez és az oldószer azt követő elpárologtatásához más rendszereket is használhatunk, mint amelyeket az előbbiekben felsoroltunk. így például készíthetünk emulziót rázással, vagy elvégezhetjük a bepárlást csökkentett nyomáson is. Az oldószer parciális nyomásának azonban lényegesen nagyobbnak kell lennie a víz parciális nyomásánál. Ha ez nem áll fenn, akkor a művelet során eltávozott vizet többször pótolni kell a bepárlás közben. Oldószerként használhatunk szénhidrogéneket, például benzolt, toluolt, ciklohexánt, petrolétert, oktánt, étereket, így dietilétert, diizopropilétert, dibutilétert, észtereket, így etilacetátot, propilacetátot vagy butilacetátot, etilkarbonátot, halogénezett oldószereket, így például széntetrakloridot, metilénkloridot, kloroformot vagy benzilkloridot. XY vagy ZW képletü felületaktív anyagokként használhatunk például terner vagy komplex lipideket, glicerideket, cerideket, etolidokat és szterideket, ahol az X, illetve Z hidrofil csoport foszfát-, karboxil-, szulfát-, amino-, hidroxil- vagy kolin-csoport, és ahol a hidrofób Y, illetve W csoport valamilyen telített vagy telítetlen alifás csoport, például alkil- vagy alkilén-csoport, polioxialkilén-csoport vagy egy vagy több aromás vagy cikloalifás csoporttal szubsztituált alifás szénhidrogén-csoport. Ha az XY, illetve ZW vegyületek savas hidrofil csoportokat, például foszfát- vagy szulfát-csoportot tartalmaznak, akkor anionos liposzómákat kapunk, abban az esetben, ha az említett vegyületek bázikus csoportokat tartalmaznak, akkor kationos, végül ha polietilénoxivagy glikol-csoportokat tartalmaznak, akkor semleges liposzómákat kapunk. Számos alkalmas vegyület leírása található az alábbi irodalmi helyeken: McCutcheon’s Detergents and Emulsifiers és McCutcheon’s Functional Materials, Allured Publ. Company, Ridgewood, N. J. USA. XY, illetve ZW képletü vegyületként előnyösen valamilyen foszfolipidet használunk, például lecitint, foszfatidil-etanoîamint, lizolecitint, lizofoszfatidil-etanolamint, foszfatidil-szerint, foszfatidil-inozitot, szfingomielint, cefalint, kardioepilint, foszfatidilsavat, cere'orozídokat, dicetil-foszfátot, foszfatidil-kolint, vagy dipalmitoil-foszfatidil-kolint. Foszfort nem tartalmazó iipidként használhatunk például sztearilamint, dodecilamint, hexadecilamint (Kodak Ltd.), cetilpalmitátot, glíceríl-ricinolátot, hexadecil-sztearátot, izopropil-mirisztátot, amfoter akril polimereket, trietanolamin-laurilszulfátot, alkií-ari! szulfonátokat vagy polietoxilezett zsírsavamidokat. A lipid-frakció tartalmazhat még más oldott anyagokat, amelyek a liposzómák hártyájának stabilitását és permeabilitását befolyásolják. Ilyen anyagokra példaként megemlítjük a szterineket, így a koleszterint, a tokoferolt, a fitoszterineket és a lanolin-extraktumokat. A találmány szerinti eljárás alkalmas minden olyan vízoldható vegyület bekapszulázására, amelynek a liposzómák fala iránti affinitása nem túl nagy, és amely nem megy át az ilyen falakon. Ezzel kapcsolatban megemlítjük a biológiai hatású anyagok fentiekben már felsorolt vizes oldatain kívül például a nehézfém kelátképzőszereket, enzimeket, gyógyhatású anyagokat és antibiotikumokat. A megfelelő vegyületekre több példát találunk az alábbi irodalmi helyen: Targetting of Drugs, G. Gregoriadis, Nature 265, (2) (1967) 407. A liposzómák végső oldásához tiszta vizet vagy bármely más alkalmas vizes folyadékot használhatunk. Előnyösen egy olyan folyadékot használunk, amely a liposzómák felhasználásakor a legcélszerűbb diszpergálószer. így például híg nátriumklorid-oldatot használunk. Különösen előnyösnek bizonyult a 0,15 mól/liter (0,9 súly%) töménységű nátriumkiorid-oldat, az úgynevezett fiziológiás sóoldat. Ennek használata esetén olyan líposzóma-oldatot kapunk közvetlenül a második szakaszban, amely minden további nélkül injektálható a szervezetbe. Ebből fakad a találmány szerinti eljárás másik előnye : az eljárás lehetővé teszi a végső felhasználásra kész termék közvetlen előállítását. A találmány szerinti eljárással készített liposzómákat természetesen bármikor elválaszthatjuk a vizes diszpergálóközegtől, például akkor, ha meg akarjuk tisztítani a terméket a liposzómákon kívülrekedt aktív anyag nyomaitól. Az ilyen elválasztást a szokásos módon, például sephadex kromatográfiával végezhetjük el. A találmányt az alábbi példákkal világítjuk meg közelebbről az oltalmi kör korlátozása nélkül : 1. példa Egy 10 rnl-es pyrex edénybe betöltünk 2 ml dibutilétert és 1 ml ciklohexánt, azután hozzáadunk 0,2 ml 10 mg/liter töménységű inzulin-oldatot. Ez utóbbi oldat oldószere 9 ezrelékes vizes nátriumkiorid-oldat, amelynek pH-ja 0,1 n sósavval 3-ra van beállítva. Ezután hozzáadunk 150 mg dipalmitoil-foszfatidil-kolint (hidrofillipofil vegyület) és a heterogén keveréket szobahőmérsékleten 1 percig sugározzuk be egy Branson generátorból (Model B—12, 20 kHz, 150 W) származó ultrahanggal. Tiszta oldatot kapunk, amely a liposzóma-prekurzorokat tartalmazza az inzulin-oldat mikroszkopikus méretű hólyagocskái alakjában. A hólyagocskák fala a felületaktív anyagból álló réteg. Ennek molekuláiban a 5 10 15 20 25 30 35 4f 45 50 55 60 65 4
