179665. lajstromszámú szabadalom • Eljárás új ACTH-fragmensek és az azokat tartalmazó gyógyászati készítmények előállítására
5 179665 6 dik lizincsoportnak L vagy D formában kell lennie. Az A és B elnevezés a továbbiakban „N-terminá!is láncmeghosszabbításként” és X „C-terminális láncmeghoszszabbításként” szerepel. Az I általános képletü vegyületek alábbi származékait állítjuk elő: aj az T általános képletü peptidek savaddíciós sóit, előnyösen gyógyászatilag elfogadható savaddíciós sóit, és b) fémkomplexeit, melyeket úgy kapunk, hogy a pepiidet érintkezésbe hozzuk egy oldhatatlan vagy könnyen oldódó sóval, hidroxiddal vagy fémsóval (előnyösen sink). A gyógyászatilag elfogadható savaddíciós sókon például sósav-sót, hidrogénbromíd-sót, ccetsav-sót, borkősavsót vagy citromsav-sót értünk. Az I általános képletben B jelentése előnyösen a Phe vagy Alá képletü aminosavmaradék. Az 1 általános képletü peptidek és peptidszármazékok előállítása az ilyen vegyületek előállításánál szokásos módszerrel történik. A következő két típusú előállítási módszert alkalmazhatjuk: a) szabad karboxilcsoportot és más védett reakcióképes csoportot tartalmazó, például sav, pepiid kondenzálása kondenzálószer jelenlétében, például egy szabad aminocsoportot tartalmazó és más védett reakcióképes csoportokat tartalmazó aminosavval, pepiiddel vagy aminnal, vagy b) aktivált karboxilcsoportot vagy más, adott esetben védett reakcióképes csoportokat tartalmazó sav, peptid kondenzálása szabad aminocsoportot és más, adott esetben védett reakcióképes csoportokat tartalmazó vegyülettel, például aminosavval, peptiddel vagy aminnal, majd kívánt esetben a vedőcsoportot eltávolítjuk. A fenti kondenzálási reakciók leginkább használatos példái a karbodiimid módszer, az azid-módszer, a vegyes anhidrid módszer és az aktivált észter módszer (lásd The Peptides I. kötet, 1965 (Academic Press), E. Schröder és K. Lübke. Az ún. szilárd fázis módszert Merrifield írta le a J. Am. Chem. Soc. 85, 2149 (1963)-ban. Ezt a módszert alkalmazhatjuk az í általános képíetű vegyületek előállítására. A karboxilcsoport aktiválása úgy történik, hogy a karboxilcsoportot savhalogeniddé, aziddá, anhidriddé, imidazoliddá vagy aktivált észterré (például N-hidroxi-szukcinimid-észterré vagy p-nitrofenil-észterré) alakítjuk. Az irodalomból az is kiderül, hogy az aminocsoportot az aminocsoport foszfinamiddá alakításával vagy a „foszforazo” módszer alkalmazásával aktiválhatjuk. Az irodalomból ismertek a védőcsoportok is, melyek megakadályozzák a reakcióképes csoportok részvételét a kondenzálási reakcióban és amelyeket a reakció lejátszódása után hidrolízissel vagy redukcióval könnyen lehasíthatunk. A karboxilcsoportot hatásosan védhetjük például metanollal, etanollal, tercier butanollal vagy benzilalkohollal vagy p-nitrobenzilalkohollal végzett észterezéssel vagy arniddá alakítással. Utóbbi eltávolítása azonban igen nehéz és ezért ezt a védöcsoportot csak a végső pepiidben levő C-terminális aminosav karboxilcsoportjának vagy a gluíaminsav y-karboxilcsoportjának védelmére ajánlatos használni. Ebben az esetben a peptid-szintézis során közvetlenül az I képletü peptidek amidját kapjuk. Az aminocsoport hatásos védelmére alkalmas sav csoportok például: a) az alifás, aromás, aralifás vagy heterociklusos karbonsavból levezethető, például acetil-, benzoil- vagy piridilkarboxilcsoport vagy bj karbonsavból levezethető sav-csoportok, például etoxikarbonil-, benziloxikarbonil-, terc-butiloxikarbonil-, p-metoxi-benziloxikarbonilcsoport vagy c) szulfonsavból származtatható savcsoport, például benzolszulfonilcsoport vagy p-toluolszulfonilcsoport vagy más csoportok, például adott esetben szubsztituált aril- vagy aralkilcsoport, például benzil- és trifenilmetilcsoport vagy o-nitrofenil-szulfenilcsoport és 2-benzoil-l-metilvinilcsoport. Célszerű még a lizin ő-aminocsoportjának, a Glu y-karboxilcsoportjának és kívánt esetben a hisztidin imidazol csoportjának védelme. Ebben a vonatkozásban szokásos védőcsoportok a tercier butiloxikarbonil- vagy tozilcsoport, a lizin s-aminocsoportjának és benzil- vagy tritilcsoport a His védelmére és tere- butilkarboniloxicsoport a Glu védelmére. A védőcsoportok Iehasítása a szakember számára ismert szokásos módon történik a lehasítandó csoport természetétől függően, így például trifluorecetsav segítségéve! vagy enyhe redukcióval, például hidrogénnel például palládium katalizátor jelenlétében, vagy hidrogénbromiddal jégecet jelenlétében. Az N-terminális maradék helyén (L vagy D)Met(--O) csoportot vagy bezárni no-Met(-»0) csoportot tartalmazó peptideket úgy állítjuk elő, hogy a megfelelő Met vagy dezamino-Met pepiidet, például híg hidrogénperoxiddal vagy persavval enyhén oxidáljuk. Az oxidáció után S- és R-szulfoxid elegyét kapjuk, ez ismert módon például szelektív kristályosítás segítségévei rezoiválható diasztereomerekké. Ha az (L vagy D)-metionin-S-(vagy R)-szulfoxidot vagy a megfelelő dezaminoszármazékát a peptid fragmentum maradékával kapcsoljuk össze és így közvetlenül különálló diasztereoizomereket kapunk. Az N-terminális maradékban (L vagy D)-Met(-*02) vagy dczamino-Mct(02) csoportot tartalmazó peptideket úgy állítjuk elő, hogy a (dezamino)Met-peptidet oxidáljuk vagy Met- vagy dezamino-Met-szulfont peptid fragmentum maradékával kapcsolunk össze. A savaddíciós sókat a fenti peptidek és gyógyászatilag elfogadható savak, például sósav, foszforsav, ecetsav, borkősav vagy citromsav reakciójából kapjuk. A találmány szerint a peptideket és származékaikat orálisan és parenteralisan is adagolhatjuk, parenterális adagolás céljára a peptideket feloldjuk, szuszpendáljuk vagy megfelelő folyadékban emulgeáljuk. Megfelelő segédanyagokkal vagy töltőanyagokkal orális adagolásra alkalmas formára készíthetjük ki, például pirula, tabletta vagy drazsé formájában. A peptidek adagolása történhet kúp vagy spray formájában is. Előnyösen az orális adagolási formát választjuk. A parenterális adagoláshoz megfelelő folyadék lehet például sterilizált víz, izotóniás oldat, adott esetben pH=4 értékre pufferezett oldat vagy olajok, például arachin olaj. Segédanyagként vagy töltőanyagként megemlíthető a laktóz, mannitol, keményítő, magnézium-sztearát stb. A találmány szerint a pepiidet vagy peptid-származékot előnyösen 0,1 pg—1 [ag/testsúly kg/nap dózisban adagoljuk parenterálisan és 1 tag—1 mg/testsúiy kg/nap dózisban adagoljuk orálisan a peptid hatása szintjétől függően. Különösen értékes készítményeket kapunk, ha a pepiidet olyan formában készítjük ki, amelyik hosszan tartó hatást fejt ki, azaz ún. „idökapszulákat” állítunk elő. A peptidek fém-komplexei úgy állíthatók elő, hogy a peptideket rosszul oldódó fémsókkal, fémhidroxidokkal vagy oxidokka! hozzuk érintkezésbe. Ebben az eljárás-5 10 15 20 25 30 35 40 45 50 55 60 65 3
