178725. lajstromszámú szabadalom • Eljárás és berendezés hígtrágya kezelésére és komplex hasznosítására
3 178725 4 jutva ezek rothadni kezdenek, elvonják környezetükből az oxigént és ez a környezet élővilágára nézve káros. Az oxigénhiány különösen a halakra nézve veszélyes, mert kopoltyúval lélegzenek és a levegőből közvetlenül oxigént nem tudnak magukhoz ven- s ni. A rothadás során a szerves anyagok nagy része hatóanyagaira bomlik széjjel, és ennek következtében szén, nitrogén, foszfor és kálium vegyületek jönnek létre, amelyek értékes műtrágya komponensek. A rothadás ha oxigén jelenlétében történik 10 és vízben játszódik le, akkor szinte észrevehetetlen, mivel még bűzzel sem jár. Ezért célszerűnek kínálkozik a hígtrágyát tóba, előnyösen halastóba bevezetni. A hígtrágya hatóanyagai közül a legfontosabb a 15 szén, amely oxigénnel kapcsolatba kerülve széndioxiddá „erjed”. Ismeretes, hogy a halastavak vizében mindig nagy mennyiségű algaállomány található. Az algák a széndioxidot napfény hatására — tehát ún. fotoszintézissel - testükbe beépítik, mégpedig oly 20 módon, hogy a szenet és adott esetben az egyéb hatóanyagokat magukba fogadják, az oxigént pedig fölszabadítják. A fölszabaduló oxigénnek óriási jelentősége, hogy a halak számára gondoskodik az élet lehetőségéről, másrészt a tóba bevezetett szerves 25 anyagok további lebontását teszi lehetővé. E lebontás során —mint láttuk — jön létre a széndioxid, amely az oxigént „termelő” algák táplálékául szolgál. Az algák által létrehozott oxigénnek egy tekintélyes része a légtérbe kerül. Ez azért fontos, mert 30 enélkül nem volna élet a földön. Az élettelen bolygókon ugyanis csupán széndioxid található, de nincsenek algák, amelyek abból oxigént állítanának elő. A halastóba vezetett hígtrágya alkalmas ugyan az algák szaporítására, de tervszerűtlen bevezetése a ha- 35 lak kipusztulását is okozhatja. Ezért a hígtrágyának halastóban való elhelyezése csak megfelelő szervezéssel, ellenőrzéssel és a biológiai egyensúly állandó fenntartásával képzelhető el. Ismeretes az a körülmény, hogy a nyári időszak- 40 ban a szerves anyagok lebomlása igen gyorsan, míg a hűvösebb évszakokban lassan vagy egyáltalán nem következik be. A tapasztalat szerint 30°C-os vízben a lebontás egy-két nap alatt megtörténik, 20°C-nál 5 napot, 10°C-nál 20 napot vesz igénybe, míg 5°C 45 hőmérséklet alatt gyakorlatilag már szünetel. Azt az oxigénmennyiséget, amely a víz szerves anyagainak aerob biológiai lebontására meghatározott idő alatt fölhasználódik „biológiai oxigénigénynek” nevezi a szakirodalom. (Rövidítése, BŐI) 50 A találmány célja olyan eljárás és az eljárás megvalósítására alkalmas olyan műtárgykomplexum kifejlesztése, amelynek segítségével lehetővé válik az, hogy a szerves anyagok lebontásához szükséges oxigénmennyiséget a halastavak algaállománya által 55 termelt szabad oxigén útján állítsuk elő. Hosszú idő alatt fölhalmozott gyakorlati tapasztalatok alapján az az oxigénmennyiség, amely a halastavakban erre a célra rendelkezésre áll, kb. 10 mg/liternek tekinthető. Tenyészidőben ügyelni 60 kell azonban arra, hogy a mérhető oxigén mennyisége 5 mg/liter alá ne süllyedjen. Ilyenkor tehát 5 mg/liter az a szám, amelyhez igazodva adagolhatjuk be a halastóba az ott elhelyezni kívánt híg fázist. te A célkitűzésen belül a találmány közelebbi konkrét feladata olyan eljárás és berendezés megvalósítása, amely lehetővé teszi a halas tavaknak állattartó telepről származó hígtrágyával való folyamatos „megterhelését” anélkül, hogy a tavakba juttatott híg fázis a tó biológiai egyensúlyát veszélyeztetné. A feladatkitűzéshez tartozik az is, hogy a tavakba jutó szerves anyagok teljes mértékben hasznosuljanak, a tórendszerhez tartozó fázisbontókban visszamaradó szilárd fázist pedig a mezőgazdaság hagyományos gépi berendezéseivel könnyen és egyszerűen el lehessen távolítani. A találmányi gondolat alapja az a felismerés, hogy megfelelő mennyiségi és időbeni programozás útján nem kell tartani a halastó biológiai egyensúlyának megbomlásától. A halastavak kiválóan alkalmasak a szerves hígtrágya elhelyezésére, mert azok lebomlása elősegíti az algaállomány szaporodását, az algák pedig egyrészt táplálékul szolgálnak a halaknak, másrészt szabad oxigént „termelnek”, ami a halállomány számára kedvező életfeltételeket teremt. A találmányi gondolathoz tartozik az is, hogy a tórendszerbe az állattartó telepek hígtrágyájának bejuttatását magával a tórendszerbe bevezetett, azt tápláló vízmennyiséggel olduk meg. A legcélszerűbben természetesen akkor van erre lehetőség, ha a tápvizet gravitációs úton lehet a tórendszerbe bevezetni. Ugyancsak a találmányi gondolat része, hogy a biológiai egyensúly érdekében a friss víz mennyiségét és a tórendszerbe juttatható terhelést a számításba vehető oxigén alapján kell megválasztani. Ennek meghatározása a tóba, illetve a tórendszerbe naponta érkező szerves terhelés összmennyisége alapján történik, hiszen azt kell egyensúlyba hoznunk a rendelkezésre álló oxigénmennyiséggel. Természetesen az is kedvező, ha a fázisbontást úgy valósítjuk meg, hogy minél kevesebb lebontandó szerves anyag jusson egy nap alatt a tórendszerbe. A kitűzött célnak megfelelően a találmány szerinti eljárás hígtrágya kezelésére és komplex hasznosítására, — melynél az állattartó telepről származó hígtrágyát célszerűen vezetéken keresztül fázisbontóba továbbítjuk, fázisbontás útján cseppfolyós és szilárd konzisztenciájú részeit egymástól elkülönítjük, és a két részt külön-külön hasznosítjuk — azon alapul, hogy a fázisbontást valamilyen ismert módon, pl. dotálással és ezesetben előnyösen egynél több, váltakozva működtetett dotációs medencében hajtjuk végre, a szétválasztás során keletkező szilárd fázist a dotációs medence üzemelési periódusa alatt magában a dotációs medencében gyűjtjük össze, míg a híg fázist adott esetben pl. barátzsilipeken keresztül végrehajtott megcsapolás útján a dotációs medencével határos egy vagy több tározó medencébe engedjük, a tározó medencében a híg fázist az állategészségügyi előíráoknak megfelelő ideig tároljuk, a tározási idő alatt bekövetkezett esetleges állategészségügyi zárlat esetén a híg fázist karantén területre, minden más esetben átfolyásos jellegű halastavakba vezetjük, a halastavakban a híg fázisnak a biológiai oxigénigénnyel (BŐI) mérhető szerves anyag tartalmát a tóvíz ugyancsak mérhető szabad oxigénjének jelenlétében és a tóvíz hőmérsékletétől függő ütemben lebontódni engedjük, ezáltal a halas-2
