178543. lajstromszámú szabadalom • Levegőztető egység
s 17*343 6 ságú sorozatot lehet a forgó tengely mentén elhelyezni. Az ékpálya kialakításának elmaradása azonban nem csupán idő- és munkamegtakarítás, továbbá technológiai egyszerűsítés, hanem jelentős élettartamnövelő intézkedés is. A tapasztalatok 5 szerint ugyanis az ékpálya a tengely számára a fáradási szilárdságot számottevően csökkentő feszültséggyűjtő hely volt. Kedvező az is, hogy a levegőztető elemek radiális hosszúsága voltaképpen kötetlen, ezek sok-10 féle méretben készíthetők, és így az általuk kialakított „kefék” átmérője a szükségletnek megfelelően megválasztható. A levegőztető elemeknek a tárcsákra való oldható fölerősítése emellett lehetővé teszi az egyik átmérőről egy másikra való későbbi 13 áttérést is. Nem hagyható figyelmen kívül az a műszaki előny sem, hogy az általunk alkalmazott U-keresztmetszetű levegőztető elemek segítségével legalább 40%-kal több levegőt lehet a tisztítandó szennyvíz 20 felszíne alá bejuttatni, és ugyancsak ez a keresztmetszetkialakítás eredményezi, hogy a forgó levegőztető egység a korábbiaknál erőteljesebben tudja a folyadékot forgó mozgásban tartani. Az átkeverő hatás fokozódása mindenekelőtt azért igen ked- 25 vező, mert hatékonyan meg tudja gátolni az oxidációs árkok téli befagyását. A találmányt kiviteli példa kapcsán rajz alapján mutatjuk be közelebbről. A mellékelt rajzon az 30 1. ábra a levegőztető egység vázlatos keresztmetszete, a 2. ábra az 1. ábrán bejelölt I-I megtört sík mentén vett hosszmetszet, a 3. ábra a tengely, a tárcsák és a levegőztető 35 elemek kapcsolatának axonometrikus képe, a 4. ábra a levegőztető elemek és a tárcsák kapcsolata. A gépi úton meghajtott 1 tengely előnyösen40 csőből készült és lazán van fölfűzve rá a 2 tárcsák sorozata. Az 1. ábrán bemutatott esetben pl. a 2 tárcsák mindegyikéhez radiális irányban tizenkét darab 3 levegőztető elem kapcsolódik. 45 A 2. ábrán látható, hogy az 1 tengely fölfűzött és a 3 levegőztető elemekkel ellátott 2 tárcsák sorozatát az 1 tengely mindkét végén a 4 szorító idom zárja le. A 4 szorító idomokon kívül el lehet helyezve az 1 tengely külső végein egy-egy 6 50 szórótárcsa, amelyek nagyobb átmérőjűek, mint annak a körnek az átmérője, amelyet a 2 tárcsára fölerősített 3 levegőztető elemek külső széle meghatároz. A 2 tárcsák sorozatát egymáshoz az egy vagy 55 több 5 vonóelem szorítja. Az egy darab 5 vonóelem elvileg el lehet helyezve a csőkeresztmetszetű 1 tengely belsejében is. Nagyobb hatékonyságú azonban, ha legalább három darabot alkalmazunk, és ilyenkor az 5 vonóelemek végei célszerűen a 6 60 szórótárcsákba vannak beerősítve. A3, ábrán jól megfigyelhető, hogy a 2 tárcsák mindkét 2a homlokfelületük mentén el vannak látva a 2b kapcsoló mélyedésekkel. A 2b kapcsoló mélyedésekbe előnyösen bepattintással vannak 65 beakasztva a 3 levegőztető elemek 3a kapcsoló fülei. A levegőztető egység hatékonysága az 1 tengely fordulatszámán, a 3 levegőztető elemek hosszúságán és keresztmetszetük kialakításán kívül természetesen összefügg a 3 levegőztető elemek számával is. Ezért előnyös, ha a 2 tárcsákra minél több 3 levegőztető elem van fölerősítve. A 3. ábrán példaként - összhangban az 1. ábrával — olyan esetet látunk, amikor a 2 tárcsák mindkét 2a homlokfelületén hat-hat darab, egymástól 60°-o* szögben kiosztott 2b kapcsoló mélyedés van. Mind a 3., mind a 4. ábrán jól láthatók a 2 tárcsák 2c támasztó bordái, amelyek a 3 levegőztető elemek helyzetét szabják meg. Egyúttal megakadályozzák azt is, hogy a 3 levegőztető elemek a 2 tárcsákhoz képest relatív elfordulást végezhessenek. Látható az is, hogy a 2 támasztó bordák a 2 tárcsák 2a homlokfelületein úgy helyezkednek el, hogy a 2 tárcsa minden 2b kapcsoló mélyedéséhez ugyanazon 2 tárcsa túloldali 2a homlokfelületén egy összetartozó párt alkotó két darab 2c támasztó borda van hozzárendelve. Az egymással összetartozó párt alkotó 2c támasztó bordák egymástól olyan távolságban vannak, hogy az U-keresztmetszetű 3 levegőztető elemek 3c talpát közre tudják fogni. Az U-keresztmetszetű 3 levegőztető elemek 3b gerincének magassági mérete ezzel szemben meghatározza azt, hogy a szomszédos 2 tárcsák mekkora távolságban lehetnek egymástól. A 3. és 4. ábrán egyaránt megfigyelhetjük, hogy a 3 levegőztető elemek 3a kapcsoló fülei a 2 tárcsák 2d központi nyílásának peremébe kapaszkodnak. A 3 levegőztető elemnek a biztonságos rögzítését szolgálja a 3aa kapcsoló köröm, amely alakjánál fogva alkalmas arra, hogy a 2 tárcsa 2b kapcsoló mélyedésébe bepattintható legyen. A találmány szerinti levegőztető egységet főleg szabadtéri szennyvíztisztítást szolgáló oxidációs árkok számára fejlesztettük ki, de előnyösen alkalmazható számos olyan területen, pl. ivóvíz kezelésnél, vegyipari és élelmiszeripari technológiáknál stb., ahol folyékony halmazállapotú közeg gáztartalmának változtatására van szükség. Szabadalmi igénypontok: 1. Levegőztető egység cseppfolyós halmazállapotú közeg keverésére és/vagy gázelnyelő képességének változtatására, pl. szennyezett vizek oxigénfelvételének fokozására és ezáltal a biológiai tisztítást végző hasznos mikroorganizmusok számának növelésére és/vagy életfeltételeinek kedvezővé tételére, amely levegőztető egység forgó tengelyre szerelt tárcsák sorozatából van összeállítva, és minden tárcsa radiális irányban elhelyezkedő egy vagy több levegőztető elemmel rendelkezik, azzal jellemezve, hogy a forgó tengely (1) célszerűen csőből van, melynek végein a tárcsák (2) sorozatát lezáró és azokat egymással együttműködésre késztető szorító idomok (4) vannak, a tárcsák (2) a tengelyre (1) való laza fölfűzést szolgáló központi nyílással (2d) rendel3