178339. lajstromszámú szabadalom • Üveges réteges testekhez felhasználható polimerlapok és eljárás előállításukra
11 178339 12 kil-csoportok lehetnek. Poliészter-diolok esetén a láncelágazást előnyösen a poliészterek előállításához felhasznált diolok tartalmazzák. Ha a diizocianát-reagens körülbelül 85—100%-ban tartalmaz láncelágazás-mentes aliciklusos vegyületet, a poliészter-diolt legalább két különböző diói felhasználásával állítjuk elő, ami a kész poliészterben láncelágazások kialakulásához vezet (lásd a 2. példát, valamint a 2,2-dimetil-l,3-propándiol és 1,2-propándiol együttes alkalmazását). A 3. példában közöltek szerint az amorf, hőre lágyuló poliuretánt legalább két különböző dióiból kialakított poliészter-diolok felhasználásával is előállíthatjuk. E diolok legalább egyike aliciklusos és/vagy elágazó láncú, előnyösen elágazó láncú vegyület. A poliészterdiolok előállításához savkeverékeket is felhasználhatunk annak érdekében, hogy szabálytalanabb molekulaszerkezetű polimerhez jussunk. Hasonlóképpen előnyös lehet, ha az izocianátokat elegyek formájában alkalmazzuk. Az izocianát-reagenst és a diol-reagenst előnyösen olyan mennyiségi arányban reagáltatjuk egymással, hogy az —NCO/—OH egyenérték-arány 1-nél kisebb érték, például 0,8—0,9 legyen. Ha a fenti egyenértékarány 1-nél nagyobb, fennáll a veszélye annak, hogy az —NCO csoportok kézbentarthatatlan módon reagálnak. A felhasznált hőre lágyuló polimer jellegétől, a felvitel módjától és a kész réteges test felhasználási területétől függően a hőre lágyuló polimerhez különféle adalékanyagokat adhatunk specifikus tulajdonságok biztosítása céljából. Adalékanyagokként például tapadásgyorsító szereket, szétterülést javító szereket, a gyantafelületnek mérsékelten megnövelt hőmérsékleten (például 50— 80 °C-on) ragacsosságot biztosító anyagokat és ultraibolya fénnyel szembeni stabilizálószereket használhatunk fel. A fenti típusú adalékanyagok közül példaként a következőket említjük meg: tapadásgyorsító szerek: tri-(l—4 szénatomos alkoxi)-szilánok, így glicidiloxipropil-trimetoxi-szilán, y-amino-propil-trietoxi-szilán, 3,4- -epoxi-ciklohexil-etil-trimetoxi-szilán és aminoetil-trimetoxi-szilánok ; szétterülést javító szerek : szilikon-olajok, karbamid-formaldehid gyantaoldatok, fenolgyanták és cellulózészterek; ragacsosságot fokozó szerek: ftálsav-típusú poliészter gyanták; UV-stabilizátorok: benzofenonok, szalicilátok, ciano-akrilátok és benztriazolok. Az adalékanyagokat csak olyan mennyiségben használhatjuk fel, amelyek a hőre lágyuló poliuretánok egyéb kedvező tulajdonságait nem rontják. Az egyes adalékanyagokat 100 súlyrész hőre lágyuló poliuretánra vonatkoztatva általában a következő mennyiségi határok között alkalmazhatjuk: tapadásgyorsító anyagok: körülbelül 0,05—2, előnyösen körülbelül 0,1—0,5 súlyrész; szilikonolaj: körülbelül 0,1—2 súlyrész; szétterülést javító egyéb anyagok: körülbelül 0,5—5 súlyrész; ragacsosságot fokozó szerek: körülbelül 1—20 súlyrész; UV-stabilizátorok: körülbelül 0,1—3 súlyrész. Az 1—4. példában ismertetett típusú hőre lágyuló poliuretán-rétegek kialakításakor a felsorolt tapadásgyorsító szerek és szétterülést javító szerek alkalmazásával javíthatjuk a poliuretán film tapadási és szétterülési jellemzőit. Az ilyen típusú poliuretán-készítmények különösen előnyösen alkalmazhatók olyan üveges réteges testek előállításához, amelyekkel szemben szigorú optikai követelményeket támasztanak. Ilyen késztermékek például a szélvédő üvegek. E tekintetben a poliuretán filmek különös előnye, hogy átlátszóságuk és optikai jellemzőik kiválóak, hosszú használat után sem törnek meg, és a filmekből nem válik ki szilárd anyag. Ezek a poliuretánok üvegekhez és műanyagokhoz, köztük a szakadásgátló és önregeneráló sajátságokkal rendelkező, hőre keményedő poliuretánokhoz egyaránt kiváló tapadási erővel tapadnak, és a tapadási erő még szélsőséges körülmények (például ultraibolya fény, nagymértékű /így — 5 °C-tól r 150 °C-ig terjedő/ hőmérsékletingadozás és nagy nedvességtartalom /így 95% relatív páratartalmú 50 °C-os levegő/) hatásának hosszú ideig kitett lapok esetén is változatlan marad. További előnyt jelent, hogy a hőre lágyuló poliuretán az üveglemezhez elég erősen tapad ahhoz, hogy szélvédő üvegeknél ütközéskor megakadályozza a rétegszétválást, ugyanakkor viszont a kötés elég rugalmas ahhoz, hogy a polimer lemez az üveglemezről leválva megakadályozza az átszakadást. E jellemzők tekintetében a hőre lágyuló poliuretán réteg minden szempontból megfelel a vonatkozó szabványok követelményeinek. Megjegyezzük továbbá, hogy a fenti típusú hőre lágyuló poliuretánok kedvező rugalmassági jellemzőik következtében a polimer lapok feltekercselhetők anélkül, hogy a gyantafilm optikai jellemzői romlanának. A poliuretán kedvező plasztikus alakváltozási jellemzői következtében letekercseléskor sem romlanak a műanyagfilm optikai jellemzői. A fenti típusú hőre lágyuló poliuretánok további előnye, hogy specifikus tulajdonságaik révén a kereskedelmi forgalomban levő szélvédő üvegek előállításához felhasznált anyagtípusokkal, köztük az önregeneráló és szakadásgátló tulajdonságokkal rendelkező hőre keményedő poliuretánokkal is kompatíbilisek. Itt jegyezzük meg, hogy a korábban idézett 2 187 719 sz. francia szabadalmi leírás szerint a szakadásgátló és önregeneráló tulajdonsággal rendelkező filmek rugalmas deformációra nagymértékben képesek, rugalmassági modulusuk kis (2000 daN/cm2 alatti, előnyösen 1200 daN/cm2 alatti) érték, szakadási nyúlásuk pedig 2%-nál kisebb plasztikus deformáció mellett 60'%-nál nagyobb, előnyösen 1%-nál kisebb plasztikus deformáció mellett 100%-nál nagyobb érték. A hőre keményedő poliuretán filmek legelőnyösebb képviselői azok, amelyeknek rugalmassági modulusa körülbelül 25—200 daN/cm2, szakadási nyúlásuk pedig 1%-nál kisebb plasztikus deformáció mellett körülbelül 100—200%. Az 1—4. példa ez utóbbi típusba tartozó filmek felhasználását ismerteti. A hőre lágyuló poliuretán-filmekkel szemben támasztott további követelmény az, hogy a hőre keményedő poliuretán filmek szakadásgátló jellegét biztosító anyagi jellemzőkkel összeegyeztethető anyagi jellemzőkkel rendelkezzenek, azaz rugalmassági modulusuk 2000 daN/cm - nél kisebb, szakadási nyúlásuk pedig 60%-nál nagyobb érték legyen. Az 1—4. példában ismertetett típusú hőre lágyuló poliuretánok olyan rétegek formájában is előállíthatok, amelyek rugalmassági modulusa 10 daN/cm - nél kisebb, szakadási nyúlása pedig 25 daN/cm2 fajlagos szakítóerő esetén 750%-nál nagyobb érték. A hőre lágyuló poliuretánokkal szemben támasztott további lényeges követelmény az, hogy az ilyen típusu poliuretánokat tartalmazó polimer lapok olyan hőmérsékleten végzett autokláv-kezelés hatására is szorosan tapadjanak az Uvegfeliiletekhez, amely nem befolyásolja hátrányosan a szakadásgátló és önregeneráló filmek, to5 10 15 20 25 30 35 40 45 50 55 60 65 6
