178298. lajstromszámú szabadalom • Eljárás szarvasmarhák ásványi anyag-és mikroelem-igényének megállapítására takarmánypótlék összeállításához
3 178298 4 search Counsil) és a Német Szövetségi Köztársaságban a Német Mezőgazdasági Társaság (Deutsche Landwirtschaftliche Gesellschaft) ajánlásai alapján készítenek és hoznak forgalomba kiegészítőket; ezek az ajánlások az állatok ásványi anyag- és nyomelemigényeire vonatkozóan adnak támpontokat. Hazánkban a takarmánykiegészítők készítésekor a Magyar Tudományos Akadémia ajánlásait [Magyar Állatorvosok Lapja, 1973, 686. oldal; Állattenyésztés 21, 102 (1972)], valamint a fentebb említett ajánlásokat veszik figyelembe. Az egyes takarmányféleségek ásványi anyag- és mikroelem-tartalmát különböző szakkönyvek elég nagy eltérésekkel adják meg. A hazai gyakorlatban a szakemberek legáltalánosabban Kolb E.: „Lehrbuch der Physiologie der Haustiere” („Háziállatok fiziológiájának tankönyve”) (VEB Gustav Fischer Verlag, Jena, 1967, 2. kiadás) című könyvében szereplő adatokat (115—130. és 394—395. oldalak) veszik figyelembe az egyes takarmányféleségek ásványi anyag- és mikroelem-tartalmának megállapításakor. A tudományos ajánlásokra és szakkönyvekre hagyatkozó fenti módszerek általános hibája, hogy nem veszik figyelembe a helyi viszonyokat, a talajadottságokat, az éghajlati tényezőket, a tárolási és tartósítási formákat, továbbá a termesztés módját és intenzitását, így például azt, hogy öntözött vagy száraz művelésű kultúrával termesztett takarmányról van-e szó. Nem veszik figyelembe, mert nincs módjukban figyelembe venni az állatok tartási és tenyésztési viszonyai által meghatározott pontosabb igényeket, illetve az egyes tartási és takarmányozási viszonyok által befolyásolt felszívódási és ürülési viszonyokat. Nagybani takarmányelőállítással foglalkozó cégek újabban a fenti tényezőket úgy igyekszenek figyelembe venni, hogy a felhasznált takarmánykomponenseket bevizsgálják, azonban ezzel a tényleges felhasználót, vagyis az állatokat és azok ásványi anyagokkal és mikroelemekkel való ellátottságát még figyelmen kívül hagyják. Vizsgálataink során megállapítottuk, hogy a takarmánynövények ásványi anyag- és nyomelem-tartalma rendkívül széles határok között változik. Ezért bármilyen táblázat használata csak támpont lehet, illetve legfeljebb tervezésre használható fel, de nem elegendő különösen a magas színvonalon termelők igényeinek kielégítésére. E felismerés alapján a szükségletet a takarmányok részletes elemzési eredményei és a napi fogyasztás függvényében állapítottuk meg. E módszer jobb ugyan a táblázatok használatán alapuló megoldásnál, azonban ez sem kielégítő, mert nem ad támpontot a felszívódási viszonyokra. Márpedig a nemfehérjeszerű nitrogént tartalmazó ún. NPN anyagok megjelenése a takarmányokban, valamint a fokozott nitrogénműtrágyák felhasználásával termelt, nagy nitrogén-tartalmú takarmányok megjelenése, sőt a nagyüzemekben általánossá válása feltétlenül kívánatossá tette a hasznosulási viszonyok figyelembevételét. Ez annyit jelent, hogy a takarmányvizsgálatok önmagukban nem nyújtanak elegendő támpontot a hiányok, illetve többletek pontos megítéléséhez, és így megfelelő takarmánypótlék készítéséhez sem szolgáltatnak kielégítő alapot. Szarvasmarhák ásványi anyag igényének megállapítására már javasolták azt a módszert is, hogy a vizsgált ásványi anyag mennyiségét az állat vérében vizsgálják, és a kapott eredményekből következtetnek az állat ásványi anyag forgalmára (Baintner Károly: „Gazdasági állatok takarmányozása”, Mezőgazdasági Kiadó, Budapest, 1967, 251. oldal). Önmagukban azonban a vérvizsgálatok sem nyújtanak kielégítő támpontot a tényleges biológiai mutatók szerint is megfelelőnek minősíthető takarmánypótlék készítésére. A találmány célja az ismert megoldások hátrányainak kiküszöbölésével olyan eljárás biztosítása, amelynek alkalmazásával megszüntethetők a szarvasmarhák hiánybetegségei, és amely nagyüzemi méretekben is lehetővé teszi szarvasmarhák ásványi anyag- és mikroelem igényeit lényegileg a tényleges biológiai mutatók szerint kielégítő takarmánypótlék előállítását. A találmány feladata az állat vérében és a takarmányban levő ásványi elem tartalom együttes mérése alapján megállapítani az állatok ásványi anyag igényét és ennek megfelelően összeállítani és adagolni a takarmánypótlékot. A találmány alapja az a felismerés, hogy a fenti feladat maradéktalanul megoldható, ha mind a takarmányban, mind az állat vérében mérjük az ásványi anyag- és nyomelem-tartalmat, és a kétféle méréssorozat értékeinek összevetése alapján állapítjuk meg a szükséges ásványi anyag- és nyomelem-pótlást, illetve -kompenzációt. Jlyen módon a takarmánypótlék lehetővé teszi a szarvasmarhák ásványi anyag- és mikroelem-igényének a tényleges biológiai mutatók szerint történő kielégítését és a hiánybetegségek teljes kiküszöbölését. Fentiek alapján a találmány eljárás szarvasmarhák ásványi anyag- és mikroelem-igényének megállapítására takarmánypótlék összeállításához, melynek során mérjük a takarmány és a vérszérum ásványi anyag- és nyomelem tartalmát, és a pótlandó elemek sóit vagy oxidjait elegyítjük a takarmányhoz. A találmány értelmében úgy járunk el, hogy a takarmányozandó állatok vérszérumában analitikai úton mérjük a foszfor-, kalcium-, magnézium-, kálium-, nátrium-, réz-, cink-, mangán- és kobalt-tartalmat, továbbá adott esetben a vas-, jód- és klór-tartalmat, meghatározzuk a takarmányban mért értékek és a mezőgazdasági gyakorlatban elfogadott takarmány-értékmérő számok közötti, valamint a vérszérumban mért értékek és az állatélettani gyakorlatban elfogadott vérszérumértékmérő számok közötti különbségeket, és az egyes elemekből akkor adagolunk a hiánynak megfelelő mennyiséget a takarmánypótlékhoz, ha az illető elemnek mind a takarmányban, mind a vérszérumban mért értéke kisebb a megfelelő értékmérő számnál, vagy ha csak a vérszérumban mért érték kisebb a vérszérumértékmérő számnál, de e két számérték különbsége nagyobb, mint a takarmányban mért érték és a takarmány-értékmérő szám közötti különbség fele. Tehén takarmánypótlékának előállítása esetén a találmány értelmében célszerűen úgy határozzuk meg a foszfor adagolandó mennyiségét, hogy 100 kg élősúlyonként 5 g/nap foszfor és 1 liter 4 s°/0 zsírtartalmú tejhozamonként 1,7 g/nap foszfor takarmány-értékmérő számok figyelembevételével megállapítjuk a takarmány g/kg egységekben mért foszfor-tartalma és a két takarmány-értékmérő szám összege közötti különbségnek megfelelő számértéket, továbbá 7,6 mg% 5 10 15 20 25 30 35 40 45 50 55 60 65 2
