177917. lajstromszámú szabadalom • Eseménysorrend meghatározó egység felügyelet nélküli ipari objektumokban telepített telemechanikai alközpontokhoz

5 177917 6 A 14 telemechanikai alközpont megfelelő kódrend­szer alkalmazásával kódszavakból álló kódmondatok kiküldésével értesíti a 10 telemechanikai főközpontot a vonatkozó 16 ellenőrzött technológiai szakasz álla­potáról. A 3. ábrán a 15 eseménysorrend meghatározó egység tömbvázlatát tüntettük fel a működés megértéséhez szükséges részletességgel. A 21 optikai leválasztó pél­dául 250 bemenettel 17 vonal fogadására alkalmas, és ezzel összhangban 250 egyedi leválasztó rekeszből áll, amelyek mindegyike egy-egy 24 állapotjelző vonalon keresztül 25 vonalegység egy-egy rekeszének bemeneté­vel van összekötve. A 25 vonalegység feladata egyrészt a beérkező jelek illesztett fogadása és adott esetben fris­sítése, másrészt pedig az adott vonalhoz tartozó két állapot egyértelmű megkülönböztetése és ennek meg­határozott átmeneti időn keresztül történő tárolása. Egy telemechanikai rendszerben ugyanis eseménynek, illetve állapotváltozásnak tekinthető egy vonal logikai állapotának, feszültségének megváltozása, vagy adott irányú (fel- vagy lefutó) ugrásjel megjelenése, adott küszöbfeszültség átlépése stb. A 25 vonalegység a vele társított vonalra jellemző állapotváltozás esetén kime­netén az eseménysorrend meghatározó felbontóképessé­gével azonos időtartamig logikai 1 szintű kimeneti jel­zést hoz létre. A 25 vonalegységnek ezért a példakénti esetben 250 kimeneti pontja van, amelyek közül mindig azon van logikai 1 jelszint, amelyhez tartozó vonal villamos állapota regisztrálandó esemény bekövetkezé­sének felel meg. A 25 vonalegység ezen kimenetei 26 multiplexer egy­­egy bemenetével vannak összekötve. A 26 multiplexer helyzetét 29 vezérlő bemenetén keresztül 27 óragenerátor ciklikusan változtatja. Ha az eseményfigyelés felbontási idejét például 20 ms-ra választjuk, akkor a 27 óragenerá­tornak ez alatt az idő alatt a 26 multiplexert az összes állapoton keresztül kell vezérelnie. A 27 óragenerátort 30 indító bemenetén keresztül minden 20 ms-os felbon­tási idő kezdetén a 3. ábrán szaggatott vonallal vázolt 28 vezérlőegység indítja. A 28 vezérlőegységben 32 figyelő áramkör helyezkedik el, amelynek bemenete a 26 multiplexer kimenetével van összekötve, és feladata a multiplexer kimeneten meg­jelenő logikai 1 szintű jel észlelése, és 41 tárvezérlő egy­ség 42 érzékelő bemenetének aktiválása. A 28 vezérlő­­egységhez tartozik még 33 címszámláló és 35 időszám­láló is. A 33 címszámláló bemenetét a 27 óragenerátor impulzusai vezérlik, és 34 számláló kimenetén a meg­számlált impulzusoknak megfelelő kódolt jel jelenik meg, amely éppen azt a vonalat azonosítja, amely pil­lanatnyilag a 26 multiplexer kimenetével van összekötve. Ez a szám ezért vonalcím információként értelmezendő. A példakénti esetben a 33 címszámláló 250-es számlálási kapacitású. A 33 címszámláló megtelése vezérli a 35 idő­számláló 37 számláló bemenetét. A 35 időszámláló így minden 20 ms-os felbontási idő alatt egyszer kap vezér­lést, számlálási kapacitása pedig azt határozza meg, hogy a figyelési periódus hány ilyen 20 ms-os felbontású szakaszból álljon. A figyelési periódus általában 3 és 6 sec között van. A 35 címszámláló utolsó számlált impulzusa vezérli a 27 óragenerátor 31 leállító bemenetét, és ezzel a figyelési periódus befejeződik. A 15 eseménysorrend meghatározó egység lényeges részét képezi a 38 átmeneti tár, amely minden figyelési periódusban tárolja az eseményt jelentő vonalak címét és az esemény bekövetkezésének relatív időpontját. A 38 átmeneti tár 39 címbemenete a 33 címszámláló 34 számláló kimenetével, 40 időbemenete pedig a 35 időszámláló 36 számláló kimenetével van összekötve. A 38 átmeneti tár vezérlését 41 tárvezérlő egység végzi, amely egyrészt értesül arról, hogy valamely vonalon esemény (állapotváltozás) következett be, másrészt pe­dig a 20 alközponti sínen keresztül 43 lekérdező be­menete révén kiíratja a 38 átmeneti tárban tárolt infor­mációt, továbbá 44 jelző kimenete révén a 19 teleme­chanikai vezérlő egység részére (2. ábra) jelzi, ha vala­melyik figyelési periódus alatt állapotváltozás követke­zett be. A találmány szerinti berendezés működése a követ­kező. A 27 óragenerátor óraimpulzusai a 26 multiplexer vezérlő bemenetét vezérlik, és ennek hatására a 26 multiplexer kimenete először a 25 vonalegység első re­keszének kimenetével, majd a második rekesz kimeneté­vel, legvégül pedig a kétszázötvenedik rekesz kimeneté­vel kapcsolódik. A 25 vonalegység egyes rekeszeinek kimenetén normál üzemi állapotban 0 logikai szint mér­hető. Miközben a 27 óragenerátor óraimpulzusai a 26 multiplexer kimenetét sorjában a 25 vonalegység egyes rekeszeinek kimeneteivel kapcsoltatják össze, a 33 cím­számláló az óraimpulzusokat megszámlálja. A 33 cím­számláló tartalma ezért megegyezik azon rekesz sor­számával, amelyiknek kimenete éppen a 26 multiplexer kimenetéhez kapcsolódik. Ez a számérté k a 25 von al­egység 24 állapotjelző bemeneti vonalainak címét je­lenti. Amikor a 33 címszámláló megtelik, azaz a 26 multi­plexer a 250-edik bemenetét is összekapcsolta a kime­nettel, a 33 címszámláló túlcsordul, tartalmát törli, és a 35 időszámláló 37 számláló bemenetét vezérli, aminek hatására a 35 időszámláló tartalma eggyel megnövek­szik. A 28 vezérlőegység nem vázolt áramkörei gondos­kodnak arról, hogy a 27 óragenerátor óraimpulzusai egészen a soronkövetkező 20 ms-os ciklus kezdetéig a 26 multiplexert és a 33 címszámlálót ne tudják vezérelni. A 250 vonal vizsgálatát így egy 20 ms-os cikluson be­lül a 26 multiplexer összes állapotba történő vezérlésével és a 33 címszámláló megtöltésével oldjuk meg. Ha a vizs­gált objektum állapotában a vizsgálati ciklus alatt vál­tozás nem következett be, akkor a 26 multiplexer ki­menete mindvégig logikai 0 szinten van. Ha a 17 vonalak közül az adott ciklus alatt vagy azt közvetlenül megelőzően állapotváltozás következett be, akkor a 21 optikai leválasztó megfelelő rekeszén keresz­tül a 25 vonalegységnek a szóbanforgó vonalhoz tartozó rekesze ezt az állapotváltozást észleli, és kimenetén lo­gikai 1 szintet jelenít meg legalább 20 ms időn keresztül. Amikor a 26 multiplexer éppen ezt a kimenetet csatla­koztatja a 32 figyelő áramkör bemenetére, akkor a 32 figyelő áramkör észleli a most megjelenő logikai 1 szin­tet, és vezérli a 41 tárvezérlő egység 42 érzékelő beme­netét. Ennek hatására a 41 tárvezérlő egység a 38 át­meneti tár részére beírási parancsot ad. A 38 átmeneti tár 39 címbemenetén ekkor éppen az állapotváltozást jelző vonal sorszámát közli a 33 címszámláló 34 szám­láló kimenete, ugyanakkor a 40 időbemenet a 35 idő­számláló tartalmát a 36 számláló kimeneten át fogadja. Ez a két adat, tehát a vonalcím és az időérték beíródik a 38 átmeneti tár soronkövetkező rekeszébe. Amennyi­ben ez az állapotváltozás volt hosszú idő óta az első, 5 10 15 20 25 30 35 40 45 50 55 60 65 3

Next

/
Thumbnails
Contents