177174. lajstromszámú szabadalom • Oxidációs indikátorokat tartalmazó stabilizált gyorsdiagnosztikumok
3 177174 4 áll. azzal jellemezve, hogy a hordozó stabilizátorként egy 1 általános képletű vegyületet — Ar Nil Nil—CO NH. (I) ahol Árjelentése alkil-. alkoxicsoporttal vagy halogénatommal szubsztituált karbociklusos arilcsoport — tartalmaz. Arilcsoporton előnyösen a fenil- vagy naftilesoport értendő; az alkil- és alkoxicsoportok 1—4 szénatomosak lehetnek ; a metil- és etil-csoportok az előnyösek. A halogénatom fluor-, klór- vagy brómatomot jelent, előnyösen klóratomot. Meglepő, hogy éppen az 1-aril-szemikarbazidok csoportja rendelkezik az igen kedvező tulajdonságokkal. Az ismert volt, hogy ezek a vegyületek, mint a hidrazin származékai, redukáló tulajdonságokkal rendelkeznek ; viszont az is megmutatkozott, hogy redukálószerek nem felelnek meg automatikusan erre a célra, oxidációs indikátorok stabilizálására, anélkül hogy az érzékenységet jelentősen ne befolyásolnák. így például a sorozat alapvegyülete, a szemikarbazid, erre a célra nem megfelelő. Már hosszabb ideje más redukálószereket. így például asz.korbinsavat, hidrokinont és más vegyületeket is leírtak a reakciók érzékenységének „módosítói”-ként (lásd 1129003. sz. német szövetségi köztársaságbeli közzétételi irat, 3.008.879. sz. amerikai szabadalmi leírás. 2555704. sz. nemet szövetségi köztársaságbeli nyilvánosságrahozatali irat), azonban ezen vegyületek egyike sem terjedt el a gyakorlatban. mert egyrészt túl instabilak, másrészt ezen instabilitás következményeképp a felhasználhatósági idő aiatt a teszt érzékenysége hátrányosan megváltozik. Ismert antioxidánsok, így például nordihidroguajaretsav, N-fenil-naftil-amin vagy merkaptovegyületek, valamint a 3.008.879. sz. amerikai szabadalmi leírásban és a 2555704. s/. német szövetségi köztársaságbelí nyilvánosságra hozatali iratban felsorolt vegyületek is kevésbé megfelelők, mert ezek a gyorsdiagnosztikurnoknál alkalmazott indikátorok esetében vagy hatástalanok, vagy túl instabilak, vagy a reaktivitást túl erősen befolyásolják. A találmány szerinti stabilizáíoroknak színképzőként oxidációs indikátorokat tartalmazó tesztcsíkokon történő előnyös alkalmazását a következőkben közelebbről megmagyarázzuk. Vér illetve glükóz, vizeletben történő meghatározása eseten gyorsdiagnoszltkumokban eddig o-tolidint alkalmaztak indikátorként. A legújabb időkben azonban ezt a karcinogén anyagot a 3,3’,5.5'-tetrametil-benzidinnel (TMBi iichettesítették. (Lásd 2.460.903. sz. nemet szövetségi közút síbágbeli nyilvánosságrahozatali irat). \z ezzel az indikátorral ellátott tesztpapírok, amint ez minden benzidinszármazek esetén fennáll, fényérzékenyek. Már néhány perc fényen való állás után elszineződnek. Egy további hátrány figyelhető meg főként glükóz kint utalására szolgáló tesztpapírok esetében. Itt az indikátor levegőn történő könnyű oxidálhatóságáró! van szó, különösen a levegő nedvességének jelenlétében. Ez a jelenseg kitiönösen azért nagy hátrány, mert éppen a glükóz vizeletben történő kimutatására szolgáló indikátorpapírok az ellenőrző vizsgálatok során a laikusok kezébe kerülnek. \z olyan tesztpapírok, amelyek a találmány szerinti 1-arikszemikarbazidokat tartalmazzák, meglepően nem mutatják ezeket a hátrányokat. Hozzátartozik még, hogy a tesztekben alkalmazott 1-aril-szemikarbazid mennyisége tag tűrési határok között változhat, anélkül, hogy a teszt érzékenységét láthatóan és hátrányosan befolyásolná. Továbbá a találmány szerinti 1-aril-szemikarbazidok általánosan alkalmazhatók olyan glükóztesztekben és vér székletben történő kimutatására szolgáló olyan tesztekben, amelyek indikátorként heterociklusos azinokat tartalmaznak (lásd a 1.648.840 sz. és 1.917.996 sz. német szövetségi köztársaságbeli szabadalmi leírásokat). Különösen az l-(3-alkil-2-o.xo-benztiazol)-2-(4-etil-l-fenil-3-metil-5-oxo-l,2,4-triazol)-az.in és a 2,2’-azino-di(l-etil-2-kinolon-6-szulfonsav) bizonyult különösen előnyösnek. Ezek nagyobb stabilitást biztosítanak fény és levegő által előidézett elszíneződéssel szemben, ami könnyen pozitív reakciók látszatát keltheti. Vér székletben történő kimutatására szolgáló tesztpapírok célszerűen guajakgyantát vagy ennek egy tisztított frakcióját, guajakons/ulfonsav A-t tartalmaznak, amelynek fajlagosextinkciója.Ej/^óOOnm-nél legalább 200 a peroxidázzul és hidrogénperoxiddal végzett reakció után meghatározva. (2.716.061 számú NSZK-beli nyilvánossagrahozatali irat szerint). Az ilyen tesztpapírok hajlamosak arra, hogy fény hatására és levegőn oxidáció révén kékre színeződjenek, ami hamis pozitív reakciók miatt zavarokat okoz. A találmány szerinti 1 -aril-szemikarbazidok ebben az esetben is gátolják a zavaró és nem kívánt kékre színeződést. A tesztpapírokat önmagukban ismert módszerek szerint készítjük, a mindenkori receptúrákhoz stabilizátorként a jelen találmány szerinti 1-aril-szemikarbazidokat adunk. (Lásd: 2.460.903 sz. német szövetségi köztársaságbeli nyilvánosságrahozatali iratot és az 1.648.840 és 1.917.996 sz. német szövetségi köztársaságbeli szabadalmi leírásokat). Hidroperoxidként, ha nem túl illékonyak, a szokásos képviselők jönnek számításba. így például a terc-butil-hidroperoxid. Beváltak mindenekelőtt a szilárd vegyületek, a 2,5-dimetil-hexán-2,5-dihidroperoxid, a tetralin-hidroperoxid és a diizopropil-benzol-dihidroperoxid, de a folyékony képviselők, így a diizopropil-benzol-hidroperoxid. kumol-hidroperoxíd, p-mentán-hidroperoxíd és pinánhidroperoxid is használatosak. A hidroperoxidokat 0,5—5 g-ig, előnyösen 1—3 g-ig terjedő mennyiségben alkalmazzuk 100 ml impregnáló-oldatban. Pufferként például eitrát-. foszfát-, ftalát- vagy szukcinát-puffer jön számításba. Az is előnyös, ha a rccepíúráho/ csekély mennyiségű (körülbelül 0.05- -0,5 g 100 mit komplexképzőt, így nátrium-metafoszfátot vagy etilén-diamin-tetraecetsav-alkálisót adunk hozzá, ezáltal elkerüljük az olyan téves pozitív reakciókat, amelyeket fémnyomok okozhatnak. A komplexképzők pufferként is hatnak. Mivel a tesztpapírok a viszonylag nagymennyiségű vízoldható anyag miatt hajlamosak a szétfolyásra. hasznos, ha a receptúrához sűrítőszereket, így metil-cellulózt és különösen zselatint adunk hozzá 100 ml-enként körülbelül 0.5—5 g mennyiségben. Némely esetben poli( vínil-pirrolidon) bizonyult megfelelőnek. Hálósítószerekként célszerűen hosszúláneú szerves szulfátokat vagy szulfonátokat, így például nátrium-tdodecil-benzolszulfonát)-ot, nátrium-dioktil-szulfoszukcinátot vagy nátrium-laurilszulfátot használunk. A találmány szerinti tesztpapírok készítése céljából szívóképes tesztpapírokat, így például szűrőpapírt, cellulózt vagy műszálfilcet impregnálunk a reagensek könnyen illő oldószerekkel készített oldataival. Ez célszerűen két lépésben történik, amelynek során az egyes oldatok összetétele a mindenkori készítendő gyorsteszthez igazodik. A vérnek 5 10 15 5i I 25 30 35 40 45 50 55 60 65
