176902. lajstromszámú szabadalom • Eljárás organikus szennyvíz tisztítására
3 176902 4 talajba kerül. Az iszaprothasztás a tápanyagoknak az előbbi eltolódását tovább növeli. (A rothasztott iszapban a híg-iszapban levő NPK tápanyagnak csak 50— 60%-a van jelen.) Végül a használatos eljárások sok műveletből tevődnek össze, ami szintén oka a drága tisztítási költségnek. Az egymást követő technológiai műveletek hasznos térigénye igen jelentős, átlagosan az óránkénti szennyvízmennyiségnek 8—12-szerese. Pl. 10 000 m3/nap szennyvízmennyiség esetében az összes reaktortér-szükséglet 3300—5000 m3. Továbbá a legtöbb kommunális szennyvíztisztító telepen az iszapvíztelenítés nincs megoldva, illetve ha van is erre berendezés, akkor az általában a korszerűtlen iszapszikkasztó ágy. Tehát a használatos eljárások nemcsak ökonómiai, hanem ökológiai szempontból sem kedvezőek, mert a hasznos tápanyagokból károsan sokat a tisztított vízbe juttatnak, ahelyett, hogy azoknak a termőtalajba történő jutását segítenék elő. A használatos eljárások abból a szemléletből indulnak ki, hogy a szennyvízből minél ártalmatlanabb és minél kevesebb száraz szilárdanyag-tartalmú iszap keletkezzék, és ennek érdekében a fő szempont a szerves anyagok minél nagyobb fokú lebontása, részben aerob és részben anaerob úton, ami viszont végső fokon az NPK tápanyagoknak a tisztított vízben való káros feldúsításához vezet. Ez viszont az élővizek entrofizálódását okozza, illetve ezt elkerülendő szükségszerűen maga után vonja az igen költséges harmadlagos szennyvíztisztítási technológiák alkalmazását. Ismeretes továbbá az 1.767.195 sz. német szabadalmi leírás, amely egy biológiai csepegtetőtestes eljárást ismertet eleveniszapos folyamattal és hidraulikus elgondolásokkal fejlesztett, szigorúan egymás fölé telepített, tehát hagyományos építőanyagokból, igen magas élőmunkaigénnyel. A 2.028.047 sz. német szabadalmi leírás egy erősen hőmérsékletfüggő, a fotoszintézis és algák működésére épülő, soklépcsős eljárást ismertet, amelyben a tisztításban részt vevő baktériumok igen magas igényűek. A magas tartózkodási idők miatt általánosan nem használható. A szennyvíz durva előkezelésénél a darabos anyagok eltávolítására hagyományos dobszűrőt, a kis méretű élőszervezetek leválasztását centrifugával irányozza elő. Az 1.245.545 sz. német szabadalmi leírás hagyományos eleveniszapos eljárásra vonatkozik, koncentrikus elhelyezésű reaktorokban, ahol a mesterségesen keltett víz és légbuborék mozgásirányokkal a buborék útja előnyösen megnő. A találmány célja az ismert eljárások felsorolt hiányosságainak kiküszöbölésére és olyan szennyvíztisztító eljárás kidolgozása, amelynél kevesebb számú és jobb szétválasztási hatásfok művelettel lehet gazdaságosan szennyvizet tisztítani, továbbá, amely eljárás esetén az ökológiai szempontok minél jobb kielégítése érdekében csak a szennyvízben eredetileg is oldott szerves anyagok kerülnek bíokémiailag bontásra. Az iszap vízfázisában történő anaerob lebontást el kell kerülni, és az iszap víztelenítést úgy kell megoldani, hogy az a tisztítási eljárás megfelelő műveletének egyik termékeként jelentkezzék. A találmány azon a felismerésen alapszik, hogy a fenti célnak eleget tehetünk, ha szakítunk a ^minól kevesebb száraz szilárdanyag-tartalmú iszap” felfogás eddigi elvével és helyette ellentétben az eddigi technikai előítélettel azt tűzzük ki célul, hogy a szennyvíz organikus anyagának és a NPK tápanyagok minél nagyobb hányada a víztelenített iszapba, azaz szűrőlepénybe jusson. Ennek érdekében természetesen több eddigi egyéb felfogással is szakítani kell. Ismert ugyanis, hogy a mikroorganizmusok a biológiai szennyvíztisztítóban csak a valódi oldatban levő szerves anyagokat képesek biokémiáikig lebontani. A biológiai tisztítóba bevitt lebegő (kolloidális) szerves anyagok lebontása csak azáltal lehetséges, ha ezek enzimek közreműködésével előbb valódi oldatokká válnak. Ez viszont lényegesen hosszabb tartózkodási időt, azaz nagyobb műtárgyméreteket, tehát nagyobb eleveniszapot, levegőztető medencét, csepegtető testet, illetve több töltőanyag-mennyiséget és nagyobb levegőztető kapacitást, energiafelhasználást igényel, mintha csak a szennyvízben eredetileg is oldott organikus anyagokat bontanánk le. Tehát, ha a használatos tisztítási eljárásban a gyenge szétválasztási hatásfok előülepítő helyett egy lényegesen jobb hatásfokú előlepényes szűrőberendezést előtisztító szűrőként tesszük, akkor az előbbi feltétel teljesedik, azaz a biológiai tisztítókra túlnyomórészt (legalább 80%-ban, de célszerűen 99,0—99,5%-ban) oldott organikus anyag kerül. Továbbá, ha a használatos utóülepítő helyett is a lényegesen jobb hatásfokú előlepényes szűrőberendezést utótisztítószűrőként használjuk, és a szennyvízbe bekeverésre szükséges friss szűrési segédanyag-mennyiségnek a nagyobb részét (legalább 60%-át) az utótisztítószűrő előtt adjuk fel a rendszerbe, valamint ha a túlnyomórészt szűrési segédanyagból álló szűrőlepényt a tisztítási rendszerbe visszavezetjük, akkor a szűrési segédanyag optimális felhasználását és a nyers szennyvíz kontakt stabilizálását érjük el, biztosítva minden egyes előlepényes szűrőberendezésnél a nagy fajlagos szűrési teljesítményt és a tiszta szűrési szűrletet. A találmány tehát eljárás organikus szennyvizek tisztítására, ahol a szennyvizet előtisztítjuk, majd biológiailag tisztítjuk és végül utótisztítjuk. A találmány lényege, hogy az előtisztítás utolsó főműveletként a szennyvízből előtisztító szűréssel a lebegő organikus szennyeződéseket eltávolítjuk és a biológiai tisztítással már főleg csak az oldott organikus szennyezőket bontjuk le és utótisztítás utolsó főműveleteként a szennyvizet utótisztító szűrjük, míg a szennyvízbe keverendő friss szűrési segédanyag legalább 60%-át az utótisztító szűrés előtt visszajuttatjuk a szennyvízbe. A találmány szerinti eljárást meglevő és túlterhelt, vagy bővítésre váró tisztítótelepek továbbfejlesztésénél is előnyösen alkalmazhatjuk, és ezekben a meglevő előülepítő, a gyorsülepítő, az utóülepítő, a gyorssűrítő szerepét tölti be, azaz elsősorban nem fázis szétválasztásra, hanem együttülepedés szerinti osztályozásra szolgálnak, és a megfelelő tisztítószűrők csak az új szerepüket ellátó ülepítőberendezések után nyernek elhelyezést. Továbbá, ha a találmány szerinti előnyös technológia kialakításánál az előtisztítószűrő szűrőlepényét egészben vagy részben az előülepítő besűrített iszapjához keverjük, és esetleg még töltőanyagot (pl. tőzegport) is adunk hozzá, akkor a szennyvízben levő lebegő anyagok kinyerésének és víztelenítésének egy gyors, olcsó és kis helyigényű megoldását kapjuk. Végül az új eljárás szerint kialakított bármilyen technológián belül az egyik végterméket, azaz a tiszta szűrletet, az utó-tisztítószűrő 5 10 15 20 25 30 35 40 45 50 55 60 65 2
