174918. lajstromszámú szabadalom • Eljárás poliriboinozin-poliribocitidilsav, poli-L-lizin és karboximetilcellulóz nukleáz-rezisztens hidrofil komplexének vizes oldat formájában való előállítására
MAGYAR NÉPKÖZTÁRSASÁG SZABADALMI LEÍRÁS 174918 Nemzetközi osztályozás: Bejelentés napja: 1975. IX. 22. (GO -1322) C 07 H 21/00 Amerikai Egyesült Államokbeli elsőbbsége: 1974. IX. 27. (509 966) ORSZÁGOS TALÁLMÁNYI HIVATAL Közzététel napja: 1979. VIII. 28. Megjelent: 1980. X. 31. Feltaláló: Szabadalmas: Levy B. Hilton biokémikus, Bethesda, Maryland, Government of the United States of Amerikai Egyesült Államok America, Washington, District of Columbia, Amerikai Egyesült Államok Eljárás poliriboinozin-poliribocitidilsav, poli-L-lizin és karboximetilcellulóz nukleáz-rezisztens hidrofil komplexének vizes oldat formájában való előállítására 1 A találmány tárgya eljárás a poliriboinozin-poliribocitidilsav, poli-L-lizin és karboximetilcellulóz új, nukleáz-rezisztens hidrofil komplexének előállítására, mely komplex főemlősökben interferon szintézisének indukálására hasznosítható. 5 A szintetikus kettő spirálú poliriboinozin-poliribocitidilsav (a továbbiakban az „In.Cn” rövidítéssel jelöljük) ismert anyag, és ismeretes az is, hogy rágcsálókban interferont indukáló, víruselleni és tumorgátló hatású. Az In.Cn előállításának módját, 10 továbbá előbb említett hatását például Field és munkatársai [Proceedings of the National Academy of Sciences, 58. kötet, 1004-1010 (1967)], valamint Levy és munkatársai [Proceedings of the National Academy of Sciences, 62. kötet, 2., 15 357-361 (1969)] írták le. Emberekben azonban az In.Cn csak igen rossz hatásfokú interferont indukáló anyagként, ugyanakkor nem észlelhető tumorgátló hatása (Adamson, R.H., Levy, H.B. és Baron, S.: „Search for New Drugs”. 311. oldal, a 20 könyv a Marcel Dekker, Inc. new-yorki kiadó gondozásában 1972-ben jelent meg). Feltételezhetően az In.Cn emberekben kifejtett gyenge hatásának magyarázata az, hogy az emberi vérszérumban nagy koncentrációban vannak hidrolitikus ha- 25 tásű enzimek, melyek az In.Cn-t elbontják [Nordlund, J.J., Wolff, S.M. és Levy, H.B.: Proc. Soc. Exp. Biol. Med., 133, 439-444 (1970)]. Bár eddig számos kísérletet folytattak stabilizált In.Cn származékok előállítására, az így előállított származé- 30 2 kok egyike sem bizonyult a gyakorlatban sikeresnek. Kutatások folytak továbbá interferon indukálására állati főemlősökben In.Cn alkalmazásával, azonban nem vagy csak igen kis mértékben képződött interferon. Bár embereknél és állati főemlősöknél helyi alkalmazással sikerült igen kis mértékű eredményt elérni bizonyos vírusos megbetegedések megelőzésében, nem sikerült viszont eredményt elérni szisztémikus klinikai megbetegedések kezelésében (Finter, N.B.: „Interferon and Interferon Inducers” c. könyve, a könyv a North Holland Publishing Co. londoni kiadó gondozásában 1973-ban jelent meg). Rágcsálókkal folytatott hatástani vizsgálatoknál már korábban megállapították, hogy a viszonylag kis molekulasúlyú, azaz mintegy 1 • 105 dalion és mintegy 3 • 105 dalion közötti molekulasúlyú In.Cn aktivitása megnövelhető, ha komplexbe viszik nagy molekulasúlyú, azaz közel 180 000-es molekulasúlyú poli-D-lizinnel [Rice, J.M., Turner, W., Chirigos, M.A. és Spahn, G.: Appl. Microbiol, 22, 380-386 (1971)]. Nem alkalmazható azonban ugyanez a módszer nagy molekulasúlyú, azaz mintegy 7 • 105 dalton és mintegy 1 • 107 dalton közötti molekulasúlyú In.Cn esetében, minthogy kezelhetetlen csapadék képződik. Továbbá minthogy a D-lizin nem a természetben előforduló aminosav, úgy vélték, hogy a nagy molekulasúly poli-D-lizin károsan antigén jellegű lehet. 174918
