174611. lajstromszámú szabadalom • Biotechnikei eljárás borjak ivararányának befolyásolására
5 174611 6 mékenyítőképességgel rendelkező gynospermiumoknak nagyobb az esélye a megtermékenyítésre. A bikaboijak determinációja tehát az androspermiumok nagyobb mozgási sebességén, míg az üszőborjaké a gynospermiumok hosszabb idejű túlélésén és termékenyítőképességén alapul. A szarvasmarhák zömében az ovuláció az ivarzás tüneteinek jelentkezésétől számított 24-36, az ivarzás látható jeleinek megszűnte után 10-14 óra között következik be, átlagos tartási és takarmányozási viszonyokat feltételezve. A 24-36 óra közötti intervallumtól mindkét irányban elég nagy a szóródás. Ez elsősorban a külső jelekben is megnyilvánuló ivarzás hosszának különbözőségéből ered, míg az ivarzás végétől az ovulációig terjedő időszak viszonylag állandóbb hosszúságú. Az ivarzás kezdetétől az ovulációig terjedő időszak 5-15 mg progesteron hormon injektálásával átlagosan 9 órával rövidíthető. Az ovuláció ily módon történő stimulálásával egyrészt az említett szóródás jelentősen csökken, másrészt a tüszőrepedés folyamata (ovuláció) biztosabban, és bizonyos mértékig programozott időpontban következik be. Ezeknek az alapismereteknek a birtokában kézenfekvőnek látszott kísérletekkel igazolni azt a hipotézisünket, hogy ha progesteron hormonnal stimulált illetőleg programozott ovuláció ideje körül, vagy egy-két órával azután inszeminálunk, és a „versenyfutás” távját még azzal is növeljük, hogy a spermát a méh-nyakcsatornába juttatjuk, az esetek nagyobb százalékban bikaborjú születik. Ha viszont legalább 8—12 órával az ovuláció várható bekövetkezése előtt termékenyítünk, és a spermiumok útját megrövidítjük azzal, hogy a termékenyítő anyag egy részét közvetlenül a méhszarvakba juttatjuk, valószínűbb az üszőborjak születése. A kitűzött feladatot megoldjuk, ha megfigyeljük az ivarzás jelentkezését és pontosan rögzítjük annak időpontját, az ovuláció bekövetkezését és annak időpontját a termékenyítés előtt illetőleg után intramuszkulárisan adott olajos progesteron horironinjekcióval stimuláljuk és biztosabbá tesszük, a termékenyítést (inszeminálást) pedig az ivarzás kezdetéhez képest időzítjük. Amennyiben az ivararányt a hímivar irányában kívánjuk módosítani, az ivarzás kezdetétől számított 6-12 óra között 5-15 mg olajos progesteron injekciót adunk intramuszkulárisan, és 24 óra múlva, tehát az ivarzás kezdetétől számított 30-36 óra között inszeminálunk a méh-nyakcsatornába, a belső méhszáj közelébe. Usző-determináció esetében az ivarzás első tüneteinek jelentkezése után 12-18 óra között termékenyítünk a méhszarvakba, és a termékenyítés után 12-18 óra között 5—15 mg olajos progesteron injekciót adunk intramuszkulárisan. Usző-determináció esetén az ivarzás kezdetétől számított 18 óránál később termékenyíteni és főként rátermékenyíteni nem szabad! A leírt eljárással az ivararány mindkét nem irányában 60—40 - vagy 65-35%-ra módositható, miközben a fertilités illetőleg a fogamzás nem csökken, hanem 3-6%-kal emelkedhet. így az egy vemhességhez szükséges termékenyítések száma (termékenyítési index), valamint a két ellés közötti intervallum hossza is kedvezően alakul. Elvileg 70-30%-ot meghaladó ivararány-eltolódás is elérhető mindkét nem irányában oly módon, hogy ovuláció stimulálás nélkül, azaz progesteron hormon mellőzésével, üsző-determináció esetében az ivarzás kezdetétől számított 12 óránál korábban, bika-determinációnál 36 -, esetleg 48 óránál később inszeminálunk. Ebben az esetben azonban a fogamzás jelentős csökkenésével, és a korai magzatelhalás emelkedésével kell számolni. Az eljárás eredményes bevezetése megköveteli, hogy a tartási-takarmányozási viszonyok szaporodásbiológiai szempontból ne legyenek lényegesen kifogásolhatók. Ellenkező esetben ugyanis megnövekszik a szabályszerű időpontok és intervallumok előtti és utáni szóródások száma, a rendszertelen, a csendes, a gyenge és szabálytalan ivarzások, továbbá az ivarzás kimaradások, ovuláció-rendellenességek előfordulása, melyek mind - külön-külön is - fogamzás- és szaporulat-kiesést eredményeznek. A nőivarra determinálás esetén a 60 40%-os ivararány-módosulás különösen az állománynövelés szempontjából nagy jelentőségű. Lehetőség nyílik ugyanis a nagyobb genetikai képességű, tejhasznosításra keresztezett populációk gyorsabb elterjesztésére, és ugyanakkor a tejtermelés vonatkozásában szerényebb képességű állományok mielőbbi leváltására. Ily módon a tervezett optimális tenyésztési konstrukció megvalósításának ideje évekkel rövidülhet. Az ebből származó gazdasági előny egyelőre fel sem becsülhető. Ha viszont a hústípusú vagy kettős hasznosítású állományok esetében a hímivar irányába orientálódunk, a 60-40 -, vagy a 65-35%-os ivararány - -módosulás azt jelenti, hogy a populációk fenntartását biztosító üszőlétszám mellett a hizlalásra beállítható fiatal állatok mind himivarúak lesznek. A vágómarha előállítás során a több hízóbika - a húsüszőkhöz viszonyított jobb súlygyarapodása miatt - jelentősen javítja a jövedelmezőséget. Kiviteli példák: A már ismertetett elméleti megfontolások alapján nagyszámú kísérletet hajtottunk végre - korábban más irányban folytatott vizsgálataink eredményeinek hasznosításával - az elképzelések helyességének ellenőrzése érdekében. A kísérleteket eltérő tartási-takarmányozási körülmények között levő üzemekben végeztük annak érdekében, hogy a helyi körülményekből adódó szélsőségeket a lehető legkisebbre szorítsuk, és így átlag körüli értékeket nyerjünk. Egy korábbi kísérletben az volt a célunk, hogy az ovuláció időpontját megközelítő pontossággal meghatározzuk. Ezért különböző időpontokban termékenyítettünk, és vizsgáltuk az e termékenyítésekből eredő fogamzási százalékokat. Az ovulációs „csúcs” előtti termékenyítésekből vemhesült állatok 66%-ban üszőborjat, míg az ovulációs „csúcs” utáni inszeminálások eredményeként vemhesült állatok 70%-ban bikaborjat ellettek. 5 10 15 20 25 30 35 40 45 50 55 60 65 3
