173612. lajstromszámú szabadalom • Eljárás fémfelületek előkezelésére
3 173612 4 Célunk a jelen találmánnyal olyan eljárás kidolgozása, amelynek segítségével a hengerelt acélanyagok rozsda és egyéb szennyeződés mentesen tarthatók anélkül, hogy a bevonás vagy festés előtt külön kezelést kellene alkalmazni. A kitűzött feladatot a találmány szerinti eljárással ügy oldjuk meg, hogy hengerelt acélanyagok rozsdásodásának és/vagy egyéb szennyeződésének megakadályozásakor elsősorban szerves borítóréteggel történő bevonás, pl. lakkozás vagy festés előtt végzett előkezelésekor, amelynek során az anyagot foszfátozó közeggel és olajjal kezeljük, foszfátozó közegként 0,01-1,0 térfogatszázalék foszforsavat tartalmazó vizes oldatot és fölöslegben alkalmazott olajat viszünk fel az acélfelületre, célszerűen gyorsító közeggel együtt, a felvitt komponenseket legfeljebb 3 percig érintkeztetjük a fémmel oly módon, hogy egy lépésben legfeljebb 50 mg/m2 vastagságú foszfátréteget, illetve legfeljebb 150 mg/m2 vastagságú olajréteget viszünk fel. A fenti módon felvitt réteg azon túlmenően, hogy meglepően jó szennyezés és rozsdagátló bevonatot képez, rendkívül jól alkalmazható kenőanyagként is. A találmány szerinti eljárás alkalmazásakor a fémfelület bevonása, illetve festése előtt nem szükséges a zsírtalanítás. A fent említett „olajos anyagok” elnevezésen olyan olajokat értünk, amelyek vízben nem oldhatók, kis mennyiségben viszont a festék vagy enyvrendszerekben alkalmazott oldószerekben oldódnak. Ilyenek például az ásványi-, növényi-, állati- olajok vagy más zsíros olajok, szintetikus olajok, módosított olajok. Az alkalmazott kezelőanyag összetétele a kezelendő anyagtól függően változó lehet. A kezelést végezhetjük az olaj és a foszfátozó reagens keverékével, vagy kezelhetjük a fémfelületet előbb az olajjal, majd a foszfátozó anyaggal. Lehet a kezelőanyag az olajat és a foszfátozó reagenst tartalmazó emulzió vagy oldat is, lényeges azonban, hogy a kezelés alatt jelentős mennyiségű víz legyen jelen a foszfátozó reagens ionizációjának segítésére. Előnyös megoldás az emulzió formájában történő kezelés, amikor is az emulziót például híg foszforsavból, felületaktív anyagból és dicktilsebacátból készítjük. A dioktilsebacát, amelyet ónlemezek készítésénél gyakran alkalmaznak, az egyik legkedvezőbb olaj a találmány szerinti eljáráshoz. Rendkívül kedvező foszfátozó anyag az ortofoszforsav, de alkalmazhatók egyéb foszforos savak, foszforos oxisavak vagy foszfatáló készítmények (esetleg oldószerrel) is. A kedvező koncentráció értéke számos tényezőtől függ. Ilyenek például a kezelendő anyag, a kezelés hőmérséklete és időtartama, az alkalmazási körülmények és a szükséges teljesítmény. Általában a 0,01-1,0 térfogatszázalékos vizes foszforsav oldat megfelelő. Az anyag egy négyzetméterére felvitt foszfátmennyiség lényegesen kisebb, mint a jelenleg alkalmazott foszfátozási eljárásoké. A találmány szerinti eljárással célszerűen 0,01— 50 milligramm/m2 vastagságú foszfátréteget állítunk elő. Természetesen adott esetben készíthetők ennél vékonyabb, illetve vastagabb rétegek is. Ha a foszfátozó oldat gyorsítót, például nátriumnitrátot, nátriumnitritet, nátriumklorátot, rézsókat, vagy nikkelsókat is tartalmaz, jobb minőségű foszfátréteg állítható elő, mégpedig alacsonyabb hőmérsékleten rövidebb idő alatt. Ugyanez az eredmény érhető el akkor is, ha a gyorsító a védeni kívánt fémfelületen van. Az egyik legkedvezőbb ilyen gyorsító nátriumnitrát és nátriumnitrit keveréke. Noha a felvitt olaj mennyisége tetszőleges lehet, a legelőnyösebb 5—100 milligramm/m2 olajmennyiség. A mennyiség természetesen itt is az előbb említett paraméterektől függ. Célszerű a kezelőanyagot fölös mennyiségben alkalmazni, hogy az esetleg jelenlevő szennyezők gátló hatását közömbösítsük. A fenti eljárás alkalmazásával az acél festése előtt alkalmazott szokásos tisztítási eljárások teljesen vagy részben kiküszöbölhetők. Sok esetben célszerű azonban egy olyan felületi kenőréteg kialakítása is, amely a fém alakításához, például mélyhúzásához alkalmas kenést biztosít. Ez szintén megoldható a találmány szerinti eljárással, az alkalmazott olaj megfelelő kiválasztása mellett. A kezelőanyag tehát az emulzió vagy az oldat, vagy akár külön az egyes komponensek a legkülönbözőbb eljárások segítségével vihetők fel a fém felületére. A felvitel történhet hengerléssel, keféléssel, szórással, vagy bemerítéssel. Az anyagnak csak rövid ideig kell a kezelőanyaggal érintkezni. A kezelési idő általában nem haladja meg a három percet, legtöbbször 30 másodpercnél is kevesebb lehet. A kezelés után célszerű rövid szárítást beiktatni. A találmány szerinti eljárással mind hidegen alakított, mind pedig melegen alakított pácolt acélok is kezelhetők. A kezelés beiktatható a hidegen vagy melegen hengerelt acél megmunkálásának a hőkezelés (és esetleg pácolás) utáni bármely szakaszába. Rendkívül nagy jelentőségű az eljárás az célszalagok gyártásánál, főként a tartályok gyártásához felhasznált acélszalagokénál. Az eljárással kezelt acél a szokásos módon csomagolható, a tekercseket általában polietilénnel, illetve papírral burkolják és fával merevített lemezládákba helyezik. A találmány szerinti eljárással kezelt acélok a fentiek alapján számos előnnyel rendelkeznek: — rozsdaállóságuk kitűnő, — fényes felületüket rendkívül hosszú ideig meg őrzik, — a következő szerves bevonat könnyen felvihető rájuk, — bármilyen alakításhoz szükséges kenőanyaggal el vannak látva. A találmány további részleteit példákkal, rajzok segítségével ismertetjük. A rajzon az 1. ábra az üíőszilárdsági vizsgálat kiértékelésének alapját képező fokozatokat mutatja be, a 5 10 15 20 25 30 35 40 45 50 55 60 65 2
