173256. lajstromszámú szabadalom • Legalább két részből álló, előnyösen rúdidomokból kialakított nyílászáró szerkezet, valamint eljárás és berendezés ennek előállítására

3 173256 4 keményhab anyaggal tölti ki. Ennek az eljárásnak hátrányos tulajdonsága, hogy szintén költséges for­mákra vagy már eleve zárt, nyomásálló üregterekre van szükség, amely utóbbiak kedvezőtlen átmérő/hossz viszonya miatt a kihabosítás csak nagy nehézségek árán végezhető el. Ezenkívül fennáll an­nak veszélye, hogy a keményhab magasabb hőmérsék­leten kilágyul, úgyhogy a, két fém idom közötti, egyedül a keményhab által létesített kötés nem adja a szükséges kötésbiztonságot, mivel nem eléggé hőálló. E hátrányos jelenség kiküszöbölésére részben kisegítő kötőelemeket, például biztosító csapokat alkalmaz­nak, ami azzal a hátrányos következménnyel jár, hogy a hőszigetelés romlik. A találmány feladata olyan, legalább két részből álló, előnyösen rúdidomokból kialakított nyílás­záró szerkezet létrehozása, valamint e szerkezet előál­lítására olyan eljárás és berendezés kidolgozása, amelyek révén jó hőszigetelő tulajdonságú, hőálló, nagy szilárdságú könnyű szerkezetek olcsón és arány­lag rövid idő alatt készíthetők. A találmány a kitűzött feladatot olyan, legalább két részből álló, előnyös rúdidomokból kialakított nyílászáró szerkezet révén oldja meg, amelynek részei teljesen vagy részben zárt üregteret fognak körül, a részek ezek szétválasztását megakadályozó kötéssel vannak összeerősítve és az üregteret valamilyen töltő­anyag tölti ki, és amelynek jellemzője, hogy a test részeit képező fém rúdidomok, illetve műanyag rúd­­idomok közötti üregteret kitöltő, túlnyomás alatt lévő keményhab anyaga van. A találmány szerinti nyílászáró szerkezet további jellemzője, hogy a részeit képező fém rúdidomokon, illetve műanyag rúdidomokon peremei, valamint a túlnyomás alatt lévő keményhab anyag és a peremek közötti részeiken szorító kötéssel mereven befogott összekötő rúdidomai vannak. A találmány szerinti nyílászáró szerkezet további jellemzője, hogy a fém rúdidomok, illetve műanyag rúdidomok hornyaiba tolt összekötő rúdidomai, illet­ve zárólemezei vannak. A találmány szerinti nyílászáró szerkezet további jellemzője, hogy a fém rúdidomok hornyában lévő összekötő rúdidomok bármely helyen mért és bár­mely irányú mérete milliméter nagyságrenddel kisebb a horony ugyanezen a helyen mért és ugyanilyen irányú méreténél. A találmány szerinti nyílászáró szerkezet további jellemzője, hogy az összekötő rúdidomok hőszigetelő, merev anyagból, előnyösen kemény műanyagból van­nak. A találmány szerinti nyílászáró szerkezet további jellemzője, hogy a test részeit képező, összetartozó fém rúdidom, illetve műanyag rúdidom közül az egyiken peremek, a másikon pedig hornyok vannak, és hogy a peremek e hornyokba tolhatóan vannak kialakítva. A találmány szerinti nyílászáró szerkezet további jellemzője, hogy a test részeit képező, összetartozó fém rúdidom, illetve műanyag rúdidom közül az egyiken rugalmas szárak vannak, amelyek a másik fém rúdidomon, illetve műanyag rúdidomon lévő peremek közötti nyílásban, a peremek között vannak. A találmány szerinti nyílászáró szerkezet további jellemzője, hogy a fém rúdidomokon gomba-alakú tartóelemei, a fém rúdidomok között hajlékony összekötő rúdidomai, az összekötő rúdidomokon bevezetőnyílásai és ezekhez csatlakozó, a gomba-ala­kú tartóelemeket befogadó felvevőnyílásai vannak, és hogy a bevezetőnyílások szélesség mérete kisebb a gomba-alakú tartóelemek legnagyobb szélességi mé­reténél. A találmány szerinti nyílászáró szerkezet további jellemzője, hogy a keményhab anyag alapanyaga meghatározott idő eltelte után. hőközléssel vagy egyéb ismert aktiválással habosítható folyadék. A találmány szerinti eljárás révén a kitűzött feladatot azáltal oldjuk meg, hogy a nyílászáró szerkezetet legalább két részből é? keményhab anyag­ból állítjuk össze úgy, hogy a részeket ezek egymástól való eltávolodását meggátló kötéssel egymással össze­kötjük és közöttük teljesen vagy részben zárt üreg­teret alakítunk ki, és az eljárás jellemzője, hogy a test legalább egyik részét képező fém rúdidom, illetve műanyag rúdidom üreget határoló oldalára habosítha­­tó folyadékot öntünk, ezzel egyidejűleg a nyílászáró szerkezet két részét képező fém rúdidomok, illetve műanyag rúdidomok egymásba tolása révén az üreg­teret részben vagy teljesen lezárjuk, és a habosítható folyadék aktiválása révén az üregférben belső túlnyo­más alatt lévő keményhab anyagól állítunk elő. A találmány szerinti eljárás további jellemzője, hogy az egyirányban hosszú fém fúdidomokat, illetve műanyag rúdidomokat egymásba kapcsolódó állapot­ban egymáshoz képest hosszirányban eltoljuk úgy, hogy az egyik fém rúdodomot, illetve műanyag rúdidomot folyadékot kibocsájtó töltőfej alatt vezet­jük keresztül, vagy a fém rúdidornra folyadékot öntő töltőfejet mozgatunk a rúdidon1 fölött, és hogy a habosítható folyadék keményhab anyaggá aktiválása révén a fém rúdidomok közötti hosszirányú réseket tömítetten lezárjuk. A találmány szerinti eljárás további jellemzője, hogy az egyik, a fölső fém nídidomot vízszintes helyzetben tartjuk úgy, hogy ennek üregteret határo­ló részei lefelé nyúlnak, a rbásik, az alsó fém rúdidomot a felső fém rúdidomrnal párhuzamosan a rögzített helyzetű töltőfej alatt eltoljuk úgy, hogy az alsó fém rúdidom üregteret határoló részei fölfelé nyúlnak, és eközben az alsó fém rúdidom fölső oldalára keményhab anyag kiinduló, habosítható fo­lyadékát öntjük. A talámány a kitűzött feladatot olyan berendezés létrehozása révén oldja meg, afnelynek jellemzője, hogy az egyik, a felső fém rúdidomot tartó támasz a második, az alsó fém rúdidomot tartó és mozgató szállítószalagja, ezen a fém rúdiüomhoz kapcsolódó ütközője, az alsó fém rúdidom rrtozgásútjának kezde­te előtt és fölött elhelyezett töltőfej, valamint habo­sítható folyadékot tároló tartályt töltőfejjel össze­kötő csővezetéke van. A találmány szerinti berendezés további jellem­zője, hogy alsó részükön csuklósán elfordíthatóan ágyazott, fölső fém rúdidomot tartó támasza és a töltőfej kiömlőnyílásának magaságában, a fölső fent rúdidom töltőfej felé lévő végénél elhelyezett szorito­­szerkezete van. A találmány szerinti berendezés további jellem­zője, hogy a mozgó fémrúdidom mozgási irányában a töltőfej után lévő, a habosítható folyadéknak mozgo fém rúdidornra öntése közben álló rúdidom alatt elhelyezett görgőpályája van. . A találmány szerinti berendezés további jellem­zője, hogy a szállítószalagon lévő ütköző a mozgató 5 10 15 20 25 30 35 40 45 50 55 60 65

Next

/
Thumbnails
Contents