173199. lajstromszámú szabadalom • Járművek hidraulikus fékrendszerének működtető részlege

3 173199 4 kamrában és csatornában uralkodó nyomás alatt a második szelep zárt helyzetben áll, amelyben a modulátorkamra el van zárva a kiáramoltató csatorná­tól, ha pedig a jel adva van, akkor a második szelep révén a beömlő csatorna el van zárva a betápláló kamrától és csatornától, így a betápláló kamrában és csatornában uralkodó nyomás kisebb, a második szelep pedig képes a zárt helyzetéből való elmozdulás­ra, továbá arra is, hogy a modulátorkamra általa közlekedjék a kiáramoltató csatornával, mimellett az első szelep lényegesen kisebb a második szelepnél, a betápláló kamrában és csatornában uralkodó nyomás viszonylag csekély csökkentésekor pedig a modulátor­­kamrában uralkodó nyomás csökkenése gyors. Ha az első szelep nyitott helyzetben áll, akkor a betápláló kamra el van zárva a kiáramoltató eszköz­től, amely magában foglalhat a szelepek burkolatában lévő kiömlőcsatornát, vagy az első szelepen levő oly áttörést, amely magával a kiáramoltató csatornával közlekedik. Az első szelepben van az olyan első tag, amely váltakozóan kapc solódhat a beömlő csatornát körül­vevő első szelepüléssel és azzal a második szelepülés­sel, amely körülveszi a kiáramoltató eszközt, és a második szelepben van olyan szeleptag, amely válta­kozóan kapcsolódhat a betápláló kamrát körülvevő harmadik szelepüléssel, és a kiáramoltató csatornát körülvevő negyedik szelepüléssel, és az első szelepta­got az első szelepüléstől köz választja, el és az első szeleptag kapcsolódik a második szelepüléssel akkor, ha az első szelep nyitott helyzetben van, a második szeleptag viszont kapcsolódik a negyedik szelepülés­sel, és a második szeleptagot köz választja el a harmadik szelepüléstől akkor, ha a második szelep zárt helyzetben van. Az első szeleptagnak merev szerkezete van és olyan biztosító szerkezettel, szolenoiddal mozgatható az első szelepülés felé, amelyet a jel gerjeszt, a második szeleptagban pedig olyan nyomással befolyásolható membrán van, amely független az első szeleptagtól. A szeleptagok között belül köz áll fenn, továbbá az első és második szelepülés sugárirányban távolabb esik, mint a harmadik és negyedik szelepülés. Az egyik előnyös kiviteli alakban a két szeleptag szoros közelségben van egymással, miközben a máso­dik szeleptag kapcsolódhat a membránban levő nyí­lást körülvevő negyedik szelepüléssel és a nyílás állandóan közlekedik a kiáramoltatási csatornával. A feszítő dugattyút a visszahúzott helyzetébe az a nyomórugó mozgatja, amely összenyomott állapot­ban van, ha a modulátorkamra nyomása csökken. Ez következik be akkor is, ha megszűnik a közegnyomás a beömlő csatornában úgy, hogy ilyen körülmények között a kerék nem lehet fékezhető, vagy legalábbis csökken a munkahengerre adott nyomás. Ezért tehát a működtető részleg egyik előnyös kiviteli alakjában van olyan biztosító szerkezet, amely akkor működik, ha a beömlő csatornában uralkodó közegnyomás nem képes a feszítő dugattyút, a normális körülmények között a dugattyú előretolt helyzetével ellenkező irányban ható nyomórugó erejé­vel szemben, ami a dugattyút, a modulátorkamrában fellépő nyomáscsökkenés következtében a második, visszahúzott helyzetébe kényszeríti, megtartani az első, előretolt helyzetében. 2 A biztosító szerkezet előnyös kiviteli alakjában ennek burkolata van és ebben elrendezett, nyomással befolyásolható elmozdítható tagja, ezt a tagot pedig a biztosító rugó erejével szemben a közeg utánpótlási nyomása normális körülmények között visszahúzott állapotban tartja, mimellett az elmozdítható tag működtető szárat hordoz, amely a feszítő dugattyúra hat, hogy a közeg utánpótlási nyomásának megszűné­sekor azt előretolt helyzetében tartsa és a biztosító rugót kioldja. Találmányunk néhány példaképpeni kiviteli alakját a rajzok szemléltetik, amelyek közül az 1. ábra hosszmetszet járművek hidraulikus fékrend­szere működtető részlegén, amelyen a modulátortag visszahúzott helyzetben áll; a 2. ábra hosszmetszet a központi szeleprészlegen, amely az alkatelemek viszonylagos helyzetét szemlél­teti akkor, ha a modulátordugattyú előretolt helyzet­ben van; a 3. ábra a módosított szabályozószelep-egységet mutatja; a 4. ábra hosszmetszet a járművek hidraulikus fék­rendszere működtető részlegén, amely hasonlít az 1. és 2. ábrán szemléltetetthez, azonban biztosító szer­kezetet is tartalmaz; az 5. ábra a 4. ábrához hasonló kép, amelyen a feszítődugattyú visszahúzott helyzetben látható; és a 6. ábra a 4. és 5. ábrához hasonló kép, amely az alkatelemeknek azt a viszonylagos helyzetét szemlél­teti, amelyet a közeg utánpótlási nyomásának meg­szűnésekor foglalnak el. Az 1. és 2. ábrában szemléltetett pneumatikus működtető részlegben az 1 modulátortagban van olyan hajlékony membrán, amely kerületi szegélyén légzáróan van a 2 házba beerősítve és a fejezett 4 nyomótagja révén hat a 3 feszítő dugattyúra. A 3 feszítő dugattyú a 2 ház egyik végében levő 5 furatban működik, a furat pedig közlekedik azzal a 7 kamrával, amelynek hatékony térfogata a 3 feszítő dugattyú tengelyirányú helyzetével változik. Normális körülmények között ezt a 3 feszítő dugattyút az a pneumatikus nyomás tartja az előretolt működési helyzetében, amelyben a 7 kamra térfogata a lehető legkisebb, amely nyomást a 2 házban lévő 8 modulá­­torkanuába bocsátunk be úgy, hogy a pneumatikus nyomás az 1 membránnak a 3 feszítő dugattyútól elfordított felületét éri. Ebben az állásban a 3 feszítő dugattyút az ellenkező irányba kényszerítő, visszaállí­tó nyomó 9 rugó összenyomott állapotban van, a 3 feszítő dugattyú pedig érintkezik a 2 ház végében levő, rugóterhelésű 10 szeleppel, és így nyitva tartja ezt a 10 szelepet, ami által nagynyomású hidraulikus közeget táplálhatunk be a vezérhengerből, a 10 szeleptől áramlással szembe eső 11 csatlakozásán keresztül, a 12 kiömlőnyíláson át, amely a kerékfék munkahengeréhez vezet. A 8 kamrába táplált közegnyomást szolenoiddal működtetett 13 szabályozó — szelepegység szabályoz­za, amelyben a sorba kapcsolt (tandemkapcsolású) első 14 szelep és a második 15 szelep van. Az első szelepben van a 16 lap alakú szeleptag, amelyet a 17 kamrában úgy rendeztünk el, hogy váltakozva kapcso­lódhassák az egymástól bizonyos távolságra levő (közzel elválasztott) első 18 és második 19 szelepülé­sekkel, amely utóbbiak a pneumatikus nyomás elő­5 10 15 20 25 30 35 40 45 50 55 60 65

Next

/
Thumbnails
Contents