173130. lajstromszámú szabadalom • Munkatüske csőtolópadhoz
5 173130 6 A 6 átmeneti szakasz forgástest alakú, s olyan körívet alkot,amelynek sugara R = L22 AS. A tüske feje és szára között lévő ezen átmeneti szakasz teszi lehetővé azt, hogy azon csőrészeket lehessen előállítani, amely a redukáló hengerlésnél a változó igénybevételű nyújtásnak van kitéve és amely csőszakasznak az L2 hosszúságon (vagyis a redukáló hengersor redukáló fokozatától függően 3-4 hengerállvány közötti távolságnak megfelelő hosszúságon) kell kialakulnia. Alább ismertetünk egy példát, melyen számszerű adatokkal szemléltetjük a csőhengerlés folyamatát. Húzópadon hengerlünk egy olyan csövet, amelynek átmérője (nyers csőről van szó), 114 mm, falvastagsága pedig a cső középső szakaszán 3,76 mm. Ezt a csövet kell formálni úgy, hogy a kész cső átmérője 60 mm falvastagsága pedig 3,5 mm legyen. Nyújtás nélküli hengerlésnél, az érvényes és ismert összefüggések alapján a kész cső végszakaszán a falvastagság értéke 2,7 mm, vagy A S = 3,76 - 2,7 = 1,05 mm. Tételezzük fel, hogy a redukáló hengersor állványai között 200 mm távolság van. A nyújtási fokot redukáló hengerműnél a nyerscső keresztmetszetének területe és a kész cső keresztmetszetének területe között lévő viszony adja meg. Jelen esetben ez a viszony 2-vel egyenlő. Ekkor Li = 200 mm/2 = 100 mm. Megállapítható tehát, hogy a nyerscső (csőbuga) végső szakaszán 100 mm hosszon a falvastagságnak 2,7 mm-nek kell lennie. Tételezzük fel továbbá azt, hogy a nyújtással dolgozó redukáló hengeren nem egyenletes igénybevételt kifejtő tartománya három hengerállvány közötti távolságnak felel meg, vagyis 600 mm-rel egyenlő. Ez a tartomány a már említett 6 átmeneti szakasz, melynek L2 -hosszúsága van. A rendelkezésre álló adatokból kiszámítható az átmeneti szakasz sugara, tehát meg lehet állapítani ezen csőszakaszon a falvastagságcsökkenés profilját. Ezt a profilméretet a tüske vastagított feje által lehet biztosítani. A falvastagság méretcsökkenés megfelel a tüske vastagított méretének. Általános szabály szerint a tüske fejének vastagítását a eső bugák méretéhez igazodva lehet előre kiszámítani. A 2. és 4. ábrákon látható 2’ és 2” fejek levehető módon vannak felszerelve. Ez a kialakítás azon megfontoláson alapul, hogy a húzópadokon — mint ismeretes — a csöveket olyan üreges bugákból állítják elő, melynek egyik vége le van zárva. Mint a 3. ábrán látható, a 7 csőnek 8 feneke van. Először egy peremtágító berendezés segítségével a csövet kitágítjuk, majd a tüskét kivesszük. A tüske kivételét azonban a vastagított fej akadályozza. Ha azonban a 7 csőről a 8 feneket a hengerlés után leválasztjuk, akkor már nincs akadálya annak, hogy a tüske fejét a szabaddá tett cső végéből kiemeljük. Ugyanezen eredményt érjük el, hogyha a 7 csövet befelé néző 9 peremmel formáljuk. Alább részletesen ismertetjük a találmány szerinti tüskével kialakítandó csövek gyártástechnológiáját: Az egyik végén zárt csőbugát tüskén hengereljük a hengersoron. A hengerlés következtében a csőbuga belső felülete a tüske alakját veszi fel. Ha olyan redukáló hengerművön (hengersoron) állítjuk elő a csövet, amelynek nyújtási tényezője: ß » 3, akkor közepes átmérőjű csöveknél a falvékonyodás (a kész cső falvastagságától függően) 1-2 mm-t tesz ki. Ha azonban viszonylag vékonyfalú csövet gyártunk, akkor a csövet átmérőben 34 mm-re kell tágítani. Ezért ez utóbbi csövek gyártásánál a gyártott csövek végszakaszai a javasolt (tehát összeépített) tüske segítségével alakíthatók ki. Ha le nem szerelhető fejű tüskét alkalmazunk, akkor a csőfal vékonyításira előre megadott legkisebb értéknek (a rajzokon ezt S-sel jelöltük) kisebbnek kell lennie, mint a hengerlés után a csőátmérő növekedésnek értéke (ezt az értéket jelölhetjük például H-val) vagyis a tüske vastagításának értéke D = 2 A S, amely kisebb, mint H. Némely esetben a csőfal szükséges, legnagyobb csökkenése annyira jelentős lehet (általában akkor, ha p > 3), hogy redukáló hengerlésnél a csővégek tartományaiban lévő csőszakaszok elveszítik a megkívánt merevséget. A legnagyobb, de még megengedhető csőfalcsökkenésnek az un. ’’profilstabilitás” azaz a cső átmérője és a csőfal vastagsága közötti viszony szab határt. A cső átmérője és a cső falvastagsága közötti viszony, mint ismeretes: DIS < 48. ahol D jelenti a cső átmérőjét, S pedig a falvastagásot. Az értéke tehát (falvastagság a cső végénél) D/48. Ebből adódik a csővégnél lévő csőszakasz falvastagságcsökkenése : (1) ^max = ^ _ ^min " ^ = ^/48 Ebből az összefüggésből a cső falvastagságának csökkenési határait lehet megkapni: H/2 > A S < S — D/48 (2) Míg a második összefüggésből kapott falvastagságcsökkenés határait a redukáló hengerlés lehetőségei szabják meg - vagyis a profilstabilitás a feltétel - addig az első összefüggésből levezethető falvastagságcsökkenés-határait például a 3. és 4. ábrán látható leszerelhető 2’2” fejek révén ki lehet küszöbölni. A tüske profilját az L2 hosszúságnak megfelelő profilszakaszon csak mindkét határeset figyelembevételével lehet kiképezni. Ha olyan tüskét alkalmazunk, amelynek leszerelhető feje van, akkor a cső fenekének vagy befelé néző peremének leválasztási helyét előre kell kijelölni, nehogy a csővégnél nagyobb csőszakasz váljon el a megengedettnél. Erre a célra szolgál az 5. ábrán látható gyűrűalakú 10 indukciós fűtőberendezés. Ennek segítségével a 7 csövet az az előre kijelölt helyen felmelegítjük, s a cső fenekét ezen a helyen leválasztjuk. Ugyanezt a célt szol táltatja a 11 leszúrókés, amellyel a kijelölt helyen a cső végét lezáró feneket a csőről leválasztjuk. A leszerelhető tüskefejet az így keletkezett nyíláson keresztül a tüskekihuzó szerkezettel távolítjuk el. (Ugyanígy történik a cső másik végén a tüske kihúzás is). A csövet az 5.ábrán látható 12 szorítópofákkal rögzítjük a tüske eltávolítása alatt. A találmány szerint kialakított tüske segítségével, valamint a csővégek ilyen módon történt előkészítése után - miután a falvékonyítást előre meghatározott törvényszerűségek mellett hajtottuk végre - olyan csöveket lehet előállítani, amelyek falvastagsága a cső teljes hosszúságában egyenletes. 5 10 15 20 25 30 35 40 45 50 55 60 65 3
