172946. lajstromszámú szabadalom • Összecsukható gyermekkocsi
9 172946 10 nyitva lényegesen lecsökkent, mozgásuk kinematikai viszonyai pedig egészen egyszerűek. Következésképpen a gyermekkocsi szerkezeti súlya és előállítási költsége lényegesen alacsonyabb. Az egyszerű szerkezet révén az összecsukás, illetve a kinyitás egyetlen egy művelettel oldható meg, melynek elvégzéséhez semmiféle fizikai erőkifejtés és semmiféle csuklós kapcsolat megbontása nem szükséges. A találmány szerinti gyermekkocsi egy rendkívül előnyös tulajdonsága az, hogy a 12 és 13 oldalsó rudak kinyitott állapotban igen tekintélyes távolságban lehetnek egymástól a 10 és 11 L-alakban kiképzett csapok, illetve a 16 és 17 U-alakban kiképzett csapok szerkezeti méretei függvényében, attól függetlenül, hogy a legcsekélyebb mértékben is megváltoztatná a gyermekkocsi befoglaló méreteit összecsukott állapotban. A találmányunk szerinti megoldás találmányunk oltalmi körén belül igen sok változatban képezhető ki és így oltalmi körünket nem korlátozzuk a bemutatott példaként! kiviteli alakra. Szabadalmi igénypontok: 1. összecsukható gyermekkocsi, melynek összecsukott és kinyitott helyzetbe állítható csuklós mechanizmusára legalább egy, célszerűen rugalmas anyagból kiképzett zsákszerű ülőke, célszerűen négy kerék és legalább egy fogantyú van felszerelve, azzal jellemezve, hogy a csuklós mechanizmus merev tartószerkezetből és csuklós karrendszerből van összeállítva, ahol a merev tartószerkezeten van a csuklós karrendszerhez csatlakoztatott, célszerűen üregeit profilidomból kiképzett állítórúd (28) a csuklós mechanizmus összecsukott és kinyitott helyzeteihez rendelt két szélsőállás között elcsűsztathatóan ágyazva. 2. Az 1. igénypont szerinti gyermekkocsi kiviteli alakja, azzal jellemezve, hogy az állítórúd (28) vezetőházai (20, 29) a célszerűen ívelt háttámlán (1) vannak rögzítve. 3. Az 1. vagy 2. igénypontok szerinti gyermekkocsi kiviteli alakja, azzal jellemezve, hogy a csuklós karrendszer elemei két csoportba vannak összefogva, az első csoport egyrészt kerekekkel (400, 401) ellátott lábakból (6—9), másrészt két rúdból (12, 13) van összeállítva, ahol a lábak (6-9) egyik vége a háttámla (1) alján rögzített főtartó fejbe (301) vannak billenthetően ágyazva, a rudak (12, 13) felső vége a háttámla (1) tetejénél rögzített 5 vezetőházhoz (20) van egy-egy U-csappal (16, 17), alsó vége viszont a mellső kerekekhez (400) rendelt lábakhoz (6, 7) van egy-egy L-csappal (10, 11) csuklósán csatlakoztatva, a második csoport elemei pedig az állítórudat (28) és a lábakat (6-9) 10 csuklóként összekötő vonórudak (23-26). 4. A 3. igénypont szerinti gyermekkocsi kiviteli alakja, azzal jellemezve, hogy rudak (12, 13) és a mellső kerekekhez (400) rendelt lábak (6, 7) páronként a csuklós mechanizmus összecsukott és 15 kinyitott helyzetében egyaránt egy-egy síkba, nevezetesen egymást az állítórúd (28) környezetében metsző síkokba vannak fektetve. 5. A 4. igénypont szerinti gyermekkocsi kiviteli alakja, azzal jellemez’"', hogy az ülőke (21) oldal-20 élei a csuklós mechanizmus kinyitott helyzetében a kartámasz helyén elrendezett rudakon (12, 13) vannak felfüggesztve, öblös része pedig terhelés alatt a háttámlára (1), valamint az ehhez csatlakoztatott ülőketartó kagylóra (la) és adott esetben az 25 ezek törésvonalát fedő ívelt lemezre (lb) van feltámasztva. 6. A 3. igénypont szerinti gyermekkocsi kiviteli alakja, azzal jellemezve, hogy a páronként összetartozó lábak (6-9) és vonórudak (23-26) egy-egy 30 síkba, mégpedig egymást az állítórúd (28) környezetében metsző síkokba vannak fektetve. 7. A 3. igénypont szerinti gyermekkocsi kiviteli alakja, azzal jellemezve, hogy a mellső kerekekhez 35 (400) rendelt lábak (6, 7) a merev tartórendszer síkján kívül vannak elrendezve és szerkezeti hosszúságuk nagyobb, mint a hátsó kerekekhez (401) rendelt lábak (8, 9) szerkezeti hosszúsága. 8. A 3. igénypont szerinti gyermekkocsi kiviteli 40 alakja, azzal jellemezve, hogy a lábakat (6-9) a főtartó fejre (301) felfüggesztő csapok (6’-9!) merőlegesek az egymást az állítórúd (28) környezetében metsző függőleges síkokra. 9. A 3. igénypont szerinti gyermekkocsi kiviteli 45 alakja, azzal jellemezve, hogy a lábakat (6-9) a főtartó fejre (301) felfüggesztő csapok (6’-9’) merőlegesek az egymást az állítórúd (28) környezetében metsző közel függőleges síkokra. 4 rajz A kiadásért felel: a Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó igazgatója 794133 - Zrínyi Nyomda