172400. lajstromszámú szabadalom • Gumiköpeny jármű kerekéhez
g 172400 10 második és harmadik merevítőréteg (4, 5) között, az első merevítőrétegen (3) túlnyúló gumiréteg van kiképezve. 12. Az 1. igénypont szerinti gumiköpeny kiviteli alakja, azzal jellemezve, hogy hengeres alakú köpenyvázra merevítő betétekkel ellátott koronatartományú, vastagított peremekkel rendelkező gumiköpeny van építve, mimellett a gumiköpeny a köpeny vázától kiindulva az alábbi rétegek szerint van kialakítva: a) merevítő váz, mely legalább egy rétegből áll, ennek kordszálai folyamatosan a köpeny egyik vastagított peremétől a másik vastagított peremig érnek, s a kordszálak dőlésszöge 70-90° között van, b) a gumiköpeny koronatartományába egymás felett három merev,tőréteg van beépítve, melyeknek kordszálai hegyesszöget zárnak be a kiterített gumiköpeny hossztengelyével (X-X), s az első merevítőréteg kordszálainak dőlésszöge (a) oly módon van megválasztva, hogy a másik két merevítőréteg kordszálainak dőlésszögeivel (ß, y) felírt tg ß - tg 7 - 2 tg a . tg0 • tg y 2 tg ß . tg y * tg a (tg ß - tg y) összefüggés absolût értéke kisebb mint 0,6. 5 13. A 12. igénypont szerinti gumiköpeny kiviteli alakja, azzal jellemezve, hogy a merevítővázat alkotó kordszálaknak a kiterített futófelület hossztengelyével (X-X) bezárt szöge (6) figyelembevételével tg a * tg 5 10 tg ff + tg y összefüggés értéke legalább 1. 14. A 12. igénypont szerinti gumiköpeny kiviteli alakja, azzal jellemezve, hogy a merevítőváz kordszálainak dőlés szöge (6) és a merevítőbetétek kord- 15 szálainak dőlésszögei (aß,y) között felírt tg a + tg y tg ß * tg y összefüggés értéke 1 és 4 közé esik. A kiadásért falai: a Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó igazgatója 780187, OTH, Budapest