172313. lajstromszámú szabadalom • Eljárás szárnyas-máj, különösen libamáj termelésére az állatoknál falánkság keltésére
3 172313 4 azonban bármely más, a szakember előtt ismeretes módszert is a hatóanyag bevitelére. A szimpatikus bénítót előnyösen az állat harmadik agykamrájába vagy hypothalamusának ventromediális központja körzetébe fecskendezzük be. Anélkül, hogy a jelenség elméleti magyarázatával a találmány oltalmi körét korlátoznók, ügy véljük, hogy a szimpatikus bénító befecskendezése az agyvelőbe vagy annak intraventikuláris adagolása az agyvelő noradrenalin és dopamin tartalmának jelentős és tartós csökkenését idézi elő. Emellett a szisztemikus úton végrehajtott befecskendezés hatástalannak tűnik, ami igazolja, hogy a beadott termék nem lépi át a vér-agy gátat. A találmány szerinti eljárással előidézett falánkság teljes mértékben összehasonlítható és az esetek többségében előnyösebb az állat hypothalamusának ventromediális magcsoportja elroncsolása útján kiváltottnál. A fent már említett előnyökön kívül további előnye az ajánlott eljárásnak, hogy a kívánt hatás a szimpatikus bénító egyetlen alkalommal végrehajtott adagolásával vagy befecskendezésével elérhető. A szimpatikus bénító legalkalmasabb mennyiségét rutinvizsgálatok útján állapíthatjuk meg. Az adagolás alsó határa nyilvánvalóan nem kritikus érték. Egyedül a felső határt kell megállapítani, tekintettel arra, hogy ennél az értéknél nagyobb mennyiségek adagolása esetén káros hatás jelentkezhet. A találmány oltalmi körének korlátozása nélkül említjük meg, hogy a libánál a találmány szerint a falánkság kiváltására az agykamrába adott injekcióval bevitt 6-OH DOPA optimális mennyisége 250 jo.g körül van, míg az adható legnagyobb adag kb. 300 [Jig. Abban az esetben, ha a 6-OH DOPA-t a hypothalamus ventromediális magcsoportjába fecskendezzük be, a kívánt hatás eléréséhez szükséges adag 30—150 (xg, előnyösen 45—100 [xg. A találmány szerinti eljárást iparilag alkalmazhatjuk más állatoknál is. Az eljárást annak jobb megértése céljából, az oltalmi kör korlátozása nélkül, néhány példán mutatjuk be. A találmány szerinti eljárással kezelt libák a libamáj termelésére genetikusán alkalmas „Landaise” fajhoz tartoztak. 1. példa A „Landaise” fajhoz tartozó libákat a „Pentothal” desztillált vizes 1:50 arányú oldatának folyamatos intravénás adagolásával altattuk. Az állat fejét módosított Horsley-Clarke-féle sztereotaxikus készülékbe helyeztük és a libát hallójáratainál és csőrénél fogva rögzítettük. A 6-hidroxi-dopamint 10 ml/5 perc sebességgel, katéter közvetítésével, precíziós mikroszivattyúhoz kapcsolt trokár (szurcsap) segítségével az állat harmadik agykamrájába fecskendeztük be. Ezen az úton valamennyi kísérleti állatot egyetlen injekcióval kezeltük. A fentivel teljesen azonos módon kezeltünk kontroll állatokat is, ezeknek azonban a 6-hidroxi-dopamin helyett fiziológiás sóoldatot adtunk. A fenti módon végrehajtott kezelés után az állatokat egyedenként ketrecekben helyeztük el, amelyekben szabadon férhettek hozzá a bekészített vízhez és táplálékhoz. 35 napon keresztül mértük az egyes állatok által naponként elfogyasztott táplálék mennyiségét. A táplálék 74% kukoricát, 15% szójalisztet, 3% hallisztet, ásványi sókat mint nyomelemeket és minden szükséges vitamint tartalmazott. A kísérlet befejeztével az állatokat megöltük, kiemeltük májukat és a májat mérlegeltük. Az intraventrikuláris injekcióban adott, 150 [xg-nál kisebb 6-hidroxi-dopamin adag csak kisebb mérvű és 10 napot meg nem haladó tartalmú falánkságot idézett elő. Különösen előnyösnek bizonyult az állatonként 250 [xg körüli adag. Ilyen adagolásnál a kezelt állatok táplálékfogyasztása kétszerese, sőt gyakran háromszorosa volt a kontroll állatok fogyasztásának. A befecskendezéstől számított 35 nap eltelte után kivett májak súlya az egyes egyetlenéi 350 g és 900 g között változott és átlagban 580 g volt. Ezzel szemben a kontroll állatok májainak súlya 80 és 160 g között változott és átlagban 130 g-ot tett ki. 300 [xg-ot meghaladó adag alkalmazása komoly problémákat okozhat; 8 libának például 500 (xg adagban adtunk injekcióban 6-hidroxi-dopamint; ezek közül 6 elpusztult, míg 2-nél igen kifejezett falánkságot észleltünk. 2. példa A „Landaise” fajhoz tartozó libákat az 1. példában leírt módon készítettük elő és azoknak a hypothalamus ventromediális magcsoportjába injekcióban adtuk a 6-hidroxi-dopamint, a) Állatonként 15 [xg 6-hidroxi-dopamint fecskendezve be a kísérleti állatok ventromediális központjába az elfogyasztott táplálék mennyiségében érzékelhető változást nem észleltünk. b) Állatonként 45 [xg 6-hidroxi-dopamint fecskendezve be a kísérleti állatok hypothalamusának ventromediális magcsoportjába, a kezelt állatoknál kifejezett falánkság volt észlelhető. c) A hypothalamus ventromediális magcsoportjába adott injekcióval állatonként 15 jxg 6-hidroxi-dopamint adtunk. Ugyanezen állatoknak néhány héttel később ugyanilyen módon 45 [xg adagban adtunk 6-hidroxidopamint. A libák ekkor jelentős mértékű falánkságot mutattak. d) 3 libát a c) pontban ismertetett módon kezeltünk, azonban azzal az eltéréssel, hogy a második adag 45 [xg helyett 100 [Xg volt. Az így kezelt állatoknál a falánkság még nagyobb volt mint a c) pont szerint kezeiteknél. Az utóbbi esetben az utolsó injekció után számított 35 nap elteltével megölt állatok kivett májának súlya 220—550 g (középértékben 380 g) volt, míg az 1. példában leirt módon kezelt kontroll állatok májának súlya csupán 80—160 g (középértékben 130 g) volt. 5 10 15 20 25 30 35 40 45 50 55 60 65 2
