171943. lajstromszámú szabadalom • Aminopolikarbonsav-származékokat tartalmazó kompozíció bőrszövetek kozmetikai kezelésére

15 171943 16 4. példa IV. táblázat Egy hathónapos kísérlet során hét személyből álló csoport a menstruáció időszaka alatt minimum naponta négy órán keresztül egészségügyi kendőt 5 hordott. (A hordás ideje abban az esetben volt rövidebb, ha a menstruációs folyadék kiválasz­tásának csökkenése szükségtelenné tette a kendő viselését.) A kendő eltávolítása után 30 perccel a kendőket megvizsgáltuk és fizikai adataikat, így 10 súlyukat, megjelenésüket és a beszennyezett terület nagyságát feljegyeztük. Ezután a kendőket 1 órán keresztül 30 C°-on inkubáltuk és szagukat kiér­tékeltük. 15 Az eljárást minden vállalkozóval megismételtük kezelt és kezeletlen kendőkkel, úgy hogy a kísér­leti alanyok havonta felváltva kaptak kezelt és kezeletlen kendőket. Néhány esetben az adatokat a teljes hat hónapon keresztül gyűjtöttük, más eset- 20 ben az adatok rögzítésére csak 2—4 hónapon ke­resztül került sor. A kendők kiosztását randomi­záltuk, úgy, hogy az olyan tényezők, mint a klimax vagy az aktivitás változása, minimális hatást gyakoroltak a kísérlet eredményére. 25 Kezelés (ppm) izovajsav izovalerián­sav Kezeletlen steril plazma 0 Corynebacterium Inoculum Na 2EDTA nélkül 155 Corynebacterium Inoculum + 0,5% Na2EDTA 12 Corynebacterium Inoeulum + 0,2% Na2 EDTA 25 Corynebacterium Inoeulum +0,1% Na2 EDTA 22 564 22 49 41 Az egészségügyi kendők kezelése érdekében a MODESS márkanéven forgalombakerülő egész­ségügyi kendők (a Johnson and Johnson cég véd­jegye) belső abszorbens részét eltávolítottuk és a 3. példa szerint előállított etiléndiarrrintetraacetát­-oldatba merítettük. A nedves adszorbenst meg­szárítottuk és a fedőrészbe visszahelyeztük. A szá­rítás után a felületi koncentráció 0,004 g/inch2 (0,60 mg/cm2 ) volt. 30 35 A személyenkénti szagadatokat összegyűjtöttük és a kezelt termékek szagintenzitását összehasonlí­tottuk a kezeletlen termékével. A 25 kezelt és az 40 ugyanennyi kezeletlen kendő szagát 0—25-ig ter­jedő skálával jellemeztük. A kezeletlen kendők szaga 3-21-ig terjedt, 5 kendő szaga 15 felett volt. A kezelt kendők közül 10 szagegysége kisebb volt, mint 3 szagegység, egy kendő szaga sem volt 45 erősebb 11 egységnél. 6. példa Természetes hónaljtájéki mikrobiális flórát (fő­képpen Corynebacteriumot és Staphylococcust) tar­talmazó agy-szív infúziós bouillon 2 ml-es részle­teihez annyi dinátriumetiléndiamintetraacetátot adunk, hogy 0,5 súly%-os töménységű oldatot kap­junk. A második kétmilliliteres inokulált bouillon­-részlethez nem adunk dinátriumetiléndiamintetra­acetátot. Az említett bouillon harmadik kétmilli­literes részlete inokulum nélküli kontrollként sze­repelt. A kezelt és a kontroll mintákat 24 órán keresztül 37 C°-on inkubáljuk, miközben 200ford/perc sebességgel rázatjuk. A fenti idő el­teltével a bouillonokból mintákat veszünk és gáz­kromatográfiás úton meghatározzuk azok szabad zsírsav-tartalmát. A kapott eredményeket az V. táblázatban tün­tettük fel. 5. példa 50 Hígított humán plazma 2 ml-es részleteit (1 rész plazma 2 rész steril desztillált vízzel hígítva) Corynebacteriummal oltunk be. Három mintához annyi dinátriumetiléndiamintetraacetátot adunk, hogy a minták koncentrációja 0,1%, 0,2% és 0,5% 55 legyen. Az egyik mintához nem adunk sót. Ezen­kívül egy olyan kezeletlen mintát is előállítunk, amely csak tiszta hígított plazmát tartalmaz. A kezelt és a^kezeletlen mintákat 37 C°-on inkubál­juk 24 órán keresztül. Az inkubálás közben a min- 60 tákat 200ford/perc sebességgel rázatjuk. A fenti periódus végén a minták szabad zsírsavtartalmát gázkromatográfiás úton meghatározzuk. A kapott eredményeket a IV. táblázatban tün­tettük fel. 65 V. táblázat Kezelés (ppm) izovajsav izovalerián­sav Steril bouillon 0 0 hónalji kultúrával beoltott bouillon 32 57 hónalji kultúrával beoltott bouillon + 0,5%-os Na2EDTA 0 0

Next

/
Thumbnails
Contents