171313. lajstromszámú szabadalom • Poliolefinalapú stabilizált polimer kompoziciók
TV/T A fV A» SZABADALMI 171313 NÉPKÖZTÁRSASÁG LEÍRÁS # Bejelentés napja: 1976. III. 18. (MO—953) Elsőbbsége: Olaszország, 1975. III. 21. (21490 A/75, 21491 A/75) Nemzetközi osztályozás: C 08 K 5/17 C 08 L 23/00 ORSZÁGOS TALÁLMÁNYI HIVATAL Közzététel napja: 1977. VII. 28. • Megjelent: 1978. VI. 30. Feltaláló: Dr. Cantatore Giuseppe, vegyész, Collescipoli (Térni), Olaszország Tulajdonos: Montefibre S. p. A., Milánó, Olaszország Poliolefin-alapú stabilizált polimer kompozíciók i A találmány hőhatással, fényhatással és öregedéssel szemben stabilizált, a-olefin-polimer alapú polimer kompozíciókra vonatkozik. Ezek a kompozíciók hőhatással, fényhatással és öregedéssel szemben stabilizált rostok, filmek, szálak és egyéb idomtestek előállításához használhatók fel. Amint ismert, a poliolefinek (elsősorban a polipropilén) magas hőmérsékleten történő feldolgozás esetén bizonyos mértékig lebomlanak. A lebomlás különösen nagy mértékű akkor, ha a polimereket a levegő oxigénjének jelenlétében dolgozzák fel. Ismert az is, hogy a fenti típusú poliolefinekből előállított termékek hőhatással, fényhatással és öregedéssel szemben nem elég ellenállóak. A poliolefinek lebomlásának megakadályozása vagy visszaszorítása érdekében ezekhez az anyagokhoz —• elsősorban a rostok, filmek és egyéb idomtestek gyártása során — egy vagy több védőanyagot kevernek. Végőanyagként általában fenolvegyületeket (638 546 sz. kanadai szabadalmi leírás), foszfitokat (1 021 571 sz. német szövetségi köztársaságbeli szabadalmi leírás), tioétereket (3 413 262 sz. amerikai egyesült államokbeli szabadalmi leírás), tioésztereket (632 270 sz. nagy-britanniai szabadalmi leírás), átmeneti fém-kelátokat (2 971940 sz. amerikai egyesült államokbeli szabadalmi leírás), szerves ón(IV)-vegyületeket (2 985 617 sz. amerikai egyesült államokbeli szabadalmi leírás) vagy tiokarbamátokat (889 680 sz. nagy-britanniai szabadalmi leírás) használnak fel. 10 R 15 20 25 30 R], R2 R3 és R 4 B Adott esetben a poliolefinekhez egynél több fenti típusú védőanyagot kevernek. A felsorolt védőanyagok (elsősorban azok kombinációi) a polimereknek gyakorlati szempontból még megfelelő stabilitást biztosítanak, szükség van azonban a felsoroltaknál hatásosabb stabilizálószerekre. Azt tapasztaltuk, hogy az (I) általános képletű poliaminok — ahol 1—4 szénatomos alkil-csoportot jelent, hidrogénatomot vagy 1—4 szénatomos alkil-csoportot jelent, 2—10 szénatomos alkilén-láncot jelent, és adott esetben a nitrogénatomokat összekötő szénláncban vagy az oldalláncban egy oxigén és/vagy nitrogén heteroatomot tartalmazó, 1—30 szénatomos kétértékű alifás vagy aralifás csoportot jelent, és ha B végcsoportot képez, e kétértékű csoportokhoz hidrogénatom, halogénatom vagy hidroxil-csoport kapcsolódhat, n értéke pedig 2 és 20 közötti egész szám — az eddig ismert stabilizálószereknél lényegesen nagyobb mértékben stabilizálják a polimereket (elsősorban a poli-a-olefineket) és az azokból készített rostokat, filmeket és egyéb idomtesteket. Az (I) általános képletű vegyületek közül különösen előnyösnek bizonyultak azok a származékok, amelyek-171313 1
