170875. lajstromszámú szabadalom • Eljárás és kapcsolási elrendezés vízkiemelő kompresszorok leürítési mélység kapacitásának növelésére

170875 7 8 A hab hidrosztatikai nyomását ismerve a talpon, ki­számíthatjuk a második ciklus levegő—víz arányát a K: 10 + Pk~Pt Pt In összefüggés alapján. Fenti összefüggéseknél a következő jelöléseket alkal­maztuk: Q = víz öblítés mennyisége (l/perc) V = levegőbetáplálás sebessége (N m 3/perc) K = levegő—víz arány (Nm3 /m 3 ) 1 = fázishatár mélysége (m) pk — kompresszornyomás (ata) Pj = nyomás a fázishatárnál (ata) pt = talpnyomás (ata) T = lépcső indításától számított idő (perc) Az újabb levegő—víz aránnyal rendelkező hab átfor­dítása után az új, kisebb talpnyomást kiszámítva, a harmadik lépcsőhöz még nagyobb levegő—víz arányt kapunk. Az eljárás ismétlése során Ki+1 >-Kj. Az eljárást addig folytatjuk, míg az új talpnyomás kisebb lesz, mint a kompresszor nyomáshatára. Nagy­mélységű lyukakban a levegő- gazosztatikai nyomását is figyelembe véve a tiszta levegővel való átfúvatást akkor is elvégezhetjük, ha Küj >775. Ha a lyukban hozzáfolyás van, akkor ennek a pontos ismeretében számítható a maximális depresszió, amit a technológia alkalmazásával elérhetünk. A levegő—víz 10 15 20 25 30 aránynál a hidraulikai rendszer egyik ágában az arányt a hozzáfolyással növelt vízmennyiséggel számított leve­gő—víz aránnyal vesszük figyelembe. Szabadalmi igénypontok 1. Eljárás vízkiemelő kompresszorok leürítési mély­ségkapacitásának megnövelésére, azzal jellemezve, hogy egy kútban levő folyadékot a kompresszor nyomáshatá­ránál alacsonyabb hidrosztatikus nyomású közeggel, célszerűen habbal szorítjuk ki. 2. Az 1. igénypont szerinti eljárás foganatosítási módja, azzal jellemezve, hogy a kompresszor nyomás­határánál alacsonyabb nyomású közeg aerizált víz. 3. Az 1. vagy 2. igénypont szerinti eljárás foganatosí­tási módja, azzal jellemezve, hogy a kevertfázisú öblí­tésnél a talpnyomást folyamatosan és/vagy lépcsőzete­sen állandóan csökkentjük. 4. Az előző igénypontok bármelyike szerinti eljárás foganatosítási módja, azzal jellemezve, hogy a folyadék­ban 0,1—5 térfogat%-ú felületaktív anyagot, célszerűen etexilezett alkilszulfátot oldunk fel és ezt a folyadékot a felszíni rendszer szivattyújával továbbítjuk. 5. A 4. igénypont szerinti eljárás foganatosítási mód­ja, azzal jellemezve, hogy a folyadékban alkil- aril(poli)­-glikolétert oldunk fel. 6. Kapcsolási elrendezés az előző igénypontok bár­melyike szerinti eljárás foganatosítására, azzal jellemez­ve, hogy párhuzamosan kapcsolt szivattyú (1) és komp­resszor (2) környezetébe az említett szivattyú és a kút közé csővezeték (4) útján habgenerátor (3) csatlakozik. 2 db rajz (4 ábra) A kiadásért felel: a Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó igazgatója 4 77.5464.66-42 Alföldi Nyomda, Debrecen — Felelős vezető: Benkő István igazgató

Next

/
Thumbnails
Contents