170856. lajstromszámú szabadalom • Eljárás szulfoxidok és szulfonok előállítására

17 170856 18 az egyik vagy mindkét E helyén egy fenolos hidroxil­vagy merkaptocsoportot tartalmaznak, amely a meg­felelő fémsó (fenolát vagy tiofenolát), előnyösen nátri­umsó alakjában lehet; állhat továbbá E helyén szulfon­savcsoport vagy valamely ebből levezethető halogenid, például —S02 C1 csoport is. A másik E helyén például hidrogénatom, halogén-, előnyösen klór- vagy bróm­atom, aminocsoport vagy egy szabad vagy funkcionáli­san módosított, például éterezett vagy észterezett hidro­xil- vagy merkaptocsoport állhat. A lehasítandó E1 —E 2 molekula ennek megfelelően például víz, ammó­nia, valamely halogénhidrogén, például sósav vagy brómhídrogénsav, vagy pedig kénhidrogén lehet. A ki­indulási vegyületek szerkezetétől függően az E1 —E 2 molekula lehasítására alkalmas szerként dehidratizáló­szereket, például savakat vagy Lewis-savakat, mint alumínium-kloridot, cink-kloridot, foszfor-pentoxidot vagy polifoszforsavat, vagy pedig bázisokat, mint nát­rium-, kálium- vagy kalcium-hidroxidot vagy kálium­-karbonátot alkalmazunk, adott esetben valamely katali­zátor, például valamely nehézfém, mint réz (előnyösen por alakban) jelenlétében. A lehasítás valamely további, a reakció szempontjából közömbös, előnyösen magas forráspontú oldószer, például xilol, tetrahidronaftalin vagy tetraklór-etán jelenlétében is végezhető. Dolgoz­hatunk azonban oldószer alkalmazása nélkül is. A reak­cióhőmérséklet körülbelül 0 °C és 250 °C között, elő­nyösen 80 °C és 220 °C között lehet. Dolgozhatunk oly módon is, hogy a (Illa) illetőleg (Illb) általános képletű kiindulási vegyületet nem el­különített állapotban alkalmazzuk, hanem in situ ké­pezzük a reakcióelegyben. így például kiindulhatunk valamely oly, egyébként a (Illa) illetőleg (Illb) általános képletnek megfelelő vegyületből, amely mindkét E he­lyén aminocsoportot tartalmaz, amelyet azután diazo -tálunk és elfőzünk; el nem különített közbenső termék­ként így a megfelelő, mindkét E helyén hidroxilcsopor­tot tartalmazó (Illa) illetőleg (Illb) általános képletű difenol keletkezik, amelyet azután savas oldatban tör­ténő melegítés útján dehidratizálunk. Előállíthatjuk az (I) általános képletű vegyületeket továbbá oly módon is, hogy valamely (IV) általános képletű vegyületben a G csoportot (illegőleg csoporto­kat) Y csoporttá (illetőleg csoportokká) alakítjuk át. Az (I) általános képletű vegyületek egyik előnyös elő­állítási módja a megfelelő (IV) általános képletű, az egyik G helyén kénatomot, a másik G helyén kén- vagy oxigénatomot vagy —CH2-csoportot tartalmazó tioéte­rek (illetőleg tiantrének, tioxantének vagy fenoxatiinek) egy vagy több lépésben történő oxidációja. Az ehhez szükséges kiindulási anyagokat önmagában ismert mó­don állíthatjuk elő a Z' helyén egy adott esetben fluor-, klór- vagy brómatommal helyettesített 2-tiantrenil-, 2-vagy 3-tioxantenil- vagy pedig 2- vagy 3-fenoxatiinil­csoportot tartalmazó Z'—H általános képletű alap­vegyületekből, etoxalil-kloriddal alumínium-klorid je­lenlétében történő acilezés, a kapott Z';—CO—COOC2H 5 általános képletű glioxilsavészternek valamely R2 M általános képletű szerves fémvegyülettel való reagál­tatása, a kapott terméknek a megfelelő Z1 —CR 2 (OH)— —COOC2 H 5 általános képletű tercier hidroxi-észterré való hidrolízise és ez utóbbinak ón(II)-kloriddal a meg­felelő Z'—CHR. 2—COOC2H 5 általános képletű észterré (vagyis az R1 helyén —COOC 2 H 5 csoportot tartalmazó (IV) általános képletű vegyületté) való redukálása útján; az így kapott észtert további hidrolízis, redukció és adott esetben más önmagában ismert átalakítási reakció útján alakíthatjuk át valamely más (IV) általános képle­tű kiindulási vegyületté. 5 Az oxidáció a választott reagenstől és az alkalmazott körülményektől függően a megfelelő szulfoxidot (az egyik Y helyén —SO—csoportot tartalmazó vegyületet) vagy a megfelelő szulfont (az egyik Y helyén—S02—cso­portot tartalmazó vegyületet) szolgáltatja termékként; 10 magát az oxidációt az irodalomból ismert módszerekkel folytatjuk le; ugyancsak az irodalom alapján könnyen megválaszthatjuk a kívánt cél elérésére alkalmas reakció -körülményeket is. Ha például szulfoxidot akarunk elő­állítani, akkor oxidálószerként például hidrogén-per-15 oxidot, valamely persavat, valamely króm(VI)-vegyüle­tet, mint krómsavat, továbbá salétromsavat, nitrózus gázokat, dinitrogén-trioxidot, valamely halogént, mint klórt, valamely hipokloridot, kálium-permanganátot, N-bróm-szukcinimídet, 1-klór-benztriazolt, valamely 20 cérium(IV)-vegyületet, mint diammónium-hexanitrao­-cerátot, negatív helyettesítőt tartalmazó aromás diazó­niumsókat, mint o- vagy p-nitrofenil-diazóniumkloridot alkalmazhatunk, vagy elektrolitikusan végezhetjük az oxidációt, viszonylag enyhe reakciókörülmények és vi-25 szonylag alacsony hőmérséklet (körülbelül —80 °C és +100 °C között) alkalmazásával. Ha viszont szulfont akarunk előállítani, akkor ugyanilyen oxidálószereket alkalmazhatunk, de erélyesebb reakciókörülmények kö­zött és/vagy az oxidálószer feleslegével, rendszerint ma-30 gasabb hőmérsékleten. Az ilyen reakciók lefolytathatók a szokásos közömbös oldószerek jelenlétében vagy oldószer nélkül is. A reakció szempontjából közömbös oldószerként például víz, vizes ásványi savak, vizes alkálilúgok, rövidszénláncú alkoholok, mint metanol 35 vagy etanol, észtereket, mint etil-acetát, ketonok, mint aceton, rövidszénláncú karbonsavak, mint ecetsav, nit­rilek, mint acetonitril, szénhidrogének, mint benzol vagy klórozott szénhidrogének, mint kloroform vagy tetra­klór-metán alkalmazhatók. 40 Előnyös oxidálószer a 30%-os vizes hidrogén-per­oxid. Ezzel az oxidálószerrel, a számított mennyiség alkalmazása esetén, valamely oldószerben, mint ecetsav­ban, acetonban, etanolban vagy vizes nátronlúgban, — 20 °C és 100 °C közötti hőmérsékleten lefolytatott 45 oxidáció esetén a megfelelő szulfoxidot kapjuk; ha a hidrogén-peroxidot feleslegben, magasabb hőmérsék­leten, előnyösen ecetsavban vagy ecetsav és ecetsavan­hidrid elegyében alkalmazzuk, akkor a megfelelő szul­fonhoz jutunk. A tiantrén-sorozatbeli vegyületek eseté-50 ben a mindenkor számított mennyiségű hidrogén-per­oxid alkalmazásával az oxidációt úgy vezethetjük, hogy kívánságnak megfelelően monoszulfoxidot, diszulfoxi­dot, trioxidot (mono-szulfoxid-rnono-szulfon) illetőleg diszulfont kapjunk termékként, mimellett a reakció-55 körülményeket egyébként alig kell változtatni. A tiant­rén-monoszulfonok előállíthatók a megfelelő trioxidok­ból is, brómhidrogénsavval ecetsavban szobahőmérsék­leten, vagy pedig cinkporral forró ecetsavban történő redukció útján. 60 A szulfoxidok előállításának egy további lehetősége az, hogy a megfelelő tioétert klórral kezeljük, például nedves klórvegyületek hidrolízis útján igen könnyen át­alakulnak a kívánt szulfoxiddá. Eljárhatunk oly módon is, hogy a már kapott szul-65 foxidot oxidáljuk tovább erélyesebb reakciókörülmények 9

Next

/
Thumbnails
Contents