169570. lajstromszámú szabadalom • Orsófékszerkezet vízszintes koaxiális gyorssodrógépekhez
SZABADALMI 169570 JMAlilAK NÉPKÖZTÁRSASÁG LEÍRÁS SZOLGÁLATI TALÁLMÁNY ^ Bejelentés napja: 1973. VI. 29. (MA—2485) Közzététel napja: 1976. VII. 28. Nemzetközi osztályozás: D 01 H 7/22 ORSZÁGOS TALÁLMÁNYI HIVATAL Megjelent: 1977. IX. 30. Feltaláló: Ádám István oki. gépészmérnök, Budapest Tulajdonos: Magyar Kábel Művek, Budapest Orsófékszerkezet vízszintes koaxiális gyorssodrógépekhez i A találmány tárgya orsófékszerkezet átmenő csőtengely körül ágyazott, egymással külső palástfelületük mentén összekötött korongokból álló sodrórész korongjai között párhuzamosan és egytengelyűén elrendezett, a csőtengelyen szabadfutóan ágyazott huzalorsókkal kiképzett vízszintes koaxiális gyorssodrógépekhez, amelyeknél az un. beorsózási üzemmódban a huzalorsók a csőtengellyel ez utóbbi tengelyirányú elmozdulásával kinematikailag mereven is összeköthetők. Ismeretes, hogy a különböző célokat szolgáló sodratok (acélkötelek, szabadvezetékek stb.) előállításánál alapvető követelmény, hogy a sodratot alkotó valamennyi huzal feszültsége a sodrat mentén végig megközelítően azonos értékű legyen. Ezen követelményt a huzalleadó orsók — a továbbiakban huzalorsók — fékezése volna hivatott biztosítani. A huzalorsók fékezésére a gyakorlatban számos különböző megoldás alakult ki. Egyik ilyen ismert és általánosan alkalmazott megoldás (1. ábra) értelmében a lényegében két súrlódóelemből álló orsóféket II orsótartó keretre szerelik forgathatóan, annak III tárcsaelemét az orsó a IV menesztő ütköző révén forgatja, míg V fékpofaelemét elfordulás ellen a II orsótartó keretben lehorgonyzott VI csap biztosítja. Ily módon tehát az I huzalorsó és a II orsótartó keret között súrlódó kapcsolat van. A fenti rendszerű orsófékek nagy hibája, hogy a huzalorsó teljes tömegéhez — huzallal töltött orsó — beállított Mf fékezőnyomaték a sodrás folyamán végig állandó marad, míg a Psz szálhúzóerő karja a huzalfogyás folytán 10 15 20 25 30 állandóan változik, a sodráskezdeti Dj/2 értéktől, a sodrásvégi D2 /2 értékig csökken. Az ismert összefüggés alapján — PS2 = 2 M f /D — az állandó nagyságú Mf fékezőnyomatékból eredően a P sz szálhúzóerő, és az általa ébresztett a szálfeszültség a D/2 csökkenése folytán állandóan emelkedik. Nagytömegű orsóknál, illetve a hozzájuk szükséges nagy Mf fékezőnyomatékoknál a a szálfeszültség a sodrási idő végére olyan kritikus értéket is elérhet, amely kisszilárdságú huzaloknál—alumínium, vörösréz stb.—megnyúláshoz, esetleg szakadáshoz is vezethet. A probléma kritikus voltát az alábbiak igazolják. A keményre húzott alumíniumhuzal <?B = 16 kp/mm 2 fajlagos szakítószilárdsága csak c?02 =o , meg = 3,2 kp/mm 2 értékig vehető igénybe, a maradó alakváltozás elkerülése miatt. Ha a sodrandó huzal átmérője 2,0 mm, akkor a megengedett szálhúzóerő nagysága Psz =o 02 'F = = 3,2. 3,14 = 10kp lehet. Amennyiben sodrás kezdetén olyan Mf fékezőnyomatékot kellett beállítani, amely éppen 10 kp Psz szálhúzóerőt eredményezett, akkor olyan orsónál, amelynél a perem és a mag közötti méretarány D!/D2 =2,5, a sodrás végén a megengedett <J0J2 érték helyett 2,5-szer nagyobb, tehát a0;5 nagyságú lesz a feszültség, amelynél a 2,0 mm átmérőjű huzal még el nem szakad ugyan, káros megnyúlások — elvékonyodás — azonban már bekövetkezhetnek. Kisebb átmérőjű, illetve kisebb keresztmetszetű huzaloknál természetesen még kritikusabb a helyzet. A valamennyi orsónál külön-külön beállított, és a sod-169570 1
