169485. lajstromszámú szabadalom • Megfogószerkezet terhek, főként építőelemek emeléséhez

7 169485 8 3 himba leengedhető. A 7 rávezetőtölcsér alkalmazásának eredményeként elegendő néhány cm pontossággal a 2 fülekre engedni a 6 megfogószerkezeteket, mert a fülek a tölcsér ferde oldalaival érintkezésbe kerülve a 26 nyílá­sokba kényszerülnek. A 9 kocsiszerkezetek alkak mázasának eredményeként ugyanis a 6 megfogó­szerkezetek a 3 himba hosszirányában mindkét értelemben el tudnak gördülni. E művelet ered­ményeként a 2 fülek a 26 és 14 nyílásokba hatolnak, felnyomják a 22 villás emelőkarokat, amelyek a 22 csap révén a 20a rugó ereje ellenében megemelik a 18 reteszelőpeckeket. Ennek eredményeként a 16 megfogócsapot a 17 rugó a 2 emelőfülön át előrelöki, és az elfoglaljava 2. ábrán pontvonallal jelölt helyzetét, amelyben egyik része a 15a, másik része a 15b házban, középső tartománya pedig természetesen a 26 nyílásban a 2 emelőfül alatt van. (A fülnek ezt a helyzetét a 3. ábra mutatja.) A 16 megfogócsap előremozga­tásával az ekkor áram alatt nem álló 35 elektromágnesekből a 36 vasmagok a 2. ábrán pontvonallal jelölt helyzetbe, lefelé és oldalt kimozdulnak, és a 41 kart és 45 húzórudat az ugyancsak pontvonallal jelölt helyzetükbe juttatják, miközben a csuklós rögzítés eredményeképpen maguk a 35 elektromágnesek is balra mozdulnak a b nyíl irányának megfelelően, .Ezzel a panel megfogási művelete befejeződött, és végrehajtható a daru segítségével az emelés és a panel elhelyezése. Miután a panel rendeltetési helyére került, végrehajtható az oldási művelet. Ennek során a panel elhelyezést végző dolgozó a kezelőjárdáról működteti a (nem ábrázolt) nyomógombot, miáltal a 35 elektromágnesek áram alá kerülnek és berántják a 36 vasmagokat, amelyek a 35 elektromágnesekkél együtt visszakerülnek a 2. ábrán teljes vonalakkal kihúzott kiindulási helyzetbe. A vasmagok a 41 szögemelő kar útján kihúzzák a 15a ház belsejéből a 45 húzórudat, amely viszont elhúzza a 16 megfogócsapot a 2. ábrán szaggatott vonallal jelölt reteszelési helyzetéből, és a 17 rugó ereje ellenében teljes vonalakkal kihúzott kiindulási helyzetébe vezeti vissza. Amikor a 18a fészek a 18 pecek alá kerül, ez utóbbi a 20a rugó ereje hatására a fészekbe ugrik, és a 16 megfogócsapot ismét a 2. ábrán teljes vonallal kihúzott, a 15a házban elfoglalt baloldali véghelyzetében rögzíti. Ezt követően a daru működésbe hozható, és a 6 megfogószerkezetek a 3 himbával együtt felemel­hetők, és a 2 fülekről eltávolíthatók. Amint a korábbiakban már említettük, egyrészt a 27 ütköző az X tengely hosszirányában állítha­tóan van a 15b ház belsejében rögzítve a menetes 31 állítócsavar segítségével, másrészt a 46 csatla­kozócsonk menetes kapcsolattal csatlakozik a 16 megfogócsap hátsó homloklapjában kiképzett furat­hoz, tehát az X tengely irányában ugyancsak állít­ható, miáltal a 45 húzórúd hosszúsága is változtat­ható. Ezekre az állítási lehetőségekre azért van szükség, hogy a 16 megfogócsap löketét minden egyes szerkezet esetében a 36 vasmagok, valamint a 41 kar és 45 húzórúd hosszával összhangban pontosan be lehessen szabályozni. Megjegyezzük, hogy az elektromágnesek működ­tetőrendszerébe célszerű egy önmagában ismert (nem ábrázolt) időrelét beiktatni, amely a nyomó­gomb megnyomása után meghatározott időtartam 5 elteltével automatikusan megszünteti a vasmagok • behüzótekercsének áramellátását, miáltal bekövet­kezik az elektromágnesek áramtalanítása. Ennek az intézkedésnek az eredményeként kiküszöböltük a túlmelegedési veszélyt. 10 A megfogószerkezet működtetéséhez szükséges 42 V feszültséget célszerűen a daruról kapja. Ennek érdekében a futómacskán kábelcsévélő dobot he­lyezünk el, amelyről a tápkábel az emelőkötél mellett vezet le a himbához. A kábelcsévélő fel­is adata a kábel leadása, illetve felvétele, a kábel feszességének a biztosítása. A találmány természetesen nem korlátozódik a leírt kiviteli példára, hanem az igénypontok által meghatározott oltalmi körön belül számos változat-20 ban megvalósítható. így a találmány szerinti meg­fogószerkezet nemcsak építőelemek, házgyári pa­nelek, hanem másféle terhek, például konténerek emelésére is használható akár vasúti, akár közúti, akár víziúton történő szállításoknál. Nem feltét-25 lenül kell a szerkezetet himbával összefüggésben párosával alkalmazni, bár legelőnyösebbnek ez a konstrukció látszik. A megfogócsap mozgatása nemcsak rugóval és elektromágnesekkel, hanem esetleg hidraulikus vagy pneumatikus szerkezetekkel 30 is történhet. A reteszelőszerv kioldására sem kizá­rólag a villás karos-rugós mechanizmus képzelhető el, hanem ott is alkalmazásra kerülhet például valamilyen elektromos érzékeléssel működésbe lépő megoldás. Szabadalmi igénypontok: 1. Megfogószerkezet terhek, főként házgyári pa-40 nelek emeléséhez, amelyeknek függesztőszerve, pél­dául füle van, azzal jellemezve, hogy kiindulási és megfogási helyzet között ide-oda mozgatható meg­fogóeleme, a megfogóelemnek kiindulási helyze­téből megfogási helyzetbe, valamint a megfogási 45 helyzetéből kiindulási helyzetbe mozgatására alkal­mas szerkezete, továbbá a megfogóelem mozgás­pályájára keresztirányú, a függesztőszerv befoga­dására alkalmas, a kiindulási helyzetben szabad nyílása, valamint a megfogóelem kiindulási hely-50 zetben rögzítésére alkalmas szerve van, és a nyílás­ban a megfogóelem mozgáspálya felett a teher függesztőszervével működésbe hozható, a megfogó­elemet a kiindulási helyzetében rögzítő szerv oldá­sára alkalmas szerkezet van elhelyezve. 55 2. Az 1. igénypont szerinti megfogószerkezet ki­viteli alakja, azzal jellemezve, hogy a megfogó­elemet előnyösen körkeresztmetszetű megfogócsap (16) alkotja, és a megfogócsap (16) befogadására és vezetésére alkalmas két csőszerű, közös ten-60 gelyben (X) fekvő, egymástól a teher, főként a panel (1) emelőfülének (2) befogadására alkalmas nyílással (26) elválasztott háza (15a, 15b) van. 3. Az 1. vagy 2. igénypontok szerinti megfogó­szerkezet kiviteli alakja, azzal jellemezve, hogy a 65 házak (15a, 15b) egy lemezszerű tartótag (8) alsó 4

Next

/
Thumbnails
Contents