168365. lajstromszámú szabadalom • Eljárás poliuretán-habfóliák előállítására

168365 említetteken kívül a poliuretán-szárazanyagra vonatkoztatva még -1-10 súly%, előnyösen 3-8 súly% habosító anyagot, -0-100 súly%, előnyösen 15-60 súly% szervet- 5 len töltőanyagot, - 0-30 súly%, előnyösen 5-12 súly% térhálósító anyagot és - 0,1-10 súly%, előnyösen 1,0-5,0 súly% sűrítőanyagot tartalmazó poliuretán-diszperziót habveréssel 10 kenhető poliuretán-ionomerlatex-habbá dobozunk fel, a habot valamilyen, adott esetben előzetesen homogén vagy mikroporózus műanyagfóliával ellátott elválasztó hordozóra kenjük, és az elválasztó hordozót a habréteg szárítása után eltávolítjuk. 15 A találmány szerint készített és habosított poliuretán-diszperziót habosító anyagok és stabilizátorok hozzáadásával óvjuk attól, hogy felkenés vagy szárítás alatt összeessék. Az adalékanyagok csökkentik ugyan a hab vízállóságát; ezt kiegyenlíthetjük azonban, ha 20 elég térhálósító anyagot adunk a pasztához, mert így a hab duzzaszthatóságát a nagyobb mértékű térhálósítás ellensúlyozza. Ionomer poliuretán-diszperziókból kiindulva habveréssel stabil, finomporózus kompakt habot csak 25 akkor lehet előállítani, ha a fentiekben leírt adalékanyag-kombináció szinergetikus hatását kihasználjuk és emellett a diszperziót a leírt makroszkopikus tulajdonságok szerint választjuk meg. Nem lehetséges tehát stabil, finomporózus, kompakt hab előállítása 30 csupán azzal, hogy valamilyen szokásos ionos poliuretán-diszperziót a nevezett adalékanyagok hozzáadása után felverünk. A fenti kiválasztási szabályok szerint megválasztott ionos poliuretán-diszperzióból adalékanyagok nélkül ugyancsak nem kapunk olyan stabil, 35 finomporózus, kompakt habot, amely szárítás után is megőrzi finomporózus, sima, repedésmentes felületét. A találmány szerint alkalmazott poliuretán-diszperzió részecskemérete, hígfolyása és magas szárazanyag-tartalma iránti követelmények az alábbiakkal 40 indokolhatók: Ha levegőt viszünk a poliuretán-diszperzióba, levegővel töltött cellák fázisa alakul ki a diszperzióból képzett cella-membránfázisban. Túl magas viszkozitás esetén a levegő már nem elég homogén módon 45 keverhető be, a keletkező hab szerkezete egyenetlen. Azonkívül a magas viszkozitás a diszperzió áramoltatását a habkeverő készülékben megnehezíti. A diszpergált poliuretán-részecskék filmalkotó részecskeméret szab határt. Ha a részecskék túl nagyok, 50 szárításkor, azaz a cellamembrán víztelenítésekor nem kötődnek kellően egymáshoz és a cellamembrán megszakad. Sima hab helyett repedezett felületű habot kapunk. Az ionos puliuretán-diszperzió túl alacsony szárazanyag-tartalma azonos hatással jár: a 55 folyamatos levegőbevitel egy megadott mennyiségű poliuretán-diszperzióba ahhoz vezet, hogy a cellamembrán egyre vékonyabb lesz, mert azonos mennyiségű poliuretánnak növekvő számú pórusokat, illetve növekvő átmérőjű pórusokat kell körülvennie. Az 60 anyagritkulás a cellamembránban egy bizonyos ponton túl a membrán szakadását eredményezi, a képzett hab repedezett felületű. Ha ennek megakadályozására csak korlátozott mennyiségű levegőt viszünk be, homogén fóliától alig különböző terméket kapunk., 65 A találmány szerinti eljárásban alkalmazható ionos poliuretán-diszperziót ismert módon, például az 1 495 847 sz. vagy a 2 035 732 sz. NSZK-beli nyilvánosságra hozatali iratok szerint állíthatjuk elő. Előnyösen olyan poliészteruretánból készült diszperzióból indulunk ki, amelynek poliészterkomponense adipinsavból és/vagy ftálsavból és az alábbi glikolok valamelyikéből vagy azok keverékéből áll: etilénglikol, propilénglikol, 1,3-butüénglikol, 1,4-butüénglikol, 1,6-hexándiol, neopentilglikol. Nagyon alkalmasak továbbá a polikaprolakton-poliészterek és polikarbonátok, például a tri- és tetraetilénglikolból és az 1,6-hexándióiból képzettek. Ezekhez a nagymolekulájú poliolokhoz kismolekulájú diolokat, például etilénglikolt, 1,4-butándiolt, 1,6-hexándiolt vagy 1,2-propilénglikolt adhatunk. Diizocianátként előnyösen 1,6-hexametilén-diizocianátot, 1,11-unde käme tilén-diizocianá tot, 1-izocianato-3,3,5-trimetil-5-izocianátometil-ciklohexánt, a toluilén-diizocianátot izomeijeit valamint 4,4'- vagy 2,4'-difenilmetán-diizocianátot alkalmazunk. Lánchosszabító reagensként főleg olyan kismolekulájú, legalább egy, az izocianát-csoportokkal reakcióba lépő hidrogénatomot tartalmazó vegyületek, főleg glikolok és diaminok jöhetnek szóba, amelyek ionképzésre hajlamos csoportot vagy már ionos csoportot tartalmaznak molekulájukban. Különösen előnyösnek az alifás és aromás karbon- és szulfonsavak ammónium- és alkálifémsói, a hidroxikarbonsavak és hidroxiszulfonsavak alifás, diprimer diaminokkal képzett belső anhidridjeinek gyűrűbontásakor kapott, valamilyen alkálifém-vegyülettel semlegesített termékek, továbbá kafboxilcsoportot tartalmazó glikolok és diaminok bizonyultak. Az előnyösen alkalmazható lánchosszabító reagensek példáiként az alábbiakat soroljuk fel: káliumlizinát, az N-(űj'-aminoalkil)-a;-aminoalkán-szulfonsavak és -karbonsavak alkálifém- és ammóniumsói, N-metildimetilolamin, N-metil-bisz(3-aminopropil)-amin és 2,2-dimetilolpropionsav. A szakember számára világos, hogy a találmány szerinti eljárásban alkalmazható ionos poliuretán-diszperzió finom részecskemérete, alacsony viszkozitása és magas szárazanyag-tartalma iránt támasztott követelmények bizonyos mértékben ellentmondanak egymásnak, így például elegendően alacsony vizkozitású, az 50 súly%-ót is meghaladó szárazanyag-tartalmú ionos poliuretán-diszperzió előállítása minden további nélkül lehetséges, azonban csak a diszpergált részecskék nagyobb mérete árán. Másrészt nagyon finom részecskékből álló diszperzió előállítása a technika állása szerint csak a szárazanyag-tartalom 40 súly% alatti értékre való korlátozása mellett lehetséges. Nagyobb szárazanyag-tartalom esetén a diszperzió Ford-csészével mért kifolyási ideje 1 percnél több, sőt egyenesen pasztaszerű termékek keletkeznek. Finom részecskékből álló, hígfolyású és nagykoncentrációjú ionos poliuretán-diszperzió csak speciális kiindulási anyagokból és meghatározott eljárási lépések betartása mellett állítható elő. A szükséges feltételek az alábbiak: a) az előpolimer előállításakor meghatározott NCO/OH-jellemző megválasztása (az NCO/OH jellemző a diizocianát- és a diol-komponens mólarányát adja meg). 3