168346. lajstromszámú szabadalom • Többpólusú csatlakozó
3 168346 4 nyezik. Az érintkezőrendszereknek ezeket a szélső értékeket át kell hidalniuk, illetve ilyen körülmények között is jó kontaktust kell biztosítaniuk. Természetesen a szélső értékek előfordulási valószínűsége kicsiny, de a csatlakozókkal szemben tá- 5 masztott megbízhatósági követelmény 10—6 meghibásodás/óra értéknél többet nem engedhet meg. A geometriai önbeállással rendelkező megoldásoknál a helyes csatlakozást csak fokozott mérettartással lehet biztosítani, de még így is felszerelés és használat jg során a meghibásodás nagy valószínűséggel bekövetkezik. Az 1. ábrán diagramban ábrázoltuk a különféle érintkezőrendszerek rugókarakterisztikáját. A karakterisztikából kiolvasható az összecsatlakoz- 15 tátott érintkezőrendszerek hossztengelyre merőleges elmozdíthatósága, amely a rugózó hossz és a keresztmetszet függvénye. 1. Forgácsolással és felhasítással előállított hüvelyérintkezők. 20 Az érintkezők gyártástechnológiája bonyolult. Kiinduló anyagként forgácsolható rézalapú ötvözeteket használnak fel, rendszerint különleges sárgaréz (KSr 58 k). A forgácsolás, de különösen a kis átmérőjű furat 25 elkészítése nehéz. A felhasítás megoldása, a furat sorjátlanítása, az így előálló alkatrész megnyomása sok selejttel jár. A tulajdonképpeni kontaktusfelület sorjátlanítása csak megközelítőleg lehet. 30 Az érintkező rugalmassága akár egyszeres, akár kétszeres felhasítású változatnál erősen korlátozott önmagában véve is. , Fő korlátozó tényezők: a) Az alkalmazott anyag alacsony szilárdsági értékei 35 (rugalmassági határa) nem érik el a rugókemény szalagok hasonló paramétereit és a rúdanyagok inhomogenitása is rendszerint nagy. b) A forgácsolás-felhasítás által előállítható rugózó szárak körcikk keresztmetszetűek, inercianyomaté- 40 kuk lényegesen magasabb, mint hasonló, téglalap keresztmetszetű rugózó száraknak. Ez a körülmény meredek alt a 2 > rugókarakterisztikát eredményez, illetve viszonylag kis elmozdulás után is maradó deformációt okoz. A meredek karak- 45 terisztika az ideális csatlakoztatástól kismértékben eltérő körülmények esetén is ugrásszerű csatlakoztatási és bontási erőnövekedést okoz, a ténylegesen is előforduló maximális eltérés pedig maradandóan deformálja az érintkezőt, esetleg még a tűérintkezőt 50 is. 2. Felhasítás nélküli változatok. Ezeknél a típusoknál külön rugózó elemet szerelnek az érintkezőhüvelyre. Ez, az elem szolgáltatja a 55 kontaktusnyomást, b rugókarakterisztikája kedvező. A megmunkálás hibái ennél a megoldásnál is kontaktusrontó hatásúak, ugyanis a forgácsolt, fúrt érintkezőket a rugózó elem mérete szerint ki kell marni, marás során pedig nehezen eltávolítható sorja keletke- 60 zik. Az érintkező hüvely furata néhány század vagy 0,1 mm-el nagyobb az érintkező átmérőjénél. Ez az illesztés nagy eltéréseket nem tesz lehetővé a csatlakoztatás során. 65 A tengelyeltérések ennél a rendszernél már tönkreteszik, elgörbítik a kontaktusokat. 3. Sajtolással előállított változatok. A hossztengelyre merőleges síkban rugózó érintkező többpontos érintkezést biztosít. Az érintkező elemek meredek c rugókarakterisztikája miatt igen pontos, szűk tűrésen belüli gyártást igényelnek, az érintkező nagyfokú tagoltsága oldalirányú erőhatásoknak nem tud ellenállni. A hossztengellyel párhuzamosan síkban rugózó lemezből csövesítéssel előállított érintkező csak a forgácsolással szemben egy termelékenyebb technológiát biztosító érintkezőt jelent, de a korlátozó tényezők megegyeznek a forgácsolással előállított formákkal. összefoglalva, a 4 mm rasztertávolság alatt alkalmazható rugalmas érintkezőrendszernél, az eddig ismert megoldások elsősorban forgácsolással, vagy forgácsolással és rugózó elem alkalmazásával oldották meg a kontaktust adó szerkezeti elem kivitelét. Ezekre, illetve a sajtolással előállított változatra jellemző, hogy hajlítás szempontjából a kedvezőtlen keresztmetszeti tényező és ezzel velejáró meredek rugókarakterisztika igen pontos, kis tűrésmezővel rendelkező alkatrészgyártását igényelnek. Ezek egyes esetekben bonyolult nagy pontosságú célgépek beszerzését igénylik s emellett az érintkező nagy bonyolultsága miatt termelékenységük is korlátozott. Az érintkezőrendszerekkel szemben támasztott követelmény az önbeállóság. A geomteriai önbeállás — tehát amikor az önbeállást az érintkezők és fészkeik közötti játék eredményezi — legnagyobb , hátránya, hogy a különálló csatlakozópár viselkedése eltér a felszerelt csatlakozópárétól, mégpedig a kedvezőtlen irányba. Ezeket a hibákat van hivatva kiküszöbölni a mechanikai önbeállás. Ilyen például az 1 590 179 számú nyugatnémet közzétételi iratból megismerhető megoldás, amelynek érintkezőhüvelyei a szigetelő csatlakozóházban mereven rögzítve vannak. Az érintkezőhüvely csőből van kialakítva. Az érintkezőhüvely érintkezőelemeit a csőből úgy alakítják ki, hogy a csővéget zárt csőként meghagyva meghatározott hosszúságban felhasítják, majd sajtolással a cső belső átmérőjénél kisebb kört érintő sík vagy görbe felületű érintkezőelemeket alakítanak ki. Az így kialakított- érintkezőelemek mindkét végükön befogott lemezrugóként hatnak. A megoldás hátránya, hogy az érintkezőhüvely tengelyvonalával nem párhuzamosan vagy nem koncentrikusan betolt érintkezőcsapok deformálják az érintkezőelemeket, csak költségnövelő pontos mérettartással érhető el kielégítő megbízhatóság. Célunk a fenti hátrányok kiküszöbölése olyan több pólusú csatlakozó kialakításával, amelyek érintkezőhüvelyei nem párhuzamosan vagy nem koncentrikusan betolt érinkezőcsapok esetén is jó érintkezőnyomást és megbízható csatlakoztatást adnak. A feladat találmány szerinti megoldásában az érintkezőhüvelyeknek három sík lapú trapéz alakú széles végén megfogott érintkezőeleme van, ahol a trapéz alakú sík lapok az érintkezőhüvely hossztengelyétől legalább 4°-kal eltérő irányban egymás felé hajló lemezek. Előnyösen a trapéz alakú érintkezőelemek megfogott végének szélessége közelítőleg a csatlakoztatott 2
