168039. lajstromszámú szabadalom • Szerkezet csövek nyílásának bemetszésére és bemetszett nyílásokkal ellátott cső

5 6 feltörten látható, amelyben a találmány szerinti szer­kezettel bemetszett nyüások láthatók. A 6. és 7. ábra az 5. ábra szerinti csőnek a VII. ill. VII vonalak mentén vett részmetszetei. A 8. ábra olyan cső oldalnézetét szemlélteti, amelynek hullámhegyein nagy bemetszett belépőnyí­lások vannak. A 9. ábra a 8. ábra szerinti csőnek a IX-IX vonal mentén vett metszetét szemlélteti. Az 1. ábrát az előzőkben a késnek az epicikloisz mentén való mozgásával együtt már ismertettük. Az E epicikloisz mentén haladó kés az (1) csőnek a falába nyílást vág. Eközben az (1) cső külső oldalának nem kell a vezérkör K körvonalával egybeesnie, hanem az (1) cső sugara valamivel kisebb is lehet, mint- a K vezérkör R sugara. Csak az az egyetlen feltétel, hogy a P pontnak, amely a vágószerszám vágóélét ábrázolja, a k legördülő kör M középpontjától való távolsága akkora egyen, hogy az epicikloisz hurokvonala az (1) cső falát két egymáshoz közelesően szomszédos pon­ton metssze. A legördülési mozgáskor a k legördülő kör m középpontja az L körvonalon mozog. A 2. és 3. ábrán szemléltetett szerkezetben a szilárdan álló, azaz nem keringő (2) házban van a hasonlóképpen szilárdan álló és a következőkben „napkeréknek" nevezett (3) fogaskerék. A (2) házban a (4) golyóscsapágy segítségével forgathatóan ágya­zott az (5) üreges tengely, amelyre felcsavarozottan van a (6) hajtókarima és ennek (26) fedele. Az (5) üreges tengelyen át halad az a (7) cső, amelybe a nyílásokat be kell metszeni. A (6) hajtókarimában a (8), (9) és (10) (11) bolygókerékpárok forgathatóan csapágyazottak. Emellett a (8) és (9) bolygókerekek közös tengelyen helyezkednek el és a (8) bolygókerék kapcsolódik a (3) fogaskerékkel (napkerék). A (10, 11) bolygókerekek hasonlóképpen közös tengelyen foglalnak helyet, és a (10) bolygókereket a (9) bolygókerék hajtja, a (11) bolygókerék ezzel szemben a (12) hajtófogaskerékkel kapcsolódik, amely utóbbi­nak a tengelyén van elrendezve a (13), (14), (15) szerszámtartórész. Ha a (6) hajtókarima forog, akkor azonos forgásirányban forog a (13, 14, 15) szerszám­tartórész is, és az áttételi arányt úgy választottuk meg, hogy a szerszámtartó a (7) cső körüli egyszeri körülfutás, vagyis a (6) hajtókarima egy fordulata alatt ehhez viszonyítottan egy fordulatot tesz meg. Ezzel, amint ez tisztán látható, azt érjük el, hogy a (16) késeknek a (17) vágóélei epicikloiszon mozog­nak, amelyre vonatkozóan a 2. ábra a késnek az epicikloisz alakú hurokvonalát mutatja, amint a kés éppen bemetsz a csőbe. Annak érdekében, hogy az itt feltételezett 1:1 áttételi arányt, amellyel a szerszámtartónak egy körülfutása alatt a kés egyszer metsz, elérjük azt, hogy a fogaskerekek kényszerű módon kielégítsék a következő egyenletet: Z3 X Z9 X Zu 1 zg xz 10 xz 12 1 • Ha az áttételi arány nem pontosan 1:1, hanem valamivel nagyobb, vagy valamivel kisebb, akkor a bemetszett nyílások nem a tengellyel párhuzamos palástvonalon, hanem az olyan csavarvonalon feksze­nek, amely bal-, ill. jobbmenetű, amint ez adott körülmények között alagcsövek esetében kívánatos is lehet. Az áttételi arányt azonban például 1:2 értékben is megválaszthatjuk, ha minden egyes metsző szer­számnak csak minden második körülfordulás során 5 kell a csőbe nyílást bemetszenie. Ebben az esetben kell, hogy az egyenlet értéke 1:2 legyen. A második és harmadik ábrák szerinti példa­képpeni kiviteli alak esetében azt tételezzük fel, hogy az olyan alagcsőbe, amelynek a harántirányban hullá-10 mosított külső fala két bekezdésű csavart alkot, mind a két csavarmenet hullámvölgyébe kell a nyílásokat bemetszeni. A szerszámtartó ilyenkor három részből áll, és összesen (4) vezető hornya van, ami profilban a (7) cső négy hullámhegyének felel meg. A (13) 15 szerszámtartó rész egy része a vezetést szolgálja és ezen nincsenek kések. A (14) és (15) szerszámtartó részekre négy-négy db (16) kést erősítettünk fel úgy, hogy egyetlen körülfordulás során a csőnek minden hullámvölgyébe négy nyílást vágjon be. A (13) szer-20 számtartórészben levő hornyokat a vezetésen kívül arra is lehet használni, hogy az esetleg megtapadt forgácsolási hulladékot eltávolítsák. Ennek a hatásnak javítása érdekében azokon a helyeken, amelyek után­futásban haladnak át a nyílások felett, megfelelő 25 bemarásokat lehet elrendezni. Annak érdekében, hogy a (7) cső a nyílások bevágásakor szabatosan központos állapotban maradjon, a (6) hajtókarimán van még több (18) támasztógörgő is, amelyek a hajtókarimával együtt a cső körül keringenek, és a 30 késtartó, valamint a kések nyomásával szemben ellen­nyomást hoznak létre. A (18) támasztógörgőknek, valamint a (13,14, 15) szerszámtartórészeknek a forgástengelyét a 2. és 3. ábrákban a (6) hajtókarima forgástengelyével párhu-35 zamosan ábrázoltuk. A (7) csőnek előrehaladása figyelembevételéhez ezeket a forgástengelyeket azon­ban kismértékben rézsűsen kell beállítani oly módon, hogy a legördülési mozgás a (7) cső csavarmenet alakú haránthullámai emelkedésének megfeléljen. 40 A kés vágási nyomása következtében, valamint annak folytán, hogy a szerszámtartónak a forgási sebessége valamivel nagyobb annál, mint ami megfe­lelne a (7) csövön való tiszta legördülési mozgásnak, a . (7) csőre forgatónyomaték hat, főleg akkor, ha a 45 kések már némileg tompulni kezdenek, és ezáltal a vágási nyomás megnövekszik. Az ilyen forgatónyoma­tékkal szembeni ellenhatás érdekében a szilárdan álló (2) házon olyan (19) vezetőgörgőket alkalmazhatunk, amelyeknek célszerűen rugalmas, és nagy súrlódási 50 ellenállású felületük van, pl. gumibevonat, és amelye­ket a nem ábrázolt rugós berendezés a (7) csőre szorít. Ezeknek a (19) vezetőgörgőknek a forgási tengelyei a (7) cső tengelyéhez viszonyítva haránt­irányban állnak, azonban esetleg kissé rézsűsen is 55 beállítható módon, hogy a létrehozott forgatónyoma­ték a keringő vágóberendezés által a csőre gyakorolt forgatónyomatékkal ellentétes legyen. A (16) késeket előnyösen a 4. ábrában szemlélte­tett alakban képezhetjük ki. Enne'k során minden 60 egyes kést olyan tárcsából alakítunk ki, amelybe közelítően félkör alakú (20) kivágást köszörültünk úgy, hogy ezáltal létrejöjjön a (17) vágóéi. A további (21) kivágás a (16) késnek a (14, 15) Szerszámtartó­részen való rögzítését szolgálja. E (21) kivágás helyett 65 több, fűrész alakú kivágást is alkalmazhatunk, mimel-3

Next

/
Thumbnails
Contents