167789. lajstromszámú szabadalom • Eljárás dibenzofurán-származékok előállítására
19 167789 20 ben, mint éterben, benzolban, tetrahidrofuránban, abszolút alkoholokban, mint metanolban vagy etanolban, vagy pedig víz-alkohol elegyekben végezzük. Ha ezt a reakciót ecetsav jelenlétében folytatjuk le, akkor reakciótermékként a Z—CHR2 —CH 2 0— CO—CH3 általános képletnek megfelelő acetátokat is kaphatunk. 1) A Willgerodt-reakció irodalomból — Ber. 20, 2467 (1887); 21, 543 (1888) — ismert módszerei szerint a (III) általános képletű ketonok — ahol Z jelentése a fentivel egyező — ammónium-poliszulfidokkal (ezek in situ is képezhetők ammóniából és kén-hidrogénből, illetőleg kénből) vizes oldatban történő reagáltatás útján a Z—CH2— CO—NH2 általános képletű amidokká — ahol Z jelentése a fentivel egyező — alakíthatók át. E reakcióhoz a ként és az ammóniát célszerűen feleslegben (körülbelül 1 mólig terjedő feleslegben) alkalmazzuk. A reakcióelegyhez inert oldószert, mint dioxánt vagy tetrahidrofuránt is adhatunk; a reakciót előnyösen körülbelül 100 °C és 200 °C, különösen 120 °C és 160 °C közötti hőmérsékleten folytatjuk le. Illékony oldószer alkalmazása esetén célszerűen nyomás alkalmazásával dolgozunk. Az (I) általános képletű vegyületek előállítása történhet továbbá oly módon is, hogy valamely (III) általános képletű vegyületből — ahol R1, R a és E jelentése a fentivel egyező — egy (a fentebb adott meghatározásnak megfelelő) E1 —E 2 molekulát lehasítunk. A (III) általános képletű vegyületekben az E csoportok egyike fenolos hidroxilcsoportot képviselhet; az ilyen vegyület valamely, az említett csoportokból levezethető fémsó (fenolát) alakjában is lehet; ilyen fémsóként előnyösen nátriumsó alkalmazható. Az említett E csoportok másika ugyanilyen jelentésű lehet, jelenthet azonban halogénatomot, előnyösen klór- vagy brómatomot, aminocsoportot vagy funkcionálisan módosított, például éterezett vagy észterezett hidroxil csoportot is. A lehasítandó E1—E 2 vegyület ennek megfelelően az E csoportok természetétől függően különböző lehet: így például lehet víz, ammónia, valamely halogén-hidrogénsav, mint sósav vagy bróm-hidrogénsav. A kiindulási vegyület szerkezetétől függően különböző reagenseket alkalmazhatunk az E1 —E 2 molekula lehasítására alkalmas szerekként. Ha vizet kívánunk lehasítani, akkor erre a célra valamely dehidratizálószert, például cink-kloridot, foszfor-pentoxidot vagy polifoszforsavat alkalmazhatunk. Halogén-hidrogéneket célszerűen bázisok segítségével hasíthatunk le; erre a célra például nátrium-hidroxid, kálium-hidroxid vagy kalcium-hidroxid alkalmazható, adott esetben valamely katalizátor, például nehézfém, mint előnyösen por alakban alkalmazott réz jelenlétében. A lehasítási reakció valamely inert, előnyösen magas forráspontú oldószer hozzáadásával is lefolytatható ; ilyen oldószerként például xilol vagy tetralin alkalmazható. Előnyösebb azonban oldószer nélkül dolgozni. A reakcióhőmérséklet körülbelül 0 °C és 250 °C között, előnyösen 80 °C és 220 °C között lehet. Eljárhatunk oly módon is, hogy a (III) általános képletű kiindulási anyagot nem különítjük el, hanem in situ, magában a reakcióelegyben állítjuk elő. így például kiindulhatunk valamely, egyébként a (III) általános képletnek megfelelő, de mindkét E helyén aminocsoportot tartalmazó vegyületből, ezt azután diazotáljuk és elfőzzük; el nem különített közbenső termékként ennek során egy egyébként a (III) általános képletnek megfelelő, de mindkét E helyén hidroxilcsoportot tartalmazó difenol keletkezik, amelyet azután savas oldatban történő melegítéssel dehidratizálunk. Eljárhatunk továbbá oly módon is, hogy pirokatechint valamely 5 p-hidroxifenil-zsírsavval melegítünk, amikoris közbenső termékként feltehetőleg a fentebb említett difenol vagy pedig egy (V) általános képletű, a G csoportok egyikének helyén hidroxilcsoportot tartalmazó vegyület keletkezik. 10 Előállíthatók továbbá az (I) általános képletű vegyületek oly módon is, hogy valamely (V) általános képletű diazónium- vagy hidroxil-vegyületek — ahol G, Y, R1 és R 2 jelentése megegyezik a fenti meghatározás szerintivel — melegítünk, amikoris nitrogén-fejlődése 15 közben az öttagú gyűrű bezáródik. Előnyösen oly módon járunk el, hogy a diazóniumsó előállítása során kapott savas, például sósavas vagy kénsavas oldatot 80—150 °C hőmérsékletre melegítjük. A G helyettesítők egyike helyén hidroxilcsoportot tartalmazó (V) ál-20 talános képletű hidroxilvegyület közbenső termékként is szerepelhet valamely 4-R3 -pirokatechinnek valamely p-hidroxi-fenil-zsírsavval (ahol R3 és Y jelentése a fentivel egyező) történő reagáltatása, például pirokatechin 2-(p-hidroxi-fenil)-propionsavval való reagáltatása so-25 rán. A fent ismertetett módokon kapott (I) általános képletű termékben adott esetben az R1 és/vagy R 3 helyettesítők valamelyikét vagy mindkettőt valamely más, a fenti meghatározásnak megfelelő R1 és/vagy R 3 helyet-30 tesítővé alakíthatjuk át. Különösen oly módon járhatunk el, hogy valamely R1 helyettesítőt például a kapott vegyület szolvolizáló, termolizáló, észterező, átészterező, amidáló, dehidratizáló, acetálozó, acilező, redukáló, oxidáló vagy só-35 képző szerrel való kezelése útján valamely más R1 helyettesítővé alakítunk. Az (I) általános képletű, R1 helyén —COOH csoportot tartalmazó karbonsavak funkcionális származékai, valamint az (I) általános képletű, R1 helyén —CH 2 OH 40 csoportot tartalmazó alkoholok funkcionális származékai, különösen az említett vegyületek észterei (amelyekben R1 —COOAlkil vagy —CH 2 0— CO—CH3 csoportot, különösen az A, illetőleg Ac fenti meghatározásának megfelelő —COOA, illetőleg —CH2OAc 45 csoportot képvisel) az irodalomból ismert módszerekkel a megfelelő szabad savakká, illetőleg szabad alkoholokká szolvolizálhatók (elsősorban hidrolizálhatók, illetőleg termolizálhatók). A hidrolízis savas vagy alkalikus közegben, körülbelül - 20 °C és 200 °C közötti, 50 előnyösen a szobahőmérséklet és az alkalmazott oldószer forráspontja közötti hőmérsékleten folytatható le. Savas katalizátorként például sósav, kénsav, foszforsav vagy bróm-hidrogénsav, bázisos katalizátorként például nátrium-hidroxid-, kálium-hidroxid-, kalcium-hidroxid, 55 nátrium-karbonát vagy kalcium-karbonát alkalmazható. Oldószerként előnyösen vizet, rövidszénláncú alkoholokat, étereket, mint tetrahidrofuránt vagy dioxánt, amidokat, mint dimetil-formamidot, szulfonokat, mint tetrametilén-szulfont, vagy pedig az említett oldószerek 60 elegyeit, különösen víztartalmú elegyeit használhatjuk. Az elszappanosítás céljából az észtereket előnyösen körülbelül 20—80 °C hőmérsékleten, 1—48 óra hosszat kálium-karbonáttal kezelhetjük, metanolban, etanolban vagy izopropanolban. Ha savas elszappanosítással 65 dolgozunk, akkor ecetsav is használható oldószerként. 10
