166424. lajstromszámú szabadalom • Eljárás szérum-tiroxin mérésére
MAGYAR NÉPKÖZTÁRSASÁG ORSZÁGOS TALÁLMÁNYI HIVATAL SZABADALMI LEÍRÁS Bejelentés napja: 1971. VI. 22. Amerikai Egyesült Államok-beli elsőbbsége: 1970. VI, 29. (51 005) Közzététel napja: 1974. VIII. 28. Megjelent: 1976. V. 31. (11-65) 166424 Nemzetközi osztályozás: G 01 n 31/06, 33/16 Feltalálók: Gross Jack prof. vegyész, Gordon Amirav prof. vegyész, Jeruzsálem, Izrael, Schick Lloyd Alan tud. kutató, vegyész, Elkhart/Indiana, Amerikai Egyesült Államok Tulajdonos: Yissum Research Development Company of the Hebrew University of Jerusalem, Jeruzsálem, Izrael Eljárás szérum-tiroxin mérésére i A pajzsmirigy az alapanyagcsere sebességére kifejtett hatása következtében rendkívül fontos szerepet játszik az emberi és állati szervezetekben. Ezt a hatást a tiroxin szabályozza, amely idegi vagy hormonális ingerek hatására szabadul fel. A tiroxin a keringési rendszerbe jut, és közvetlenül a sejtekre hat, vagy közvetve, egyéb hormonrendszereken keresztül fejti ki hatását. A pajzsmirigy rendellenes működése igen elterjedt betegség. A pajzsmirigy-elégtelenség esetén a szervezetben a pajzsmirigy működése csökken, amely pl. cretinismusban vagy myxoedemaban nyilvánul meg. A pajzsmirigytúltengés a pajzsmirigy-működés kóros fokozódása; ilyen állapotban a beteg ideges, érverése túl szapora, és néha golyva lép fel. Amint azt már 1895-ben kimutatták, a pajzsmirigyelégtelenség csökkent anyagcserével jár. A pajzsmirigy-aktivitás meghatározása céljából különféle szervrendszerekben vizsgálták az alapanyagcsere sebességét. Ezek a vizsgálatok azonban nem adtak megbízható eredményeket, ezért a kutatás közvetlenebb és pontosabb vizsgálati módszerek kifejlesztésére irányult. A jódot a pajzsmirigy-kivonatban már 1896-ban felfedezték, azonban a vér jódszintje és a pajzsmirigy-működés közötti összefüggést 1933-ig még nem ismerték fel egyértelműen. Az utóbbi felismerés alapján a pajzsmirigy-működés meghatározására a fehérjékhez kötött jód mérését használták, és 1955-ig a fehérjéhez kötött jód kimutatását alapvizsgálatként alkalmazták a pajzsmirigy-működés meghatározásában. Csakhamar nyilvánvalóvá vált, hogy az utóbbi meghatározási módszer pontosságát és ered-10 15 20 25 30 menyét nagymértékben befolyásolja a beteg által elfogyasztott egyéb jódtartalmú anyagok mennyisége és minősége. A későbbiekben kidolgozott, butanollal extrahálható jódtartalmon alapuló meghatározás a szérum jódtartalma és a klinikai észlelések között a korábbi vizsgálatoknál megbízhatóbb összefüggést adott, azonban az eljárás a korábbi módszerekhez hasonlóan a szérum-tiroxinra (T—4-re) nem volt specifikus. AT—4 elemzésben 1959-ben igen jelentős haladás következett be, amikor Galton és munkatársai [Biochem. J. 72, 310 (1959)] a vérszérum fehérjéiből hidrolízissel T—4-et szabadítottak fel, és azt gyantaoszlopon végzett kromatografálással elválasztották az egyéb jódtartalmú vegyületektől. A fent ismertetett oszlopkromatográfiás eljárást később Pileggi és munkatársai [J. Clin. Endocr. Met. 21, Mil (1961)] klinikailag alkalmazható módszerré fejlesztették. 1964-ben Murphy és munkatársai [J. Clin. Endocr. Met. 24, 187 (1964)] új módszert dolgoztak ki a T—4 meghatározására, amely kompetitív fehérjemegkötésen és izotóp-hígításon alapul. A meghatározás első lépésében a T—4-et alkohollal kivonják a vérszérumból, majd centrifugálással elkülönítik, végül szárítják. Annak ellenére, hogy a vizsgálat igen nagymértékben specifikus, hátránya, hogy a T—4 csak kb. 80%-ban vonható ki a vérszérumból. A 3 471 553 sz. USA-beli szabadalmi leírás újabb oszlopkromatográfiás T—4 elemzési módszert ismertet, amelyben lúgos — kb. 12 pH-értékű — anioncserélő gyantát használnak fel. A gyantán a tiroxin disszociáció 166424 1
