165939. lajstromszámú szabadalom • Eljárás a gépjárművezetők elfáradását okozó specifikus tényezők dinamikus, közelítő mérésére
7 165939 8 változás (pl. forgalmi akadály miatt létrejött lassú Szabadalmi igénypontok: menetoszlopban) ennek fárasztó hatását is célszerű figyelembevenni. 1- Eljárás a gépjárművezetők elfáradását okozó specifikus tényezők dinamikus közelítő mérésére, Az eljárás lényege tehát, hogy az utazás 5 azzal jellemezve, hogy a gépjárművezető által folyamán folyamatosan, vagy diszkrét idő- vezetett gépjárművön az utazás folyamán folyaközönként egyidőben mérjük a gépjármű sebes- matosan vagy diszkrét időközönként egyidejűleg ^ ségét, gyorsulását és kormányozott kerekeinek mérjük a gépjármű sebességét, gyorsulását és állásszögét, és a mért értékeket résztarto- kormányozott kerekeinek állásszögét, majd ezen mányokhoz rendelt diszkrét értékeknek megfelel- 10 mért értékekből számítjuk a gépjárművezető tétjük, tehát a diszkrét értékhez közeli mért fáradtságára jellemző értéket oly módon, hogy a értéket a diszkrét értékkel egyenlőnek vesszük. mért értékeket előre meghatározott résztartományokhoz rendelt értékeknek megfeleltetjük és Az így kapott értékekből az azonos idő- az így kapott értékekből az azonos időponthoz ponthoz tartozó értékek Descartes-szorzat sza- 15 tartozó értékek Descartes-szorzat szabályai szerint bályai szerint történő összerendelésével szám- történő összerendelésével számhármasokat kéhármasokat képezünk, megszámláljuk, hogy a pezünk, az így kapott egyes számhármasokhoz vizsgált utazás során az egyes számhármasok tapasztalati úton kapott adatokból előre kihányszor fordulnak elő. Az egyes számhár- számított, a fárasztó hatással arányos súlyozó másokhoz tapasztalati adatokból számított fá- 20 tényezőket rendelünk hozzá, az így nyert -a rasztóhatással arányos súlyozó tényezőt rendelünk résztevékenység fárasztó hatására jellemző számhozzá, így megkapjuk a számhármassal jellemzett hármasonként előálló mérőszámokat összegezzük, résztevékenység fárasztó hatásának mérőszámát. 2. Az 1. igénypont szerinti eljárás foganatosítási Ezeket a mérőszámokat a bekövetkezések száma módja, azzal jellemezve, hogy az utazás folyamán szerint összegezzük így a fáradtságra jellemző 25 mérjük a meteorológiai és megvilágítási viszoszámértéket kapunk. nyokat, a mért értékeknek azok elfáradást befolyásoló hatására jellemző, tapasztalati úton A súlyozó tényezőket tapasztalati úton meg- meghatározott korrekciós tényezőket feleltetünk határozott, körülményektől -forgalmi viszonyok, meg, és a korrekciós tényezőkkel az utazás megvilágítás, meteorológiai viszonyok stb. — függő 30 megfelelő szakaszához tartozó számhármasok korrekciós tényezővel módosíthatjuk. súlyozó tényezőit módosítjuk. 2 rajz A kiadásért felel: a Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó igazgatója 4 766006 - Zrínyi Nyomda