165557. lajstromszámú szabadalom • Kapcsolási elrendezés vezérlőjel keltetésére diverziti vevőberendezések részére

165557 3 4 nél a vezérlőjel hatására a megfelelő vevőkészülék kiválasztása a legkisebb zaj feszültséggel, logaritmikus erősítő alkalmazása nélkül lehetséges. A találmány szerinti feladatot úgy oldjuk meg, hogy a zajfeszültségeket olyan párhuzamos kapcsolásra adjuk, amelynek egyik ága egymással sorbakötött szabályozható csillapítótagból, erősítőből, valamint egyenirányítóból áll, míg a másik ág egymással sorbakapcsolt — további — csillapítótagból, erősítőből, valamint egyenirányítóból van kialakítva. Az első ágban levő erősítő kimenőfeszültségét az első ágban levő csillapítótaggal párhuzamosan kapcsolt szabályozó feszültség erősítőre adjuk, amelynek szabályozó feszültsége az első ágban levő csillapítótagot oly módon szabályozza, hogy az első ágban levő erősítő kimenő feszültsége mindig konstans. A szabályozó feszültségerősítő szabályozó feszültségével a második ágban levő csillapítótag párhuzamosan van kapcsolva és ezáltal a második ágban levő erősítő kimenő feszültsége szabályozható. Ezáltal az erősítőknek — az egyenirányítók által egyenirányítóit kimenőfeszültségeinek — feszültség különbsége kizárólag az erősítők bemenő feszültségeinek viszonyaitól függ. Az egyenirányítókkal Schmitt-trigger van összekötve, amely a feszültségkülönbséget érzékeli. A Schmitt-trigger kimenetén megjelenő feszültséglépcső tulajdonképpen egy előre beállított zajkülönbség értékének megfelelő vezérlőjelet valósít meg. A szabályozható csillapítótagok úgy vannak kialakítva, hogy a Schmitt-triggerre adott feszültségkülönbség a Schmitt-trigger átkapcsolási pontjai között arányos a zajfeszültségek különbségével. Nagyobb zajkülönbségeknél a vevők közötti 'eszültségkülönbséget feszültségosztóval osztjuk le. Ennél a kapcsolási elrendezésnél igen előnyös, hogy a Schmitt-triggert olyan feszültséggel vezéreljük, amely a bemenőfeszültségek különbségével arányos és amely az egyik bemenőfeszültséggel van osztva. Ez a feszültség nem a bemenőfeszültség abszolút nagyságától, hanem csak a bemenőfeszültségek viszonyától függ, úgyhogy nincs szükség logaritmikus erősítőre. A két erősítőtag folytonos összehasonlítása nem okoz nehézséget, mivel nagy negatív visszacsatolású erősítők alkalmazhatók. A találmány példakénti kiviteli alakját részletesebben a rajz alapján ismertetjük. A rajzon az 1. ábra a találmány iszerinti kapcsolási elrendezés blokkvázlatát szemlélteti, a 2. ábra a kapcsolási elrendezés szint-diagramja. Amint az 1. ábrán látható, a zajfeszültségeket két zajfeszültség érzékelőre adjuk. Ezek mindegyike egy-egy szabályozható Di, D2 csillapítótagot, szabályozható sávú Vi és V2 erősítőket, és egy-egy Gi, G2 egyenirányítót tartalmaznak. A Di és D2 csillapítótagok T-kapcsolások.;

A keresztágak szilíciumdiódákat tartalmaznak, amelyeknek különálló ellenállásuk előtét ellenállásokon át egyenárammal szabályozható. A Di és D2 csillapítótagokhoz csatlakoztatott tranzisztoros Vi és V2 erősítők integrált kapcsolású tranzisztoros erősítők sörös; kapcsolásából állnak, és az erősítők között mindig sávszűrő van kapcsolva, a zajfeszültségek határolása érdekében. ' • ' . A Gi és G2 egyenirányítók feszültségkétszerező kapcsolásúak. Az egyenirányító diódák egymáshoz képest ellenkező polaritással vannak elrendezve és egymással sorba vannak kapcsolva. A Gi és G2 egyenirányítók együttesen kétpólust alkotnak. Ezen kétpólusnak egyik sarka csillapító kapcsolón át ST-Schmitt-trigger útján, a másik sarka pedig előfeszültség tápforrás sarkához csatlakozik. A Vi erősítő kimenőfeszültségét V# szabályozó feszültségerősítővel erősítjük, egyenirányítjuk, ;majd impedancia transzformátor fokozaton át kapott egyenáramú feszültség alakjában mindkét T kapcsolásként kialakított Di és D2 csillapítótagok keresztágára kapcsoljuk. A találmány szerinti kapcsolási elrendezés működésének módját a 2. ábra szemlélteti. Azonos nagyságú Uei, ill. Ue2 bemenőfeszültségnél a V2 erősítőt úgy állítjuk be, hogy az UD bemenőfeszültségkülönbség értéke nulla legyen (a). Ha az Uei bemenőfeszültség konstans marad, akkor a V2 erősítő Ua2 kimenő feszültsége arányos az Ue2 bemenő feszültséggel. Ha Ue2 > Uei, akkor Ua2 > Uai, és az UD feszültségkülönbség arányos; Ue2

— Uei —=• viszonnyal. Uei Ar. UD feszültségkülönbség polaritása választható. Ua2 > Uai esetben ennek pozitívnak kell lennie (kb. Uei Ue2 < Uei konstans bemenő feszültsége esetén Ua2 < Uat. Az UD feszültségkülönbség megintcsak arányos Ue2

— Uei : viszonnyal. Ue, Mivel ez esetben Ua2 < Uaj, az UD feszültségkülönbség polaritása negatív (c). Legyen most az Ue2 bemenő feszültség konstans. Az Uei bemenőfeszültség változik, és ily módon az Uai kimenőfeszültség konstans marad, mivel az U# szabályozó feszültség csillapítja a Df

csillapító tagot. Egyidejűleg az U# szabályozófeszültség a D2 csillapítótag csillapítását is magával vezérli és ezzel változtatja az Ua2 kimenőfeszültséget. Ha Uei > Ue2, akkor az U# szabályozófeszültség és ezzel Di, ill. D2 csillapítótagok csillapítása is nagyobb lesz. Az Uai kimenőfeszültség konstans marad és az Ue2 kimenőfeszültség csökken. Mivel Ua2 < Uai, az 10 15 20 25 30 35 40 45 50 55 60 2