165275. lajstromszámú szabadalom • Csatlakozó szerelvény egynél több ármakör csatlakoztatására

3 165275 4 megbízható, nincs mód meghibásodott fészkek cseréjére, nincs mód az áramköröknek közvetlenül a sorozatkapocs testén való jelölésére, nincs mód az átkötésre stb. Az olyan megoldásoknál, melyeknél a fészkek egyidejűleg cserélhetők, a helyigény csökkentése és a könnyebb szerelhetőség érdekében lemondtak arról, hogy a fészkeket mindkét oldalról szigetelőfal zárja le, így a kuszóutakat még a szerelésnél alkalmazott tengelyirányú szorítás sem szünteti meg teljesen. Az elengedhetetlenül szükséges tengelyirányú szorítás járulékos szerelvényeket és bonyolultabb szerelést igényel, a kuszóutak pedig bizonyos méretnövekedést okoznak. A kuszóutak belső megnövelését a külső méretek arányos növekedésének elkerülésével egyes megoldásoknál belső bordák kialakítása útján oldják meg, ami a technológiai bonyolultságot növeli, amellett a befoglaló méretek növekedését csak részben tudja kiküszöbölni. Az egyedi szerelés általánosan alkalmazott módja, hogy a teljes sorozatkapocs hordozására rendelt lapra — az n számtól függően egy vagy több — tartósínt rendeznek el, melyen n reteszelő pozíció van kialakítva, s a csatlakozó elemeket magában foglaló hasábalaku egyedi szigetelőtesteket rugalmas oldható reteszeléssel erősítik fel a tartósín egy-egy pozíciójában olymódon, hogy a hasáb hossztengelye merőleges a tartósín tengelyére, s a tartósín lapjában mindegyik reteszelő pozícióban a tartósín felerősítő csavarjai részére furat(ok) van(nak) kialakítva. Az ismert megoldásoknál alkalmazott tartósinek keresztmetszete rendszerint bonyolultabb síkidom, a rugalmas reteszelőelem pedig rendszerint a hasábalaku szigetelőtestben van kialakítva. A megoldások egy részénél a felerősítő reteszrugó és a szigetelőtestben elrendezett áramköri érintkező közötti kielégítő távolság biztosítása érdekében ismét csak meg kellett növelni a szigetelőtestek eredő magasságát. Más megoldásoknál a retesz-szerkezetet a hasábalaku szigetelőtest aljában — kiállóan — úgy alakították ki, hogy az gyakorlatilag teljesen bemerül a tartósínbe, így a szigetelőtest kiálló magasságát ez nem növeli, a megbízható működés érdekében azonban a bemerülő méret a tartósín magassági méretének megnövelését igényelte, amellett e megoldásoknál — melyeknél a tartósín egyik szárába ferde helyzetben való beakasztás után a szigetelőtest vízszintes helyzetbe való beforgatásával hozzák létre a tartósín két szembenfekvő szárába való rögzítést — a beforgatás (un. klipszelés) és a kiforgatás alapjában véve egyező eredő munkát igényel, s a kioldás elleni védettséget mindössze azzal lehet kismértékben növelni, hogy a beforgatás és a kiforgatás terelőpályájának ive eltérő, így a kiforgatásnál egyező munka megnövelt erőigény mellett végezhető csak. Végeredményben ezért a bereteszelt szigetelőtest kioldása ellen a védelem nem kielégítő, így megtörténhet — ha az árambevezető beszorítása kielégítően megbízható, hogy a megengedhető húzóerő nem okozhatja az áramvezetőnek az érintkezők közül való kimozdulását, viszont ugyanez a húzóerő — különösen, ha iránya nem teljesen párhuzamos a szigetelőtestnek a tartósín tengelyére merőleges hossztengelyével — esetleg kiemelheti a szigetelőtestet a reteszelésből. Ezt a lehetőséget a kiemeléshez szükséges húzóerőt elegendően nagy mértékre választva küszöbölik ki az ismert megoldásoknál, ez viszont azt jelenti, hogy a szükséges kiemelésekhez is nagyobb erőt kell a kezelőnek kifejteni, ami a szoros elrendezés mellett körülményes és nehézkes, sok meghibásodást (pl. törést) okozott. Célunk olyan sorozatkapocs kialakítása volt, mely alkalmas arra, hogy kielégítse a bevezetőben felsorolt 5 valamennyi követelményt, amelynél természetesen a szerkezet bonyolultsági fokának csökkentése és a költségcsökkentés követelménye ä szolgáltatások mértékéhez viszonyítva teljesíthető csak. A találmány alapja az a felismerés, hogy a teljesen szerszámigénymentes szerelés követelménye általában* az üres szereléskor — lényegében a szigetelőtestek behelyezésekor — lép fel, egyes I fészkeknek a rögzített helyzetből való kiemelése rendszerint már üzemi viszonyok között szükséges, ami kényes és ilyenkor általában az áramvezetőket is el kell távolítani; ehhez valamilyen — bármennyire primitív — oldóeszköz alkalmazása szükséges. Ezért a rögzítés megbízhatóságát az erőigény csökkentése mellett az-2Q által lehet megnövelni, hogy csak a behelyezés kapcsán támasztjuk a szerszám nélküli szerelés igényét, a kivételhez viszont teljesen primitív oldóeszköz igényét engedjük meg. Ilyen feltétel mellett ugyanis teljesen kizárhatjuk az önoldás lehetőségét. Felismerje tük továbbá, hogy ilyen feltételből kiindulva mind működési, mind gyártástechnológiai szempontból kedvezőbb, ha a rugalmas reteszelemeket nem a szigetelőtestben alakítjuk ki, hanem pozíciónként a tartósínben, melynek keresztmetszete így sokkal egy-3Q szerübben (U-szelvényként) választható, mégppedig az U-szárak minimális magassága mellett, míg a szigetelőtestek alján mindössze két lábat szükséges kialakítani egy-egy átmenő nyílással, mely lábak az U-szárakat közrefogják, s melyekbe a rugalmas reteszig elemnek az U-szárból kiálló végei kétoldalt benyúlnak. Ha az egyik lábban az átmenő nyílást egymásra merőleges, egymást metsző két lapos szelvény alkotja, akkor a reteszelem síkjára merőleges síkú nyílásba tetszőleges vékony lap (pl. csavarhúzó vége, vékony 40 pertinax lemezcsonk stb.) betolható, mely minimális erővel oldja az egyébként helytálló reteszt. A rögzítő szerkezet ilyen kialakítása mellett optimálisan illeszthető a megoldás eltérő teljesítmény kategóriákhoz. Figyelembevéve, hogy a teljesítmény mértéke mind a 4c fészek osztásméreteire, mind az erőigénybevételre kihat, az egy pozícióban, egy retesszel rögzített szigetelőtestet — mint zárt házat — egyező külső befoglaló mérettel kis teljesítményekhez két fészekkel, nagy teljesítményekhez egy fészekkel alakítjuk 5Q

ki. Közepes teljesítményekhez ugyanakkor a házat két pozíciónak megfelelő külső befoglaló mérettel, három fészekkel alakítjuk ki (két retesszel rögzítjük), így tehát a tartósín pozíciói egységesek, de az áramköri osztásméret teljesítményfüggőén a pozíció 55 méretével egyező, vagy annak 2/3-a, illetve fele. A zárt házkénti kialakítás ugyanakkor lényeges eltérést jelent az ismert megoldások zöméhez képest. A feszekméret csökkentése és különösen a szerelési nehézségek csökkentése érdekében a korszerű soro-50 zatkapcsok zöménél a fészkeket féloldalasan nyitottan illesztik egymáshoz, ami felveti a kúszóút problémáját és megnöveli a magassági igényt. A magasság megnövelése részben csökkenthető bordákkal, melyek a kuszóutat több síkban terelik, s ez azonban a 65 technológiai bonyolultságot növeli és bizonyos magasságnövekedés így is keletkezik.^ A zártházas kialakítás a mi megoldásunknál a kúszóút megszüntetése révén