165174. lajstromszámú szabadalom • Eljárás fúrt kutakkal harántolt rétegek megnyitására, kezelésére

1§5174 3 latokat akadályozzák, illetve a szerszámok beépítése során műszaki baleseteket okozhatnak. A golyós perforálásnak egy fejlettebb változata, amikor a béléspsöyön átlőtt lövedékek is tartalmaznak robbanótöltetet (torpedó) és amelyeket a perforálás indításához képest késleltetve iniciálnak. A lövedékek által feltárt csatornákat ezzel tovább bővítik. A hatékonyabb megnyitás előnyei mellett hátrányai, hogy kezelése veszélyes és részleges behatolás esetén roncsolja a béléscsövet. Nálunk ez a megnyitási módszer nem nagyon terjedt el. Elterjedtebb rétegnyitási módszer viszont a szúrólángos, úgynevezett „jet" perforálás, amely sok előnnyel rendelkezik az előzőekkel szemben. Behatolási mélysége pl. 40—50%-kal nagyobb a golyós perforálásnál, kezelése egyszerűbb. Hátránya viszont, hogy bár a golyós perforator lövedéke rétegbehatoláskor az útjába eső kőzetszemcséket betömöríti az általa képzett csatorna falába, és ezzel lerontja a környezet áteresztőképességét, de nem szünteti meg, addig a jet perforálásnál a nagy hőhatás miatt a kőzet megolvad, és a perforálással előállított csatorna felülete esetleg összefüggő, át nem eresztő bevonatot kaphat. Az eddig felsorolt módszerekről egyöntetűen megállapíthatjuk, hogy a mélykút által harántolt lyukszelvény felületéhez képest csak kis felülethányadot nyitnak meg. Továbbá kicsi a behatolásuk mélysége, ezért, ha a megnyitásra kijelölt tárolóréteg repedéseket tartalmazó részei kívül esnek a golyós, illetve jet perforátorok behatolási mélységén, akkor a perforálás eredménytelen lesz. Ezeken a hátrányokon az sem változtat sokat, ha a golyós, illetve jet perforátorokat füzérbe kötve egyidejűleg nagy számban alkalmazzuk. Ez a megoldás azonban még további problémákat jelenthet akkor, ha a füzérbe kötött perforátorok között valamelyik előre robban, ezért a többi perforator beállított helyzetéből még robbanás előtt jelentősen kimozdul és így a perforációk irányítottsága teljesen megváltozik. A előzőeknél jóval előnyösebb rétegnyitási módszer az úgynevezett „eróziós perforálás", amely hordozófolyadékban elkevert, meghatározott granulométeres méretű és mennyiségű homokkal történik úgy, hogy nagy teljesítményű aggregátok szivattyúi és nagy kopásállóságú fúvókákkal felszerelt perforátortestben végződő, a perforáció helyéig beénített termelőcső segítségével a folyadék-homok keveréket megfelelő ütemben cirkuláltatok. A fúvókákon keresztül a keverék a besajtolási sebességhez képest nagymértékben felgyorsul és a nagy sebességű sugár a művelet időtartamától és a sebességtől függően megfelelő mélységű és szelvényű járatot kopta't ki. E módszer alkalmazásának rendkívül nagy előnye, hogy a járatokból kikerülő közetszemcséket nem tömöríti be a járat falába, hanem onnan kihordja. További előnye még, hogy esetleg m-es hosszúságú és az edzőknél nagyobb szelvényű járatokat lehet kialakítani, Irányított és speciális 4 megnyitási feladatok elvégzésére is alkalmas. Kezelése vonatkozásában a robbanótöltetű módszereknél biztonságosabb. Hátránya, hogy a kábel kútba engedése helyett (amely egyszerű, 5 gyors művelet és csörlőkkel végrehajtható) termelőcső-beépítést, valamint nagy teljesítményű, nagy nyomású aggregátorok használatát igényli. A rétegnyitási műveletek lefolytatása lényegesen hosszabb időt igényel, homokkiülepedés esetén 10 kúttalptisztítás is növeli a műveletek számát, illetve költségeit. Az előzőknél tehát hatékonyabb, de egyben költségesebb eljárás is. A bemutatott rétegnyitási műveletek azonban az esetek jó részénél nem elegendők ahhoz, hogy 15 a szükséges mértékű rétegnyitást, illetve beáramlás! felületeket, valamint beáramlási feltételeket teremtsünk, vagy azért, mert a feltárandó rétegek áteresztőképessége eredendően nagyon kicsi és az áramlási nyomásveszteségek csökkentése 30 érdekében még az előzőnél is hatékonyabb rétegnyitás válik szükségessé, vagy azért, mert a művelés során már kimerült telepnyomású tárolóknál a jó beáramlási feltételekhez szükséges nyomástartományokkal már nem rendelkezünk. Elő-25 fordulhat az is, hogy a tárolórétegek felépítése következtében a fenti módszerek hatékonysága nem elég ahhoz, hogy a kút által harántolt, esetleg leromlott áteresztőképességű, vagy kompakt zónán átjutva a mélykütat kapcsolatba hozzuk 30 az áramlástani szempontból jónak mondható tárolótérrel. Mindezen hátrányok csökkentését, megszüntetését szolgálhatják még az alábbi rétegkezelési módszerek, vagy az előbbiek és az alábbiakban 35 bemutatkozásra kerülő eljárások megfelelő kombinációi. A „rétegsavazás" legelterjedtebb változata a sósavoldatos savazás. Főként mészkő alapanyagú tárolókőzeteknél alkalmazzák cementálódott ho-40 mokkőrétegek mészkő kötőanyagának kioldására. A savazás eredményeképpen bővülnek a járatok, növekszik a pórustér, valamint a rétegszakasz áteresztőképessége és ezzel közvetlenül javulnak a beáramlás feltételei, illetve csökkennek 45 az áramlási ellenállások. Ennek a műveletnek többféle változata ismert, mint pl. a termikus savazás, késleltetett savazás stb. Hátránya, hogy mint önálló rétegnyitási módszer nem alkalmazható és a szerelvényeket — 50 különösen a termikus változatnál — védeni kell a korróziótól, például inhibitorok bekeverésével, vagy más módon. Mint hatékony rétegkezelési módszer, széles körben elterjedt még a „hidraulikus rétegrepesz-55 tés" is, amely mint önálló rétegnyitási módszer szintén nem alkalmazható. Lényege abban rejlik, hogy már megnyitott, vagy egyébként nyitott kútkiképzés esetén (repedezett mészkőtárolóknál gyakran előfordul) a nem kielégítő áteresztőké-60 pességű rétegszakaszba befogadóképességét meghaladó ütemben repesztőfolyadékot sajtolunk. Ez azt eredményezi, hogy a folyadékbelépés helyén jelentősen nő a rétegre nehezedő hidraulikus terhelés. Amennyiben a technikai felszere-65 léssel olyan terhelésig tudjuk fokozni a besajto-