164245. lajstromszámú szabadalom • Hűtőrendszer fűtőturbinákhoz
3 164245 4 juk és ezzel a fűtési igényt mesterségesen az erőmű teljes terhelhetőségének megfelelő értékre állítjuk be. A segédhűtőkör egyébként alapvetően kétféle megoldásban valósulihat meg. Az egyik megoldás szerint a segédhűtőkör a találmány értelmében a fővízkörrel hőcserélőn át van csatolva és természetes vízforrást, valamint ennek vizét a segédhűtőkörön át keringtető szivattyút tartalmaz. Ez az az eset, amikor a fel nem használt hőmennyiségek a fogyasztók után vonjuk el. A másik alapvető megoldás értelmében a kondenzátor kombinált felületi- és keverőkondenzátorként van kialakítva, amelynek gőzoldala van szivattyút és száraz hűtőtornyot tartalmazó segédhűtőkörbe iktatva. Nyilvánvaló, hogy az utóbbi esetben lényegében az úgynevezett Heller-rendszerű légkondenzációról van szó, amelynek lényege, hogy száraz hűtőtorony keverőkondenzátorral van társítva. A hőcserélőn át csatolt segédhűtőkörbe természetes vízforrás helyett például nedves hűtőtornyot iktathatunk, amelynek vízveszteségét külső forrásból pótoljuk. Kombinált felületi- és keverőkondenzátor esetén viszont, ha a kondenzátor többfokozatú kondenzátorként van kialakítva, fokozatai a fűtővízkörben sorba, a segédhűtőkörben párhuzamosan kapcsolhatók. Olyan megoldás is lehetséges azonban, amelynél a kondenzátor fokozatai a segédhűtőkörben is sorba vannak kötve. Ilyen esetben a segédhűtőfeörben sorbakapcsolt fokozatok között a kondenzátum és a hűtővíz keverékének átfolyását biztosító szintkülönbség állhat fenn. Ha ilyen szintkülönbség létesítésére például a korlátozott helyviszonyok miatt nem lehetőség, a kondenzátum és a hűtővíz keverékét átemelő szivattyúval oldhatjuk a segédhűtőkörben sorbakapcsolt fokozatok közé, meg a keringtetés feladatát, amikoris a szivattyút iktatjuk. A találmányt részletesebben a rajz alapján isimertetjük, amelyen fűtőturbinákhoz való hűtőrendszert hagyományos és többféle találmány szerinti megoldásban tüntettük fel. A rajzon: Az 1. ábra fűtőturbina hagyományos fűtőrendszerét feltüntető kapcsolási vázlat. A 2—7. ábrákon a találmány szerinti hűtőrendszer különféle példakénti kiviteli alakjának kapcsolási vázlata látható. A rajzon azonos hivatkozási számok hasonló részleteket jelölnek. A rajzon úgynevezett fűtőerőműnek az a része látható, amely a fűtőerőmű 1 fűtőturbináját és a fűtőturbinával társított hűtőrendszert foglalja magában. Az 1 fűtőturbina 2 generátort hajt. Kiömlése 3 felületi kondenzátorhoz csatlakozik, amelyből a lecsapódott gőz kondenzátum alakjában a fűtőerőműnek a rajzon fel nem tüntetett tápvíztartójába, illetőleg kazánjába kerül vissza. A szállításról 7 szivattyú gondoskodik. A 3 felületi kondenzátum I fűtővízkör van átvezetve, amelybe 4 fogyasztó és 5 szivattyú van iktatva. Az 1. ábra alapján könnyen belátható, hogy az ilyen elrendezésű fűtőturbina csak akkor tud gazdaságosan üzemelni, ha a 4 fogyasztó elegendő hőt von el ahhoz, hogy a 3 kondenzátorban az 1 fűtőturbina teljes terhelésének megfelelő vagy ehhez közeleső nyomás álljon be. Ha a 4 fogyasztó fogyasztása kevés vagy teljesen megszűnik, az 5 szivattyú által szállított és a 3 kondenzátor vízoldalán fölmelegedett víz nem tud lehűlni, úgy hogy olyan hőfokon lép a 3 kondenzátorba, amelynél már semmi vagy csak nagyon kevés gőzt tud kondenzálni. Ilyen körülmények között az 1 fűtőturbina üzeme már nyilván nem gazdaságos. Ezzel szemben a 2. ábrán látható találmány szerinti megoldás esetén az I fűtővízkörrel 6 hőcserélőn át II hűtővízkör van csatolva, amelybe természetes 9 vízforrás van iktatva. A vízforrás például valamilyen nyílt víz, például tó vagy folyó lehet. Fűtési idényben az I fűtővízkörben viszonylag hideg víz kering, mert a 4 fogyasztó a 3 felületi kondenzátorban kondenzálódó gőzből felszabaduló és a fűtővíz által felvett meleget teljesen fölemészti. Meleg időben azonban a 4 fogyasztó hőigénye csökken és ekkor az I fűtővízkörben keringő víz hőmérséklete már nagyobb mint előbb, aminek következtében növekednék a 3 kondenzátorban uralkodó ellennyomás és ezzel csökkenne az 1 fűtőturbina hatásfoka. Ezt azonban a 6 hőcserélő megakadályozza. Ebben ugyanis a két I és II kör találkozik egymással és a fűtővíz melegét a II segédhűtőkörben keringő hűtővíz veszi át. A 3 felületi kondenzátorba tehát ismét hideg hűtővíz jut, a II segédhűtőkörbe jutó meleg viszont a 9 természetesen vízforrásban disszipálódik. Ez a folyamat a rendszer, illetőleg a természetes hűtővízforrás adataival meghatározott keretek között automatikusan megy végbe, mert a 6 hőcserélő úgy van méretezve, hogy a természetes 9 vízforrás feltételezett hőmérséklete mellett az I fűtővízkör melegét akkor is el tudja vonni, ha a 4 fogyasztó kikapcsolódik. Ha a 4 fogyasztó is igényel hőt, a 6 hőcserélő terhelése csökken és így bőven van kapacitás arra, hogy a fölös hőmennyiség a természetesen 9 vízforrásban disszipálódjék. A 2. ábra szerinti példakénti kiviteli alak alkalmazása különösen olyan esetben, célszerű, amikor a természetes 9 vízforrás ténylegesen rendelkezésre áll. Előfordulhat azonban, hogy ilyen vízforrás nem áll rendelkezésre, amint ez napjainkban a világméreteket öltő vízhiány következtében egyre gyakrabban fordul elő. Ilyenkor a 3. ábra szerinti példakénti kiviteli alakot alkalmazhatjuk, ahol a II segédhűtőkörbe a természetes 9 vízforrás helyett nedves 10 hűtőtorony van iktatva. A II hűtővízkörben fölmelegedett víz a nedves 10 hűtőtoronyban! önmagában ismert módon visszahűl. A visszahűtéshez alkalmazott víz természetesen párolog. A párolgás következtében beálló viszonylag csekély vízveszteséget a rajzon föl nem tüntetett külső forrásból pótolhatjuk. A hűtőrendszer egyébként ugyanúgy működik, mint az előbb. Ahol a vízzel való takarékosság annyira döntő 10 15 20 25 30 35 40 45 50 55 60 2
