162580. lajstromszámú szabadalom • Beégethető lakk villamos vezetőkön szigetelő, forrasztható bevonatok előállítására

162580 6 bonsavak és/vagy póliizocianátok mól-számát és F-i a polikarbonsavak és/vagy póliizocianátok funkcionalitás-számát képviseli — értéke 1,0 és 2,0 között, különösen előnyösen 1,3 és 1,7 között van. Az ilyenfajta vegyületek egy előnyös csoportját képezik az önmagukban ismert poliészterimidek, amelyek molekulájában adott esetben amid-kötéseket is tartalmazhatnak, a találmány szerinti felhasználhatóságuk feltétele azonban, hogy a fentebbi meghatározásnak megfelelően molekulájukban 5—12 súly% hidroxilcsoportot tartalmazzanak. Az ilyen hidroxilcsoport-tartalom nem volt szokásos az eddigi technikában hasonló célokra alkalmazott vegyületek esetében. Az a) komponensként felhasználásra kerülő vegyületek uretáncsoportokat is tartalmazhatnak molekulájukban. Ez tehát azt jelenti, hogy már az a) komponensként felhasználásra kerülő vegyületeket is e célra alkalmas hidroxilcsoport-tartalmú) vegyületek poliizocianátokkal való reagáltatása útján állítottuk elő, és ezeket az a) komponensként < felhasználásra kerülő vegyületeket azután a lakikoldatokban további poliizocianátoikkal elegyítjük, aminek folytán a bevont felületű elektromos vezető magasabb hőmérsékletre való hevítése során az oldatban levő poliizooianátok az a) komponens vegyületeinek még megmaradt hidroxdlcsoportjaival reagálnak térhálósodás közben a 'huzal felületén. Az a) komponens hidantoin-gyűrűt tartalmazó vegyületei sorában különösen előnyösek azok a nitrogéntartalmú polikortdenzátumok, amelyeket a bejelentő korábbi 1 814 497 sz. nyit vánosságra hozott német szabadalmi bejelentésének leírása, valamint jelen leírásunk 5. példája ismertet. Bi- vagy poldifunkciós izocianátként a találmány értelmében mindazok az ilyen jellegű vegyületek alkalmazhatók, amelyeket már az eddig ismert forrasztható huzal-lakkok előállítása során alkalmaztak. Ilyen fajta, a találmány szerinti eljárásban alkalmazható izocianátok, ill. tioizociamátok pl. a toluilén-dMzocianátok, a toluilén-dMzocianátokból és poliialkoholokból képezett adduktumok, a trimerizált toluilén-diizocianátok, az l,6~n4iexán-diizaeianát, N.N^bisz-(4-metil-3-izocianátOHfenil)-iuron, p,p'-dliizocianát-difenilimetán, izoforon^diizocianát, valamint ezek fenollal, aceteeetészterrel stb. képezett, 200 CC alatti hőmérsékleten izorianáttá visszaalakuló származékai. A találmlány szerinti eljárást közelebbről az alábbi példák szemléltetik. A példákban említett vizsgálati módszerek az alábbi módon -folytatandók le: 1. Tekercselésállóság előnyújtás esetén: egy huzaldarabot a megadott %-os arányú előzetes nyújtásinak vetünk alá, majd egy a vizsgálandó huzallal egyező átmérőjű tüskére tekercseljük fel. Ezután a szigetelt huzalt megvizsgáljuk, hogy a lakkréteg mutat-e repedéseket. Ha nem találhatók repedések, akkor a vizsgálat eredménye kiielégítő, ezt az ereedmények megadásánál „rd." (rendben) megjelöléssel adjuk meg. •r

> Ellenkező esetben a huzal „nincs rendben" (n. rd.). A Vizsgálat eredményeként azt az előnyújtási "o-ot adjuk meg, amelynél a huzal még nem mutat repedést a lákkrétégen. E vizsgálati módszer részletes feltételeit a DIN 43 453 i" sz. német szabvány (5.il.2 szakasz, 1. lap) ismerteti, 2. Ceruza-keménység: egy simítólapátszerűen kihegyezett ceruzát kézben tartva, 60°-os szögben végig búzunk a kinyújtott szigetelt huzal •5 felületén. Ezt különböző keménységű ceruzákkal megismételjük. A megadott „ceruza-keménység" annak a ceruzáinak a szokásos skála szerinti keménysége, amely a lakkréteget még nem sérti fel. E vizsgálat kiviteli módját részletesen 20 a DIN

46 453 sz. német szabvány I(5.4J1.3 szakasz, 1. lap) ismerteti. 3. Ceruza-keménység a), etanollal vagy b) sztirollal 60 °C hőmérsékleten 30 percig tartó kezelés 25 után: a kísérletiét a 2. bekezdésben leírthoz hasonló módon végezzük, de a szigetelt vezetőhuzalt a vizsgálat előtt 30 percig 60 °C hőmérsékletű etanolban vagy sztirolban tartjuk. 4. Átütési szilárdság, V/^m: a szigetelt veze-3° tőhúzal egy darabját 125 mm hosszban egy másik ilyen vezetőhuzallal sodorjuk össze és e két •huzalt feszültség alá helyezzük; a feszültséget fokozatosan emeljük mindaddig, míg rövidzárlat nem következik be. A rövidzárltati feszültség 35 a lakkréteg átlagos vastagságával elosztva adja az átütési szilárdságot. E kísérlet kiviteli módját részletesen a DIN 46 453 sz. német szabvány (5.3,1 szakasz, 1. lap) ismerteti. 40 5. Ä tg = f(á) függvény töréspontja 1 kHz esetén, 0 °C-on mérve: egy kondenzátorként kiképezett szigetelt elektromos vezetőn mérjük a tangiá dielektromos veszteségtényezőnek a hőmérséklettől való függését, és töréspontként azt 45 a hőmérsékletet adjuk meg, amelynél a vezetőre felvitt lakkréteg villamos szigetelő tulajdonságát elveszti, amit a talált függőségi görbe két «zárának az érintői által képezett metszéspont jellemez. E vizsgálat kiviteli módját részletesen 50 a DIN 46 453 sz. német szabvány ;(iL2 szakasz, 2. lap) ismerteti. 6. Hőhatás 30 percig 160 °C hőmérsékleten (hőlökés a huzal egyszeres keresztmetszetén keresztül): a szigetelt huzalt egy a huzal átmérő-55 jével azonos átmérőjű tüskére tekercseljük, majd 30 percig egy I16O °C hőmérsékletű kemencében tartjuk, azután az 1. bekezdés szerint értékeljük a lakkréteg állapotát. A kísérlet kiviteli módját részletesen a DIN 46 453 sz. 60 német szabvány (5.2.1 szakasz, 1. lap) ismerteti. 7. Hőlökés 180 °C-on 30 percig: a kísérletet a 6. bekezdésben leírt módon folytatjuk le, csupán azzal az eltéréssel, hogy a kemencét 180 65 °C hőmérsékleten tartjuk. 3