162012. lajstromszámú szabadalom • Eljárás italok, főként borok derítésére és stabilizására alkalmas bentonit előállítására

162012 23 évf. 255—273 o. 1968.) Megállapította, hogy ugyanolyan típusú bentonitból más-más pH értékű bornál azonos stabilitás eléréséhez lényegesen eltérő mennyiség szükséges. Ugyanakkor egyes esetekben a kalcium-, nátrium- és hidro- 5 gén-bentonitok között nincs olyan jelentős stabilizálási különbség, ha a kezelt bor savasabb. A találmány kidolgozására irányuló kísérleteink során azt találtuk, hogy a bentonitok duz- iö zasztása, az ezzel 'bekövetkező montmorillonit lamellák dezagregálása szükséges, de nem elégséges követelmény a stabilizáló-képességhez. Azt találtuk, hogy a duzzasztással feltárt belső felületek töltése és a stabilizálókepesség között 15 szoros összefüggés van, s ezzel magyarázhatók Jakob, L. megállapításai. Azt találtuk, hogy ha a természetes kalciumbentonitot valamilyen elektrolittal, célszerűen nátrium sóval részlegesen duzzasztjá'k, majd az 20 így feltárt felületeket gyengén savas kezeléssel töltés-mentesítjük, igen jó derítő és stabilizáló képességű adszorpciós anyagot kapunk, amely nem rendelkezik az eddig használt anyagok hátrányaival. 25 Nem növeli ill. változtatja meg a bor hamutartalmát, jól szűrhető és viszonylag kevés az üledék térfogata, s ezzel a szűrési veszteség; a szokásosnál lényegesen kisebb mennyiség felhasználásával érhető el kedvező derítő és sta- 30 bilizáló hatás (20—40 g^hl). A találmány szerinti eljárással előállított adszorpciós anyag eleget tesz annak a szükséges követelménynek, hogy benne a montmorillonit lamellák oly mértékben dezagregálva vannak, 35 amely lehetővé teszi a belső aktív helyek hozzáférhetőségét, ugyanakkor a töltés csökkentés révén az aktív helyek fehérje adszorpciójára a legkedvezőbb lehetőséget biztosítja. 40 A találmány szerinti eljárással ezt úgy érjük el, hogy a természetes kalcium-bentonitot rész* legesen duzzasztjuk valamilyen elektrolittal, célszerűen nátrium sóval, majd a lamellák dezagregálódása után enyhén savas kezeléssel a fe^ ÍQ lületi töltést csökkentjük oly mértékben, hogy az adszorpcióhoz szükséges dezagregálás fenntartásához maradjon az anyagban elektrolit, azaz nátrium ion, mimiellett a felületi töltés a fehérjék minél nagyobb adszorpcióját eredmé- 50 nyezze. A találmány szerinti eljárásnál a természetes alkáliföldfém-bentonitot legfeljebb 10%, célszerűen 3—5% elektrolittal duzzasztjuk, amellyel a lamellák dezagregálódását érjük el, azonban 85 az így kezelt bentonit nem lesz homokationos, tisztán alkáli-bentonit, hanem a felületen az alkáli kationok mellett tartalmaz alkálifém kationokat is. Az ily módon dezagregáit anyag nagy, duz- 60 zadóképességű és felületi töltésű. Ezért valamilyen szervetlen, vagy szerves savval az anyag pH-ját 5—7 közötti értékre állítjuk be, amikoris a felületi töltést csökkentjük úgy, hogy az így kialakított adszorpciós anyag az alkáliföldfém 65 ionokon és a hidrogén ionokon kívül tartalmazzon annyi alkáli iont, amely a dezagregálás fenntartásával a lecsökkentett töltésű felületek hozzáférhetőségét biztosítsa. A felületi töltés csökkentésére valamilyen jól disszociáló savat, célszerűen sósavat, foszforsavat, borkősavat használunk. Azt találtuk, hogy az így kezelt bentonit, amely alkálifém-alkáli-hidrogén vegyes bentonit, nem rendelkezik az eddig használt bentonitok hátrányos tulajdonságaival, igen jó derítő és stabilizáló anyag. Jobb a derítő és stabilizáló hatása, mint a kalcium-, nátrium- vagy hidrogén bentonitoknak, jól ülepszik, üledék térfogata jóval kisebb, mint az erősen duzzadó bentonitoké. A találmány szerinti eljárásnál azt találtuk, hogy a duzzasztáshoz használt elektrolit előnyösen valamilyen nátrium só; nátriumkarbonát, nátriumfoszfát, nátrium hexametafoszfát, vagy ezek keveréke. A találmány szerinti előállítási eljárást kivitelezhetjük minden olyan természetes alkáliföldfém bentonittal, amely legalább 10% nedvességet tartalmaz. Az elektrolitot célszerűen vizes oldat formájában keverjük össze a kalcium-bentonittal, adott esetben a duzzasztást hőközléssel is elősegíthetjük. A találmány szerinti eljárást az itt következő példákon kívánjuk bemutatni anélkül, hogy ezek korlátoznák a szabadalmi igényt. 1. példa: 10 g bányanedves alkáliföldfém bentonitot 20 ml vízben szuszpendálunk. majd állandó keverés közben kis részletekben hozzáadunk 5 ml vízben oldott 0,5 g nátrium-karbonátot. Az így kapott tixotrop rendszert vízfürdőn szárazra pároljuk, 100 ml vízzel 6 óra hosszat duzzadni hagyjuk, erős keveréssel finom szuszpenziót készítünk belőle, majd 0,1 n sósavoldat hozzáadásával 7-re állítjuk be a pH-ját. A savval kezelt szuszpenzió 5 ml-ét (0,5 g bentonitot) rázóhengerbe mért 1 liter egyszer fejtett dörgicsei rizlinghez adagoljuk és alaposan elkeverjük. Néhány perceri belül megindul a bentonit koagulálása és az ülepedés rendszerint 12 óra alatt befejeződik. A kezelés eredményeként a bor relatív zavarossága 550-ről 208-ra, az összes nitrogén mennyisége 273 mg/literről 258 mg/literre csökken, a titrálható sav mennyiségében és a hamutartalomban nincs mérhető változás. 2 példa: •200 ml SO °C hőmérsékletű vízben feloldunk 0,3 g nátrium-foszfátot és 0,2 g nátrium-hexameta-foszfátot, erős keverés közben kis részletekben hozzáadunk 10 g légszáraz őrölt alkáliföldfém bentonitot, majd 4 órás pihentetés után ismét alaposan felkeverjük a szuszpenziót és pH-ját híg borkősavoldattal 5-re állítjuk be. 2