161672. lajstromszámú szabadalom • Tűzálló készítmények

161672 8 0,075 mm-nél kisebb, és a tűzálló anyag legalább 25 súly%-ának szemcsemérete 0,05 mm-nél kisebb. Az öntőminta kialakítása során a sablonra pl. porlasztással vagy bemerítéssel további tűz^ állókészítmény-rétegeket viszünk fel. Az egyes rétegek közé előnyösen por alakú tűzálló anyagot, célszerűen durvaszemcsés por alakú tűzálló anyagot építünk be. A rétegek felvitelét addig folytatjuk, amíg megfelelő vastagságú öntőmintát liem kapunk. Az öntőmintákát úgy is előállíthatjuk, hogy a tűzálló készítményt sablon köré öntjük; ekkor a sablont öntőszekrényben rögzítjük, amelyet kívánt esetben a tűzálló szemcsék adhéziójának elősegítése érdekében rezgő mozgásban tarthatunk. A levegő eltávolítása céljából az öntött anyagot vákuumkezelésnek vetjük alá. Az öntött anyagot előnyösen olyan gázzal — — pl. ammóniával — kezelhetjük, amely a kötőanyaggal gélképződés közben reagál. Ezt a kezelést a rétegek felvitele során egy vagy több réteggel végezhetjük el, vagy magát a kész nyers öntőmintát vethetjük alá a kezelésnek. A nyers öntőmintát kiégetés előtt levegőáramban száríthatjuk, vagy közepes hőmérsékletre, pl. 150 c

C-ra melegíthetjük. Ha olyan elroncsolható sablont használunk fel, amely megfelelően alacsony hőmérsékleten olvad, a sablont olvadt állapotban távolítjuk el az öntőmintából. Ezt pl. úgy végezhetjük, hogy az öntőmintát pl. legalább 750 °C-ra, előnyösen 900—1000 °C-ra előhevítjük, majd kívánt esetben az öntőminta tulajdonságainak javítása céljából folytatjuk a hevítést. Eljárhatunk úgy is, hogy az öntőmintát atmoszferikusnál nagyobb, pl. 2—10 atmoszféra nyomáson gőzzel, előnyösen száraz gőzzel kezeljük. Az elroncsolható sablont úgy is eltávolíthatjuk, hogy a sablont megfelelő oldószerben, pl. triklóretilénben vagy perklóretilénben feloldjuk. Azt találtuk, hogy egyes alkalmazási területeken sok esetben az oldószeres kezelés önmagában is elegendő az öntőminta megfelelő megszilárdítására anélkül, hogy további kezelésre lenne szükség. Az öntőmintákat azonban rendszerint utókezelésnek vetjük alá. Az utókezelés során az öntőmintákat legalább 80 °C-ra, pl. 150—1500 °C-ra, előnyösen 800—1200 °C-ra hevítjük, és a megszilárduláshoz szükséges ideig, pl. 5—60 percig a megadott hőmérsékleten tartjuk. Az elroncsolható sablont vagy maradékait a hevítéssel lényegében teljes mértékben eltávolíthatjuk. Egyes esetekben előnyösnek bizonyult, ha az öntőminta kialakítása során egy vagy több tűzálló réteget hidrofób anyaggal, pl. oldószeres alkilszilikát-eleggyel, így etilszilikát alkoholos oldatával, vagy valamely szilán oldószerrel képezett elegyével, pl. alkil-alkoxiszilán alkoholos oldatával, így metil-trietoxiszilán izopropanolos oldatával kezelünk. Ez az el jár ás változat különösen előnyös akkor, ha a rétegeket levegőn szárítjuk, és az öntőmintákat gőzzel kezeljük. Azt találtuk, hogy a találmány szerinti tűzálló készítmények az eddig ismert hasonló anyagoknál stabilabbak és hosszabb ideig tárolhatók. Az egyes előnyös készítményekben jelenlevő oldószer hatására a sablonok jól nedvesíthetők, és így 5 a sablonok felülete az öntőminta belsejében pontosabban reprodukálható. Kívánt esetben a készítményeket habosíthatjuk, és így sejtszerkezetű, könnyű szilárd idomdarabokat állíthatunk elő. A készítmények enli nek megfelelően habosító és/vagy puffasztó anyagokat is tartalmazhatnak. Habosítószerként pl. különféle felületaktív anyagokat, pl. kationos, anionos és nem-ionos detergenseket, így az Aphrosol, Komet-Extrakt, Sthamex és Gloquat Í6 kereskedelmi nevű anyagokat használhatjuk fel. A fenti anyagok helyett vagy a fenti anyagokon kívül habosítószerként nagy mennyiségű fluort tartalmazó felületaktív anyagokat is felhasználhatunk. ** Puffasztószerként bármely ismert anyagot, pl. fluorozott szénhidrogén-propellenseket vagy egyéb illékony szerves anyagokat, továbbá szervetlen anyagokat, pl. kénhexafluoridot, széndioxidot, argont vagy nitrogént alkalmazhatunk. A puffasztószert magában a készítményben is fejleszthetjük. így pl. ha savas kötőanyagot használunk fel — ilyen pl. a komplex foszfát —, a készítményhez bázikus anyagot, pl. magnéziumkarbonátot adhatunk, amely a diszpergálószerben való elegyítés során a komplex foszfáttal reakcióba lép. Ha a diszpergálószer szerves folyadék, a széndioxid-fejlődéssel járó reakciót megfelelően szabályozhatjuk. A reagálatlan magnéziumkarbonát hevítés hatására tűzálló magnéziumoxiddá alakul. Ha a készítményeket bevonószerként alkalmazzuk, szokásos módszerekkel, pl. bemerítéssel, porlasztással vagy kenéssel vihetjük fel az alapanyagra. Az alapanyag előnyösen pl. fém lehet, azonban bármely egyéb anyagból készült, tetszés szerinti alakú alapanyagot is felhasználhatunk. A fenti műveletet előnyösen 50%-nál kisebb relatív nedvességtartalmú levegőben hajtjuk £5

végre. Ha a

tűzálló készítményt bemerítéssel visszük fel, előnyösen úgy járunk el, hogy az alapanyagot a készítménybe merítjük, majd lassan kiemeljük. Az oldószert előnyösen szárítással távolítjuk el, pl. úgy, hogy a bevont anyagot 5Q hevítjük és/vagy vákuumban szárítjuk. Az alacsony forráspontú oldószereket, pl. a metanolt könnyen eltávolíthatjuk úgy is, hogy a bevont tárgyat meleg levegővel kezeljük. Ha az eltávolítandó oldószer víz, a tárgyat általában legalább 55 100 °C-ra felfűtött szárítószekrényben szárítjuk. A komplex alumíniumfoszfát alumíniumfoszfáttá vagy alumíniumfoszfátot tartalmazó bevonattá történő alakítása céljából előnyösen úgy járunk el, hogy a levált bevonatot hevítjük. A 60 hevítést rendszerint az oldószer eltávolítása után, előnyösen legalább 10 percen át végezzük. A kialakult alumíniumfoszfát jellege több tényező között a hevítés hőmérsékletétől is függ, bár legalább 80 °C-os hőmérséklet elegendő ahhoz, 65 hogy alumíniumfoszfát-bevonat képződjön. A be-85 30 35