161438. lajstromszámú szabadalom • Eljárás benzimidazol-származékok előállítására

161438 klórbenzol vagy kloroform vagy az éterek, így dietiléter vagy dioxán vagy a megnevezett oldószerek elegyei. A reakcióhőmérsékleteket széles határokon belül változ­tathatjuk. Általában 0 C° és 80 C° közötti, előnyösen 10 C° és 50 C° közötti hőmérsékleten dolgozunk. 5 A találmány szerinti eljárás megvalósításakor a reagenseket előnyösen ekvimoláris mennyiségekben adagoljuk. Ettől a mennyiségtől ±20%-kal térhetünk el, anélkül, hogy a ki­termelésjelentősen csökkenne. A találmány szerinti hatóanyagok nemcsak a kiváló, \Q kereskedelemben kapható készítmények jó tulajdonságaival rendelkeznek, hanem ezenkívül lényeges előnyöket mutatnak. így elsősorban bevihetők a növényekbe sziszté­mikusan és az alkalmazás helyétől függetlenül kapunk fungitoxikus hatást. Külső alkalmazással a növények a )5 magvak felületén, a gyökereken vagy a talaj feletti növény­részeken át vehetik fel őket. Ezenkívül képesek arra, hogy lokoszisztémikusan fejtsenek ki hatást, azaz mélyen a növényi szövetben és így kiirtsák azokat a gombás kór­okozókat, amelyek már behatoltak a gazdanövény szövetébe. 20 Ezenkívül a találmány szerinti hatóanyagok a növényi meg­betegedések különböző gombás kórokozóival szemben, így pl. az almarozsda kórokozójával, Piriculariával és pelliculariá­val, a búzakőüszög kórokozójával és több fitopatogén, talajban élő gombával szemben jelentősen hatékonyabbak, 25 mint a kereskedelemben kapható ismert készítmények. A találmány szerinti hatóanyagok továbbá hatékonyak a penészgombákkal, élesztőgombákkal és baktériumokkal, valamint rovarokkal és atkákkal szemben is. A találmány szerinti hatóanyagokat növényvédőszerekként 30 talajkezelésre, vetőmagkezelésre és talajfeletti növényrészek kezelésére használhatjuk. Különösen hatékonyak az alábbi kórokozók esetében: almafa-varasodást okozó Fusicladium dendriticum, őszirózsa-lisztharmatot okozó Erysiphe cichora­cearum, almafa-lisztharmatot okozó Pedosphaera leucotricha, 35 a Piricularia oryzae, Pellicularia sasakii, a búzakőüszögöt okozó Tilletia caries, gabona-lisztharmatot okozó Erysiphe graminis, fehérpenészes szárrothadást okozó Sclerotinia sclerotiorum, tőhervadást okozó Verticillium, alboatrum, gyökerrothadast okozó Thiclaviopsis basicola, tőszáradást 40 okozó Fusarium culmorum, tőhervadást okozó Fusarium oxysporum, tősárgulást okozó Fusarium dianthi, a Phialopho­ra cinerescens és a cerkospórás foltosodást okozó Cercospora musae. A találmány szerinti hatóanyagokat a növények jól el- 4g viselik. A melegvérűekre nézve csak kevéssé mérgezőek és minthogy enyhe szagúak és az emberi nyálkahártyát nem izgatják, jól kezelhetők. A találmány szerinti hatóanyagokat a szokásos készít­ményekké alakíthatjuk, így oldatokká, emulziókká, szusz- grj penziókká, porokká, pasztákká és szemcsékké. Ezeket ismert módon állítjuk elő, pL úgy, hogy a hatóanyagokat vivő­anyagokkal, tehát folyékony oldószerekkel és/vagy szilárd hordozó anyagokkal összekeverjük, és adott esetben felület­aktív szereket, tehát emulgeáló- és/vagy diszpergálószereket is 55 alkalmazunk. Ha vivőanyagként vizet használunk, pl. szerves oldószereket is használhatunk segédoldószerként. Folyékony oldószerként lényegében szóba jönnek az aromás szén­hidrogének, így xilol és benzol, klórozott aromás szén­hidrogének, így klórbenzolok, paraffinok, így ásványolaj go frakciók, alkoholok, így metanol és butanol, erősen poláris oldószerek, így dimetüformamid és dimetilszulfoxid, vala­mint a víz; szilárd hordozóanyagként a természetes kőlisztek, így kaolin, agyagföld, talkum és kréta és a szintetikus kőlisztek, így nagy diszperzitású kovasav és szilikátok; emui- 65 geálószerként a nem ionos és anionos emulgeátorok, így polioxietilénzsírsavészterek, polioxietilénzsíralkoholéterek, pl. alkilarilpoljglikoléterek, alkilszulfonátok és arilszul­fonátok; diszpergálószerként pL a lignin, szulfitszennylugok és metilcellulóz. 70 I A találmány szerinti hatóanyagok a készítményekben előfordulhatnak egyéb ismert hatóanyagokkal összekeverve is, így fungicidekkel, inszekticidekkel, akaricidekkel, nema­tocidokkal, herbicidekkel, madárriasztó szerekkel, nőve- 75 kedést elősegítő anyagokkal, növényi tápanyagokkal és talaj­szerkezetjavítószerekkel. A készítmények általában 1-95 súly%, előnyösen 5-90 súly% hatóanyagot tartalmaznak. A hatóanyagokat önmagukban, készítményeik alakjában vagy az azokból további hígítással készített felhasználási formák, így alkalmazásra kész oldatok, emulziók, szusz­penziók, porok, paszták és szemcsék alakjában alkal­mazhatjuk. Az alkalmazás a szokásos módon történik, pl. öntözéssel, permetezéssel, porlasztással, porozással, száraz csávázással, nedves csávázással, inkrusztálással. Levélfungicidként való alkalmazás esetén a hatóanyag­koncentrációt a készítményben széles határok között változ­tathatjuk. Általában 0,5 súly%, és 0,0005 súly% közé, előnyösen 0,2 súly% és 0,001 súly% közé esnek. Vetó'magkezeléskor általában 0,01-50 g/kg vetőmag, elő­nyösen 0,5-5 g/kg vetőmag hatóanyagmennyiségekre van szükség. Talajkezeléskor 1 ha talajra számítva 1-1000 kg, elő­nyösen 10-200 kg hatóanyag szükséges. A találmány szerinti hatóanyagok sokoldalú alkalmazási lehetőségeit az alábbi példákban mutatjuk be. 1. példa Erysiphe-próba Oldószer: 4,7 súlyrész aceton Emulgeátor: 0,3 súlyrész alkilarilpolíglikoléter Víz: 95,0 súlyrész A permetezőszerben a kívánt hatóanyagkoncentráció el­éréséhez szükséges hatóanyagmennyiséget összekeverjük a megadott mennyiségű oldószerrel, és a koncentrátumot fel­hígítjuk a megadott mennyiségű vízzel, amely a fenti adalék­anyagokat tartalmazza. A permetezőszerreí fiatal, kb. 3 lomblevéllel rendelkező uborkanövényeket csuromvizesre permetezünk. Az uborka­növényeket száradásig 24 órára melegházba helyezzük. Ezután az Erysiphe cichoreacearum gomba konidiumaival beporozva inokuláljuk őket. Ezt követően a növényeket 23-24 C°-os és kb. 75% relatív nedvességtartalmú meleg házba helyezzük. 12 nap múlva meghatározzuk az urbokanövények fertő­zöttségét a kezeletlen, azonban éppen úgy inokulált kontroli­növények százalékában. 0% azt jelenti, hogy nincs fertő­zöttség, 100% azt jelenti, hogy a fertőzöttség éppen olyan nagy, mint a kontrollnövények esetében. A hatóanyagokat, hatóanyagkoncentrációkat és a kapott eredményeket az alábbi I. táblázatban adjuk meg. 1. Táblázat Erysiphe-próba Hatóanyag képletszáma Fertőzöttség a kezeletlen kontroli­növények fertőzöttségének %-ában 0,025% hatóanyagkoncentráció esetén IV 100 (ismert) V 17 VI 10 VII 7 VIII 17 IX 13 2. példa Erysiphe-próba/szisztémikus Oldószer: 4,7 súly rész aceton Diszpergálószer: 0,3 súlyrész alkilarilpoliglikoléter Víz: 95,0 súlyrész 2

Next

/
Thumbnails
Contents