161192. lajstromszámú szabadalom • Berendezés folyadék keringetésére és levegővel való átjáratására

7 161192 8 felületen létrehozott turbulencia folytán lehe­tővé teszi azt is, hogy a víz a fölötte levő leve­gőből származó részecskéket nyeljen el. A találmány szerinti berendezés és eljárás víztömegek cirkuláltatására és levegővel való 5 át járatására előnyösen alkalmazható a folyadék stagnálásának megelőzésére folyók, tavak, tá­rozók stb. esetében, ahol természetes vízmozgás nincsen vagy túlságosan csekély mértékű. Hasz­nálható továbbá természetes víztömegek vagy 10 tartályban levő folyadékok esetén is, amikor annak halak számára megfelelő mennyiségű oxigénnel való ellátása szükséges. Ezen túlme­nően előnyös a módszer olyan kémiai vagy fi­zikai folyadékkezelések esetében, amikor folya- 15 dék és légnemű halmazállapotú közeg között hatékony érintkezés létrehozása kívánatos, il­letve szükséges. Végül a találmányunk szerinti berendezés és eljárás különösképpen hasznos szennyvizeknek, 20 illetve csatornavizeknek biológiai kezelésekor, amikor az oldott állapotban levő szerves szeny­nyező anyagok eltávolítása szükséges a szenny­vízből, vagyis bakteriológiai szintézis útján kell új sejtállományt kialakítani. Ekkor a szerves 25 anyag szolgál a mikroorganizmusok táplálására, míg az oxigén jelenléte energiaforrásként szük­séges a táplálék asszimilációja érdekében. Meg­felelő adottságok esetén ugyanis a mikroorga­nizmusok akcióképességüket nagymértékben nö- 30 vélni tudják. Ez akkor következik be, ha ele­gendő oxigén biztosítja az optimális működési körülményeket, és ha turbulens keverés segít­ségével sikerül a táplálékot és a mikroorganiz­musokat egymással maximális mértékben érint- 35 kezesbe hozni. A hagyományos levegőztető- és keverőberen­dezések vagy turbinát alkalmaztak és ezáltal felületi levegőztetést értek el, amely nem tette lehetővé már közvetlenül a folyadékfelszín kö- 40 zelében levő fölső vízrétegek aktivizálódását sem, vagy pedig buborékgenerátorokat használ­tak a fenék közelében, amikor is a létrehozott légbuborékok szabadon és gyorsan haladtak a folyadékfelszín felé, és nem tették lehetővé a 45 légnemű halmazállapottal bíró közeg elnyelé­sét, tehát a hatékony és tényleges levegőztetést. A tapasztalatok alapján végzett összehason­lítás azt mutatta, hogy a találmány szerinti meg­oldás az eddigieknél sokkal hatékonyabb érint­kezést biztosít a buborékok és a folyékony kö­zeg között, a cső aljától teteje irányában haladó, a kígyózó járatokon keresztül történő turbulens áramlás útján. Mindez még kiegészülve az ör­vénytölcsér által a cső fölötti folyadékrétegben keltett járulékos turbulenciával, annyira hatá­sos levegővel való átjáratás és cirkuláció érhető el az egész folyadéktömegben, amilyent az is­mert megoldásokkal megközelítőleg sem lehe­tett biztosítani. Az előzőkben részletesen leírtuk és kiviteli példán bemutattuk a találmányunk szerinti be­rendezés egy előnyös megvalósítási módját. Ezenkívül azonban számos további variáció dol­gozható ki szakemberek által ugyanezen talál­mányi gondolat alapulvételével. Éppen ezért ta­lálmányunk tárgyát nem kívánjuk korlátozni az elmondottakra, mert számos olyan módosí­tás és egyenértékű megoldás képzelhető el, amelyek lényegüket tekintve találmányunk ol­talmi körébe esnek. Szabadalmi igénypontok 1. Berendezés nagy tömegű folyadék pl. ta­vak, állóvizek keringtetésére és levegővel való átjáratására, azzal jellemezve, hogy a ke­zelendő folyadékba (10) szabad végű cső (16) van belemerítve, a csőnek (16) alsó és fölső be­vezető- (17) és kilépőnyílása (18) van, a csőben (16) hosszirányban csavarvonal alakú kígyózó járatú (20, 20') turbulenciát képező terelőleme­ze (19) van, a cső (16) alsó vége alatt a buborék bejuttatására a cső (16) bevezetőnyílásán (17) gázbuborék-generátor van elhelyezve. 2. Az 1. igénypont szerinti berendezés kiviteli alakja, azzal jellemezve, hogy a csőszerke­zet (13) szerelvényei, a függőleges síkban való lengő mozgáshoz, csuklószerűen kialakított csa­pokat (22) tartalmaznak. 1 db rajz, 4 ábra A kiadásért felel: a Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó igazgatója. Győr-Sopron megyei Nyomda Vállalat Soproni üzeme, 73.10014

Next

/
Thumbnails
Contents