157832. lajstromszámú szabadalom • Eljárás fogápolószer előállítására
157832 3 • 4 (Archs. oral. Biol. 12, 11—25, 1967) szerint az emberi fogkövek egyik alkotórésze a dextrán. Az utóbbi szerzők közlik, hogy a dextrán gyűjtőnéven ismert extracelluláris poliszaccharidok szerepet játszanak a szúvasodást keltő fogkő képző- 5 désében és állandósulásában. Azt találtuk, hogy a dextranáz enzim megszünteti vagy megtámadja az ín vitro képződött fogkövet, és az emberi műfogakon képződött fogkő eltávolítására is alkalmas. Számos, erjesztésben résztvevő mikroorganizmus termel dextranáz enzimeket. Az elnevezés onnan származik, hogy az enzim a dextránt specifikusan fogyasztja és elfolyósítja. A találmányban ismertetett kísérletben felhasznált enzimkészítményeket a Penicillium funiculosum NRRL 1768 törzs 0,5% dextránt tartalmazó táptalajon, Tsuchiya és munkatársai (Tsuchiya H. M., Jeannes A., Bricker H.M. és Wilham G. A.: 1952, Dextran-degrading enzymes from molds, J. Bact. 64, 513—519, 1952) módszere szerint tenyésztett kultúrájából kaptuk. Nyilvánvaló, hogy a találmány szerint ugyanígy felhasználhatók egyéb forrásokból kapott, azonos enzimhatással rendelkező dextranázok is, s egyes esetekben, pl. a stabilitás vagy a specifikus hatás tekintetében, a fent ismertetett enzimnél jobb hatást biztosíthatnak. A dextranáztermelő mikroorganizmusok bizonyos mértékig mindenütt előfordulnak — erre utal az a tény, hogy négy talaj tenyésztése során hét dextránbontó sajátságú baktériumíenyészetet izoláltunk. A táptalaj összetétele a következő volt: dextrán 0,2 % aszparagin 0,05 % KH2 P0 4 0,05 % MgS04 -7H 2 0 0,05 % FeS04 -7H 2 O 0,001% Agar 2 %. A dextránfogyasztást a dextrántartalmú tenyészetek gyorsabb növekedése, valamint a sejtek körül tiszta foltok megjelenése jelzi. A találmányban .ismertetett Penicillium funiculosum is így viselkedik, és a kísérletekben kontrollként felhasználható. Ily módon egyéb, dextronásokat termelő mikrobatenyészetek is izolálhatok. A dextronáz-enzirneket orálisan alkalmazható készítmények formájában juttatjuk a fogakra. Ezek a készítmények pl. a következők lehetnek: fogkrém, esiszJolópépek, rágógumi, valamely étel vagy ital, vagy a fogak tisztítására felhasználható nagysebességű vízsugár. A találmány szerinti készítmények folyékony alakú készítmények esetében 10—100 000 egység/ml, száraz, szilárd készítmények esetében pedig 10—100 000 egység/mg dextranázt tartalmaznak. A hordozóanyagok normális tartózkodási ideje a szájban általában megfelel az enzim szükséges érintkezési idejének, az érintkezési idő megnövelése azonban előnyös. Így pl. ha az enzimet szájvíz formájában visszük be, a szájat utána nem kell kiöblíteni tiszta vízzel. A dextranáz-tartalmú készítményeket előnyösen 4 vagy 5 alkalommal használjuk naponta, hogy így a fogakra juttatott napi adag mintegy 500 000 egységet érjen el. Nyilvánvaló, hogy a találmányban leírt enzimdózisok egy meghatározott hordozóra és enzimre vonatkoznak. Egyéb hordozók, vagy más enzimek alkalmazásával a szükséges enzim mennyisége, valamint az alkalmazás ideje jelentősen változhat. A találmány tehát nem korlátozódik a példaként említett készítményekre, hanem azok bármely változatára is kiterjed. A felhasznált hordozóanyagok, mint pl. a fogkrémek vagy hasonlók a szokásos összetételű anyagok lehetnek, azzal a megszorítással, hogy dextranáz-lebontó, vagy dextranáz-gátló anyagokat nem tartalmazhatnak. A készítményekhez egyéb, gyógyászatilag hatékony anyagot, pl. fluoridokat is adhatunk. Tsuchiya és munkatársai (J. Bact. 64, 513—5Í9, 1952) módszerével négy dextranáz-tartalmú fermentlevet állítottunk elő, és a következő, az idézett közleményben leírt mikrobákat tenyésztettük: Penicillium funiculosum NRRL 1132, P. funiculosum NRRL 1768, P. lilacinum NRRL 896, P. verruculosum NRRL 2135. A tenyészeteket az US. Department of Agriculture Laboratories, Peoria, Illinois intézettől szereztük be. Az erjesztés táptalajához adott, a Leuconostac mesenteroides baktérium által termelt, „nagymolekulasúlyú' dextránt" a The Commercial Solvents Corporation cégtől vásároltuk. Tsuchiya és munkatársai összehasonlító módszerét és enzimaktivitásmérési eljárását alkalmazva (egységnyi aktivitású az az enzim, amely 1 óra alatt, 40 C°-on 1 mg-ekvivalens izcmaltóz monohidrátot termei), a legnagyobb specifikus aktivitást a P. funiculosum NRRL 1768 törzs mutatta, ezért az alább leírt kísérletekben a dextranáz enzim termelésére ezt a törzset választottuk. A tenyészetek normál aktivitási szintje 100—200 egység ml. A tenyészeteket az enzim micéliumainak eltávolítása céljából szűrjük, a szürletet belömányítjük, a tömény oldatot ammóniumszulfáttal kezeljük, a szervetlen sókat és az egyéb, dializálh'ató anya-' gokat dialízissel elválasztjuk, végül a terméket fagyasztva szárítjuk. 100—200 egység'mg aktivitású szilárd port kapunk. Jordan és Keys (Archs. oral. Biol. 11, 793—801, 1968) módszerével in vitro fogkövet állítunk elő. 20-as méretű saválló acél drótot gumirögzítőre illesztünk, és a drótot 20x150 mm méretű, 10—10 ml, Jordan és munkatársai által leírt összetételű (J. Dént Res. 39, 116—123, 1960) alapanyagot tartalmazó csövekbe függesztjük. Az alapanyagot tiszta, cariogén streptococcus-tenyészettel oltjuk be, és így a drót felületén az ín vívó fogkőképződéssel analóg jelenséget játszatunk le. A kísérlet első 9 napján naponta új csöveket töltünk meg 10—10 ml alapanyaggal, az alapanyagokat 0,2—0,2 ml mikroorganizmus-tenyészettel oltjuk be, és a gumirögzítőre illesztett drótot áthelyezzük ezekbe a csövekbe. A kísérlet 10—14. napján 15 20 25 30 35 40 45 50 55 60 2
