157824. lajstromszámú szabadalom • Csomagoló tartály és eljárás a tartály előállítására, valamint berendezés az eljárás foganatosítására
21 157824 22 szükség esetén a lezárócsíkot a nyílás köré rögzítő melegen ragasztó egysége van. 7. A 6. igénypont szerinti berendezés kiviteli alakja, azzal jellemezve, hogy a nyíláshoz másik nyílás van csatlakoztatva úgy, hogy az utóbbi az elsőt letakarja, és a nyílás folyadék vagy szilárd részecske forráshoz van csatlakoztatva, amelyet a tartályba kívánunk tölteni. 8. A 6. igénypont szerinti berendezés kiviteli alakja, azzal jellemezve, hogy üreges szondája van, amely nyomás alatti folyadék vagy szilárd részecske forráshoz van csatlakoztatva és ez a szonda a nyíláson keresztül előretolható és viszszahúzhátó, és előretolt helyzetben a folyadékot vagy szilárd részecskéket a felfújt tartályba táplálja, amelynek töltőnyílása e fölött a nyílás fölött van elhelyezve. 9. Az 1—5. igénypontok bármelyike szerinti eljárással készült műanyag hártya tartály, azzal jellemezve, hogy csőalakú műanyaghártyából van kialakítva és mindkét Végén kötegbe fogott nyakkal van lezárva, a kötegbe fogott nyakra közvetlenül annak megvastagított szakasza alatt felvitt lekötés vagy más körülfogó zárószerv segítségével, amely szakasz nagyobb keresztmetszetében, mint a zárószervvel összeszorított szakasz, és a tartályból az atmoszférába vezető valamennyi kapilláris le van zárva, hogy így a tartályból ne tudjon gáz megszökni és a tartály töltőnyílással van ellátva á fal azon részében, amely hengeralakot vesz fel, amikor a tartály fel van fújva. 10. A 9. igénypont szerinti tartály kiviteli alakja, azzal jellemezve, hogy varraftnélküli, csőalakú hártyából van kialakítva. 11. A 9. vagy, 10. igénypont szerinti tartály kiviteli alakja, azzal jellemezve, hogy olyan biaxiálisan orientált polietilénteref tálát hártyából vtan kialakítva, amelynél ha a kerületi húzásarány x:l és a hosszanti húzásarány y:l, akkor az xy szorzat 7—16, előnyösen 12—15 és az x/y arány 1,2—1,5, előnyösen 1,3—1,8. 12. A 9—11. igénypontok bármelyike szerinti tartály kiviteli alakja, azzal jellemezve, hogy a tartály vinilidénklorid polimerjeivei vagy kopolimerjeivel burkol"t műanyaghártyából van kialakítva. 5 13. A 9—12. igénypontok bármelyike szerinti tartály kiviteli alakja, azzal jellemezve, hogy a kötegbe fogott nyakon keresztül a tartály belsejéből az atmoszférába vezető kapillárisok a tar-5 tálynyák lelapított falai közötti tömítéssel vannak lezárva, és a lezárás legalább egy része olyan erős, hogy a lekötés vagy más körülfogó zárószerv hiányában legalább két másodpercig 0,07 atm statikus nyomásnak tud ellenállni. 10 14. A 13. igénypont szerinti tartály kiviteli alakja, azzal jellemezve, hogy a lezárás hosszának nagyobb részén erősebb, mint hosszának fennmaradó részén. 15 15. A 9—14. igénypontok bármelyike szerinti tartály kiviteli aiakjía, azzal jellemezve, hogy a lekötés burkolt drótból készül, amelyet egynél többször a kötegbe fogott nyak köré tekercse-20 lünk, és amelynek szomszédos meneteit egymással összeragasztjuk. . 16. A 9—14. igénypontok bármelyike szerinti tartály kiviteli alakja, azzal jellemezve, hogy a csőalakú hártya falán keresztül egymástól adott távolságban töltőnyílások vaníliáik kialakítva, úgy, hogy minden tartályhoz egy nyílás tartozzék és a lelapított csőalakú hártya falai és további hártyarétég vagy rétegek vagy más anyagrétegek között az egymástól közzel elhelyezkedő nyílások között keresztirányú meleg ragasztásokkal megvastagított lezárások vámnak kialakítva a tartályok végeinek zárása céljából. 17. A 9—14. igénypontok bármelyike szerinti 35 tartály kiviteli alakja, azzal jellemezve, hogy a lelapított tartálynak csíkja kötegbe fogás előtt meg van hajlítva szélességében, és így hengerrész alakúra van kialakítva, és mindaddig így van tartva, amíg kötegbe nincs fogva, a görbü-40 let pedig a kötegbe fogott nyak tengelye felé homorú és előnyösen félkör vagy ennél nagyobb körív alakú, amelynek tengelye a kötegbe fogott nyak tengelyével azonos. 45 18. A 9—14. igénypontok bármelyike szerinti tartály kiviteli alakja, azzal jellemezve, hogy a tartály csőalakú hüvellyel van ellátva, amely hüvely úgy van kialakítva, hogy a tartály hengeres része teljés egészében egy réteg vagy csík 50 flexibilis anyaggal körül van tekercselve, és hő ' vagy ragasztó segítségével csőalakúra van összeragasztva. :, 14 ábra A kiadásért felel: a Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó igazgatója. 7008302. Zrínyi (T) Nyomda, Budapest V., Balassi Bálint utca 21—23. 1!