157822. lajstromszámú szabadalom • Oldószertartalmú, tisztító tulajdonságú, saját fénnyel rendelkező emulziók és eljárás ezek előállítására

3 157822 4 kedés miatt az emulzió saját fénye elveszik. Ezeket a nem saját fénnyel száradó, oldószertartalmú termékebet az ú.n. „kevert-élszappanosított emulziók" névvel illetik és az irodalomban ezen a néven írják lie. [Lüdecke—Ivainowsky: Taschenbuch für die Waohsindustrie, 4. kiadás, 1958. 522—531. old.; Becher—Lödel: Neuzeitliche Wachswaren und ihre Herstellung, 1. rész. 58. did.; ADHÄSION, 370 (1959).] Mivel ezek az emulziók száradás után matt filmeket adnak, amelyeket ki kell fényesíteni, a fogyasztók kívánságait többnyire nem elégítik ki. Számos kísérletet végeztek olyan saját-fénnyel rendelkező emulziók előállítására, amelyek tisztító hatása az eddigieknél jobb és a film fénye károsodást mégsem szenved. Így pl. az 1,215.287 sz, német közzétételi irat, továbbá az 1,063.758 sz. angol szabadalmi leírás olyan tisztító hatású saját fénnyel rendelkező emulziókat ír le, amelyek mosóhatású adalékanyagokait tartalmaznak. Az ilyen összetételű emulziók azonban a gyakorlatban nem igen váltak be. Megfelelő tisztító hatás elérése céljából ugyanis viszonylag nagy mennyiségű mosóhatású anyagra van szükség. Ezek az anyagok az emulziónak a kezelt felületen való száradásakor a filmben maradnak és annak vízzel és vizes tisztítószerékkel szembeni ellenállóképességét meg nem engedett mértékben lerontják. Ezenkívül a film ragadását is okozhatják, ami azt eredményezi, hogy a film a piszkot nagy mértékben magába veszi. Ha pedig a mosóhatású anyagok mennyiségét az emulziókban olyan mértékben redukáljuk, hogy az emulziók említett tulajdonságai kielégítőek maradnak, úgy tisztító hatásuk a mosóhatású anyagokat nem tartalmazó emulziókénál alig valamivel jobb. A saját fénnyel száradó emulziókban oldószerek alkalmazását az 1,025.081 sz. német szabadalmi leírás ismerteti. A kívánt hatást ebben az esetben oly módon érik el, hogy az emulgeálandó viaszolvadékba bizonyos terpénfenolokat dolgoznak be. Ezeknek a sajátfényű emulzióknak használata a gyakorlatba nem ment át, mivel a gyantatartalmú filmek az ápolószerekkel szemben ma már támasztott nagy követelményeknek nem felelnek meg. A találmány tárgyát olyan ionogén és nem ionogén, nagymennyiségű viaszt, adott esetben polimereket tartalmazó, saját fénnyel rendelkező viaszok képezik, amelyek az egyidejű tisztitó hatás elérése céljából szerves oldószereket tartalmaznak, de a fenti hátrányokat nem mutatják. A találmány tárgyát képezi továbbá ezen emulziók előállítására szolgáló eljárás. A találmány szerinti tisztító hatású, vizes, saját fénnyel rendelkező emulziókat, melyek viaszokból, polimérdiszperziókból, lúgoldható gyantákból, lágyítókból, fémképző^szerekből, adott esetben még egyéb adalékanyagokból állnak, az jellemzi, hogy a fentieken kívül az emulzió összsúlyára számítva, 0,1—10 súly%, emuigeált alakban jelenlévő szerves oldószert tartalmaznak. Oldószerekként a tisztítószeriparban szokásos oldószerek, így benzinek, ciklusos szénhidrogének, terpénszénhidrogének, klórozott szénhidrogének vagy ezen oldószerek keverékei jöhetnek számításba. így például 40- és kb. 220 C° forráshatású benzin-frakciókat, balzsamterpentint, a-és /?-pinent, hexánt, ciklohexánt, dekahidronaftalint (Decalin), triklóretilént és perklóretilént alkalmazhatunk. Előnyösen lakkbenzint (140— 220 C° forráshatárú) vagy terpentinolajat használunk. A találmány szerinti tisztítóhatású, saját fénynyel rendelkező emulziók előállításánál az oldószeremulziők készítésének — amelyeket a fentemlített oldószerekből és vízből melegítve, ionogén vagy nem ionogén emulgeátorokkal vagy ezek keverékeivel állítunk elő — különös figyelmet kell szentelni. Általában úgy járunk el, hogy az oldószereket az emulgeátorokkal előre emulgeáljuk és az így kapott oldószeremulziókat azután a külön előállított, vizes, ismert, saját fénnyel rendelkező emulziókba szobahőfokon bedolgozzuk. Némely esetben azonban ionogén emulzióknál úgy is eljárhatunk, hogy az oldószert és az olvasztott viaszt együtt emulgeáljuk, ilyenkor az emulgeátort a viaszolvadékba előzetesen bedolgozzuk. Ezt a módszert azonban csak bizonyos esetekben lehet alkalmazni. Az oldószeremulziók előállításához alkalmas nem ionogén emulgeátorok a 2—10, előnyösen 4—8 mól etilénoxid ós több mint 8 C-atomot tartalmazó zsírsavak, zsíralkoholok és zsírsavaminok, butilfenol vagy nonilfenol reakciótermékei, illetve többértékű alkoholok, pl. szorbit részleges észterei, valamint az alkilszulfátok. Az oldószeremulziók előállításához használható ionogén emulgeátorok az alkil-aril^szulfonátok, pl. dodecilbenzol^szulfonát, alkilszulfátok, előnyösen a 10—18 C-atomos savanyú kénsavészterek sói, fenilszulfonát és zsírsavak kondenzálási termékei, kiváltképpen azonban a hoszszabb szénláncú zsírsavak és illékony alkatiakból kialakított emulgeátorrendszerek, így pl. dietilaminoetanol, 3-metoxipropilamin, trietanolamin, 2-amino-2-metil-propanol-(l) vagy morfolin olein- vagy sztearinszappanai, ahogyan ezek a szokásos ionogén saját fényű emulziók előállításánál is használatosak. Nagyszámú oldószerhez való alkalmazhatósága miatt kiváltképpen megfelel a morfolin-oleát. Az említett, nem illékony, ionogén emulgeátorokkal szemben az aminoleátok előnye, hogy az emulzió beszáradásakor az amin eltávozik, és csak az olein marad vissza, s így az olein csekély hidrofilitása miatt víz egymagában a filmet már nem tudja megtámadni. A szokásos, saját fénnyel rendelkező emulzióba keverendő, ^előkészített oldószeremulzióban az oldószer koncentrációja attól függ, hogy a kész emulziónak milyen mennyiségű oldószert kell tartalmaznia. Kis mennyiségeknél, vagyis 10 15 20 25 S0 35 40 45 50 55 60 2