157693. lajstromszámú szabadalom • Stabilis reagens-elegy

MAGTÁR NÉPKÖZTÁRSASÁG ORSZÁGOS TALÁLMÁNYI HIVATAL SZABADAL LEÍRÁS Bejelentés napja: 1967. XI. 14. (Sí—1032) Amerikai Egyesült Államok-béli elsőbbségei: 1966. XI. 14. (593.740), 1967. III. 31. (627.430) Közzététel napja: 1970. II. 06. ' Megjelent: 1971. III. 01. 157693 Nemzetközi osztályozás: G 01 n 33/16 ^ű'i^mt^ w \ SEuwíár Feltalálók: Deutsch Daniel Harold vegyész, Pasadena, Murray John Douglas vegyész, Monterey Park, Green Stanley Edward vegyész, Los Angeles, Saleeby Edward Waheeh vegyész, Alhambra, Steciw Bohdan Myroslav vegyész, Philadelphia, Amerikai Egyesült Államok Tulajdonos: Smith Kline and French Laboratories, Philadelphia, Amerikai Egyesült Államok Stabilis reagens-elegy A találmány tárgyát biológiai folyadékokban, így szérumban lúgos és savas foszifatazok kimutatására és méréséne használható reagens 'viagy reagens-elegyek képezik, valamint módszerek íbiológiai folyadékok foszfatáz-aktivitásának meghatározásiária ezeknek a reagens-elegyeknek az alkalmazásával. Ismieret'es, hogy biológiai folyadékok foszfatáz-iaktiviitásának meghatározására saubsatrátumfcént p^trofenil^oszforsiaw alkalmazható (ld. C. A. 64, 11478g, C. A. 63, 13 624h és C. A. 61, 16 355c), hátránya azonban, hogy stabilitása nem kiielégítő, így a reagenst mindig közvetlenül a mérés előtt kell elkészíteni. A p^itrofenil-foszforsav dinátrium-sója szintén alkalmas erre a célra, stabilitása azonban' száraz alakiban korlátozott és nehezebb előállítani, mint az általunk ismertetett sókat. Azt tapasztaltuk, Ihogy stabilis reagensként sokkal előnyösebib a p-ni1xofmil-foszfarsav alkilarnin sója. A legelőnyösebb jobb oldhatósága miatt a p—NPP trisz-(hidroximetü)^aminometán sója, valamint a di^(cMohexilamrnónium)-sója. Ez a só nagyon stabilis és egységek alakjában szerelhető ki fém tartókba vagy kapszulákba. Minden [egyes ilyen egység -egy minta egyszeri meghatározásához elegendő reagens mennyiséget tartalmaz. Az alkalikus foszfatáz meghatározása különösen a leolvasási sebesség-rválitozások tekintetében jelent nehézségekéit. Eddig a rendelkezésire álló foszfatáz-meghatározásak korláto-5 zott érzékenységgel bírtak és pontos érték helyett csak egy szűk enzim tartományt adnak. A múltban ez az analízis gyakori hibákat okozott a meghatározásokban. Továbbá azt tapasztaltuk, hogy szénhidrátok 10 és monomer egységenként 1—5 iMdnoxilcsoporsttal rendelkező polimerek alkalmazásával jelentősen megnő a hagyományos foszfaitáz-meghatározások érzékenysége, ha szubsztrátumfcént a p—NPP sóját alkalmazzuk. Az átalakulási se-15 besiség legalább kétszeresére vagy ennél nar gyobb mértékiben emelkedik, nincs megfigyelhető változás a 0 kinetikus rendben. A találmány szerint a legértékesebb szén-20 hidrátok a mannát, szorbit, inozit, laktóz és szaharóz, ezek közül a legelőnyösebb a mannit. Ezek az adalékok aktívnak látszanak az enzimatikus reakcióban; továbbá úgy tűnik, 25 hagy a szubsztrátum stabilitását is növelik. Azt tapasztaltuk, hogy a hozzáadandó adalék mennyisége széles határok között változhat, minthogy az előnyös hatás közelítőleg' arányos a reagens-elegyben levő szénhidrát mennyisé-30 gével. A felső határ az anyag vízben való old-157693