157493. lajstromszámú szabadalom • Eljárás és szórópisztoly öntőformák bevonására

3 15749a 4 Az öntés előtt kiszárított bevonat hordozó folyadéka víz, könnyen elpárologtatható folyadék, például szobahőmérsékleten elillanó metilénklorid, vagy olyan szerves folyadék, például izopropanol, lehet, amely „ellobbantásos szárítással" vagy „ellobbantással" szárítható meg. Az ellobbantásos szárítás abban áll, hogy a bevonatot alkalmazása után meggyújtják, mire az éghető folyadék meggyullad és eltávozik, száraz bevonatot visszahagyva, Ha a bevonatot nem szárítják meg öntés előtt, a hordozó folyadék ásványolaj, bitumen, melasz vagy kátrány lehet. Ilyen bevonatokat rendszerint állandó formákon, például kokillákon alkalmaznak. A fent említett bevonatoknak a következő ismert hátrányaik vannak: A „nedves" bevonatok nehezen hordhatók fel, mert hajlamosak folyni, úgyhogy alkalmazásuk közben az anyag könnyen lefolyik a függőleges felületekről, és összegyűlik a vízszintes felületeken. Ennek a következményét általában „buzgásnak" nevezik, és a formába öntött olvadt fém élénk kavargásban nyilvánul meg. Azonkívül ilyenkor az ilyen bevonatokból nagy mennyiségű kellemetlen füst fejlődik, amikor a bevonat az olvadt fémmel érintkezésbe kerül, és a benne lévő szerves anyagok elbomlanak. A nem éghető folyékony hordozó alapú, levegőn száradó, például metilénkloridos, bevonatok nem száradnak nagyon gyorsan, és a szárítás közben termelt gőzök gyakran mérgezők, és ártalmasak lehetnek a munkások egészségére. Az éghető folyadék, például izopropanol, alapú „ellobbanásos" bevonatok a leadott gőzök miatt robbanásveszélyesek. Azonkívül abban az esetben, ha az ilyen bevonatokat nem gyújtják meg azonnal az alkalmazásuk után, nehéz őket ellobbantani, és az éghető folyadékot esetleg egyáltalán nem lehet a bevonatból eltávolítani. A bevonatban visszamaradt oldószer azután gyorsan elgőzölög a következő öntési művelet során, és porózussá teszi a bevonatot a felülete alatt. Azonkívül ellobbantás közben a kötőanyag kivándorolhat a bevonat felületére, és így kemény felületi rétegű és alatta nem kívánatos lágy, porszerű szerkezetű bevonat alakulhat ki. Ellobbantás közben az oldószer kezdetben a felszíni rétegekből távozik, ezáltal a felszín á^hatolhatatlanná válhat a folyékony hordozó teljes eltávozása előtt. Ennek következtében hólyagok képződhetnekr

amikor a folyékony hordozó maradéka elpárologni törekszik a bevonat belsejéből; Ha a bevonat túlságosan vastagon van felhordva, akkor az ellobbantás során megrepedezhet és lepattoghat úgyhogy ha vastag bevonatra van szükség, többszöri vékony bevonásra lehet szükség a lepattogzás elkerülésére. Ismeretes olyan eljárás is, amely szerint tűzálló vagy fémes anyagot hordanak fel egy alapra az anyagnak olvasztott állapotban való rászórásával. E célra hevítésre megolvadó szilárd anyagot alkalmaznak, olvadt állapotban ráirányítják a bevonni kívánt alapra, amelyen megdermedve szilárd bevonatot alkot. Ezt a módszert használják fémes, nem fémes és tűzálló bevonatok felhordására meghatározott alapokra, és nyilvánvaló, hogy ezeknek az anyagoknak az alkalmazására rendkívül magas hőmérsékletre lehet szűk- • ség, hogy folyékony állapotban legyenek. Ezt az eljárást „lángszórásnak" vagy „lángporlasztásnak" nevezik. Például alumíniumoxidot hordanak fel lángszórással fémfelületekre, hogy megvédjék a fémet a kprrózív gázok, például oxigén-hatásától, amikor a bevont anyag rendkívüli körülményeknek Van kitéve, például sugárhajtómű turbinalapátja környezetében van. Ilyen anyagok megolvasztására plazmaívet vagy hasonló eszközt kell alkalmazni, hogy el lehessen érni az alumíniumoxid megolvasztásához szükséges magas hőmérsékletet. Lángszórással való bevonás esetén a kötés az alkalmazott anyagon belüli és az alkalmazott anyag és az alap közötti határfelületi diffúzió révén jön létre. Határfelületi diffúzión magának a bevonó anyagnak a diffúzióját, azaz ionjainak vagy molekuláinak az áthaladását értjük az anyag egyik részecskéje és egy másik részecske közötti határfelületen át, amikor is kötés keletkezik, mert a bevonó anyagból álló híd vagy kapcsolat képződik a bevonó anyag részecskéi között és a bevonó anyag és az alap között. A diffúziónak ez a módja csak a bevonatot alkotó anyag olvadáspontjához közeli hőmérsékleten alkalmazható. Eszerint a lángszórásos eljá' rásban • a bevonatként használni kívánt anyag megolvasztásához szükséges hőmérsékletet kell alkalmazni, még akkor is, ha e célból olyan adalékra van szükség, amely a bevonó anyaggal annál alacsonyabb hőmérsékleten olvadó vegyületet, eutektikumot vagy szilárd oldatot alkot. Mi azt találtuk, hogy az öntőformák felületére közvetlenül felhordható a bevonat anélkül, hogy utólag szárítani kellene, ha a bevonatot folyékony bevonó anyagként szórjuk a formára, a permet folyékony közege éghető, és a folyékony közeg a formára-szórás közben ég. A találmány értelmében tehát úgy hozunk létre egy felületen bevonatot, hogy a bevonatot alkotó anyagból és éghető közegből álló folyékony bevonó keveréket szórással égése közben felhordunk a felületre. A találmány szerinti eljárásban előnyösen olyan szórópisztolyt használunk, amelynek a szórófeje mellett a szórófejből kilépő, éghető anyagból álló permetet meggyújtó szerve van. E célra előnyösen alkalmazható egy használat közben a szórópisztoly szórófeje mellett elhelyezett gázláng. A találmány szerinti eljárás tehát „lángszórás" annyiban, hogy a bevonás szórás, és az égő permet lángot alkot, azonban a bevonatot az alaphoz 10 15 20 25 30 35 40 45 50 55 60 2