156280. lajstromszámú szabadalom • Optikai gyűjtőberendezés sugárzás-receptorokhoz
13 156280 14 módszereivel lehet elérni, főleg azokkal, amelyek egyetlen fotocellával (ionoszkóp nélkül) működnek, mint pl. Nipkov régi felvevőkészüléke vagy azok, amelyek forgóprizmás „fényszórásmérő" (diaszporaméter) alapján működnek. A másik változatnál egyetlen csonkakúp helyett párhuzamos csonkakúpökból álló nyalábot alkalmazunk (mint az fentebb a találmány meghatározásánál a 3. és 6. ponttal jelzett változatóknál szerepel). A teljes térszög tehát megnövelhető anélkül, hogy mindegyik elemi csonkakúpnál módosulna a jel/zaj viszony, azzal a feltétellel, hogy azok mindegyikének £ térszöge kisebb vagy legfeljebb egyenlő az érzékelni kívánt forrás legkisebb látószögével. Így egy állandó képet nyerünk vagy legalábbis a sugárzást kibocsátó források és tárgyak állandó lokalizálását érjük el a receptor teljes F terében. A csonkakúpok nyalábja a találmány szerint kialakított kúpos •optikai szálaikból álló nyaláb lehet. Ezek a szálak abban különböznek a már ismert szálaktól, hogy kúposságuk a lehető legkedvezőbb, ami hosszúságuk jókora megrövidítését, tehát a fényelnyelés csökkentését, sőt megszüntetését teszi lehetővé. Ez a második változat a 3. ábrán látható. A 24 tárgylencse a F térszögben felfogott sugárzásfluxust a 25 gyújtósíkban először egy e± átmérőjű képpé gyűjti. Ezzel a képpel egybeesőén van elhelyezve a 27 elemi, csonkalkúpok 26 nyalábjához tartozó nagy hamldkfelüléték együttese, ahol a fluxus belép. Jelöljük egy •elemi csonkakúp nagy homlokfelületének átmérőjét, ahol a fluxus belép, d^gyel, a legkisebb metszetének átmérőjét dx -szel és az elemi csonkakúpókhoz tartozó legkisebb metszetek együttesének átmérőjét ex -szel. Egyetlen csonkakúp térszöge £. Nyilvánvaló, hogy e di Ha a a legkisebb látószöge azoknak a forrásóknak, amelyeknek sugárzását gyűjteni szándékozunk, a r térszögű gyűjtő berendezés meghatározására elegendő rögzíteni azt, hogy * = a. Ekkor a jel-zaj viszony legjobb optikai feltételei mellett ex átmérőjű, maximális megvilágítású képet és £-nal egyenlő felbontási képességet érünk el. A fentebb meghatározott első változatnak, ahol egyetlen £ térszögű csonkakúpot alkalmazunk letapogató rendszerrel összekapcsolva, a 3. ábrán egyetlen tengelyirányú, elemi 28 csonkakúp felelne meg, amelynek 29 nagy homlokfelülete — melyen a fluxus belép — csupán az £ látószögű tárgymező egy részének képével esnék össze. Egy nem ábrázolt letapogató sorban felvonultatja az s tér elemi képeit ezen a 29 felületen, miközben a teljes F teret végigjárja. Miután összefoglaltuk az összes elméleti tényezőt, melyek lehetővé teszik a találmány szerint gyűjtő berendezés jellemzését, már csak az marad hátra, hogy ennek a berendezésnek a receptor érzékelő elemével való kapcsolatát határozzuk meg. Ez az elem leggyakrabban valamely felület, pl. vékony (sík vagy nem sík) lap vagy szalag. Világos, hogy általánosságban a receptor érzékelő felületének a lehetőségig 5 egybevágónak kell lennie — alak, görbület és méret tekintetében egyidejűleg —, a csonkakúp legkisebb metszetének felületével, ahol a koncentráció a legnagyobb. Abban az esetiben, amikor az érzékelő felület kör .alakú síkidom, en-10 nők átmérője a csonkakúp legkisebb metszetének dx átmérőjével egyenlő. Ha az érzékelő felület nem kör alakú, vagy ha még síkidom sem, a csonkakúp legkisebb metszete úgy van kialakítva, hogy képes legyen a lehető legjöb-15 ban igazodni ehhez az érzékelő felülethez. Az érzékelő felület knmerziója történhetik közvetlenül a csonkakúp legkisebb metszeténél, vagy pedig egy közbenső közeg vékony filmjének vagy vékony rétegének segítségével (néha ez 20 szükséges pl. a terrnisztoros 'bolométereknél, ahol a tenmisztor germániumba van merítve, melyet vékony szelénfilm elektromosan elszigetel a termisztortól). Az érzékelő felület tulajdohképpen imnierzió nélkül, levegőben is hasz-25 nálható, de ebben az esetben is olyan közel van a csonkakúp legkisebb metszetéhez, amenynyire csak lehetséges. Az érzékelő felületek két fajtáját kell meg-30 különböztetnünk; azokat, amelyek hatásosan hasznosítanak valamely képet és azokat, amelyek csupán a kapott megvilágítás egészére reagálnak. Az elsők, amelyeket ennek a leírásnak folyamán A osztályúnak fogunk nevezni, az energia^megvilagitasra minden egyes pontjukban úgy reagálnak, mintha csak függetlenek lennének egymástól a nemfolytonos szemcseszerkezetüktől függő határértéken (felbontóképességen, belül. Megemlíthetjük közülük a 40 szem recehártya ját, a fényképező lemezeket, a foszforeszkáló vagy fluoreszkáló ernyőket, a fotofeatódokat, a oellamozaiikokat. A második csoportba tartozók, amelyeket B osztályúnak fogunk hívni, nem reagálnak megkülönböztetett módon az egyes pontjaik megvilágítására. Ide tartoznak a fotoelefctromos cellák, a bolométerek fémszalagjai és termisztorjai, a fényelemek és a fotocellák. Az érzékelő felülétek különféle fajtáinak a találmány szerinti gyűjtőkkel való 50 társítási módjai nem egyformák. Így pl. főként a csonkakúp-nyaláb csak A osztályú érzékelő felülettel társítható helyesen, máskülönben a jel/zaj viszony elromlik. 55 Ezek után egységes képet alkothatunk magunknak az új típusú gyűjtő berendezésről. Az a látószögű forrásból jövő, r teljes térszögű sugárzásfluxus koncentrálására F térszögű, 60 ——— viszonylagos nyílású, f gyújtótávolságú optikai homlokrendszert legalább egy, £ térszögű csonkakúp alakú tükörhöz kapcsolunk, ahol £ kisebb vagy egyenlő oHVal. Minden esetben, ha ez a csonkakúp egy nyaláb része, vagy ha 65 egyedül van és pásztázó sugárzást végez, a 7
