155614. lajstromszámú szabadalom • Működtető szerkezet vasúti teherkocsik egész tetőjének oldalra fordításához

7 mozgás után feszül meg. Ezáltal egyszerű eszkö­zökkel elérhető, hogy az 1 tető billenési folyama­ta során a 40 kiegyenlítő rugók 3 tartókarra ha­tó ereje a 10. ábrán látható módon a 41 rugóerő­görbéhez hasonlóan változik, úgy mint a tető sú­lyának 42 görbéje. A 10 diagrammban vízszinte­sen 0—90°-ig az 1 tető billenőmozgása van fel­tüntetve, a 41 és 42 görbék magassági helyzete pedig a 40 kiegyenlítő rugók mindenkori rugó­erejét és a tető súlyát kp-ban szemlélteti, amiket mérésekkel határoztunk meg. A találmány szerint a 9, 11—28 működtető­szerkezet a kívánalmaknak megfelelően a 4 homlokfal alsó vagy felső részén helyezhető el (1. és 9. ábrák). A második esetben csak a több­karú 30 emelők vannak némileg másképp kiké­pezve, mivel ezek itt a 2 tartókart a 32 kötőru­dakkal és 33 kötőidomokkal nem fölfelé nyom­ják, hanem ezeket felfelé kell húzniok. A 9 csa­varorsó működtetését fent nem közvetlenül vé­gére helyezett kéziforgattyúval lehet végezni, hanem ezt alulról kell átvinni. A 9 csavarorsó működtetését pl. ennek végeire erősített együtt­forgó 43 lánckerekekkel lehet végezni, amelyek a 44 láncokon keresztül a 45 lánckerekekkel vannak kapcsolatban, amelyek alul a kocsiszek­rény 10 sarokoszlopaiban forgathatóan ágyazott rövid 46 tengelyekre vannak erősítve. A 45 lánc­kerekek a 46 tengelyek kocsi hosszközepe felé kinyúló végére vannak erősítve, míg a tengelyek kinyúló végei a 47 kéziforgattyú felhelyezésére alkalmasan vannak kiképezve. A működtető szerkezetnek a homlokfal felső részén való elhe­lyezése a működtetés szükséges alulról való átvi­tele következtében némileg körülményesebb, azonban előnye, hogy megrongálódással és el­piszkolódással szemben sokkal könnyebben és jobban védhető. A működtető szerkezet mozgatása, illetve az e szerkezettel létrehozható tetőbillentés a követ­kezőképpen megy végbe: A kocsi működtetés felőli végén a 11 kézi for­gattyút üzemi helyzetbe fordítjuk és a 9 csavar­orsót a szükséges irányban forgatjuk. A 9 csa­varorsó első körülfordulásainál a 15 anya a szük­séges irányban mozog és magával viszi a 22 per­selyeket és a 23 ütközőket is. A 14 tartószán — amit a 26 zárókilincs középhelyzetében tart — egyenlőre nem mozdul el. A 23 ütközők egyik irányba való elmozdulásánál az ütközők egyike a mindenkori többkarú 30 emelő 31 görgőcskéjé­hez ütközik és ezt az egyik 48 ütközőtől eltolva úgy fordítja el, hogy a megfelelő 32 kötőrúd fel­felé mozdul el. Ezáltal a 32 kötőrúd másik vége a 33 kötőidomon keresztül emeli a 2 tartókar külső 2a hengerét és ezt meghosszabbítja. A 2 tartókar meghosszabbodását a 34—38 szerkezet a 3 tartókarra viszi át, úgyhogy az 1 tető mind­két végén egyenletesen van emelve és ezáltal a tető és kocsiszekrény közötti tömítés nyílik. Ha a 15 anya és 22 perselyek üresjárata a 14 tartó­szánban kimerül — amikor a 28 kioldó a megfe­lelő 26 zárókilincset oldja — a tartószán is mo­zogni kezd. A 14 tartószán középhelyzetéből va­ló elmozdulásakor a 20 nyomószerv révén a két-8 karú 7 emelőn keresztül a 2 tartókar és ezzel az 1 tetőnek e vége is a szükséges oldalra fordul el (2. ábra). A 14 tartószán kezdeti elmozdulásánál a mindenkori többkarú 30 emelőt a 23 ütköző 5 továbbfordítja mindaddig, amíg a 32 kötőrúddal összeerősített kar a holtponton túl billen, amikor a 31 görgőcskével ellátott kar a 48 ütközőhöz üt­közve az emelőt fölemelt kötőrúddal szorosan tartja. A 32 kötőrúd egyik végének 33 kötőidom-10 mai való csuklós összeerősítése úgy van megvá­lasztva, hogy fölemelt 1 tetőnél ez a csuklókapcso­lat a 2 tartókar 6 ágyazócsapjávai tengelyirányban összefekszik és a tető elfordulása magassági hely­zetét nem befolyásolja. Mivel az 1 tető másik vé-15 gének súlyát a 40 kiegyenlítő rugó úgy kiegyen­líti, hogy a tető nem csavarodik el, az egész tető a működtetési végétől egyenletesen a kocsi olda­lára fordul el. Az 1 tető zárásához az ismertetett folyamatot a 11 kézi forgattyú fordított működ-20 tetésével kell létrehozni, amely esetben ismét a 14 tartószán elmozgatása révén két 20 nyomó­szerv segítségével a 2 tartókart fordítjuk el. Mi­után a 14 tartószán középhelyzetét elérte a 23 üt­közők egyike révén, amely középhelyzetbe moz-25 gása folyamás a 30 emelő 49 orrához ütközik, ezt a 32 kötőrúd holtponti helyzetéből visszaforgat­juk és az 1 tetőt zárási helyzetébe engedjük le. Szabadalmi igénypontok 30 1. Működtető szerkezet vasúti teherkocsik egész tetőjének oldalra fordításához, amely mű­ködtető szerkezetek a kocsiszekrény két homlok­falán mindkét kocsioldalról működtethetően 35 vannak elhelyezve és mindegyik homlokfalon egy a kocsi hossztengelye körül elfordítható, a tető végeihez nyúló karral áll összeköttetésben, azzal jellemezve, hogy az egyik homlokfa­lon (4), illetve a kocsiszekrény működtető végé-40 nél egy vízszintesen elhelyezett sínben (12) nyu­galmi helyzetéből a kocsi függőleges középsíkjá­ban mindkét oldalra eltolható tartószánja (14) van, és hogy a tető (1) tartókarjainak (2 és 3) al­só, ágyazócsapokon (6) elfordíthatóan ágyazott 45 végein egy-egy kétkarú, az elfordítható ágyazás­tól balra és jobbra kinyúló emelője (7, ill. 8) van, amelynek mindkét oldalra kinyúló szabad vége a működtetés felőli vég tartókarjánál (2) egy­egy nyomószerv (20) rugóerővel szemben nyújt-50 ható egy-egy végéhez és a nem működtető vég tartókarjánál (3) egy-egy kiegyenlítő rugó (40) egy-egy végéhez csuklósan van erősítve, a nyo­mószervek (20) másik végei egymáshoz közel a tartószánhoz (14) és a kiegyenlítő rugók másik 55 végei a nem működtető vég homlokfalához (1) csuklósan vannak erősítve, és hogy a tartószán, ill. a nyomószerv (20) ezzel kapcsolódó végével való elmozdulása révén a kocsi függőleges kö­zépsíkjából a kocsi hosszoldala felé erőzáróan ol-60 dalra fordítható és a kocsi hosszoldalától közép­hosszsíkjába helyezésével zárható tetője (1) van. 2. Az 1. igénypontban meghatározott szerkezet kiviteli alakja, azzal jellemezve, hogy a 65 tető (1) mindegyik tartókarja (2 és 3) részben 4

Next

/
Thumbnails
Contents